A munkaerőpiac új menedzsere

Alig több mint másfél éve maradt, hogy változásokat hozzon a hazai munkaerőpiac életébe. Elegendő lesz ez az idő az érezhető és jó irányba tartó változásokhoz?

A választópolgárt 2006-ban nem érdekli majd, hogy a hivatalban lévő munkaügyi miniszter mióta teljesíti a feladatait, a kormány felé fogalmazza meg az elvárásait és kritikáit. Az biztos, hogy ebben az utolsó 18 hónapban többet kell tenni, mint a megelőző 26-ban. S mindezt nem azért, mert az elődeim lassan dolgoztak volna, hanem azért, mert felgyorsultak a munkaerő-piaci változások, nagyobb tempóra van szükség. Munkahelyek szűnnek meg, és jönnek létre: az előbbinek nagyobb visszhangja van, de az utóbbi is zajlik csendben, s az egyenleg pozitív. A munkahelyek jobbak, a bérstatisztikákból látszik, hogy a keresetek is magasabbak. Minőségi váltás történik, de ehhez mindenkinek alkalmazkodni kell, munkaadóknak, munkavállalóknak és a szaktárcának is, különben a befektetők máshol keresik az érvényesülés lehetőségét.

Vállalatvezetők, személyzeti igazgatók egyre nehezebben tervezik a munkaerőigényüket. Az elbocsátások a munkavállalókat érintik váratlanul, a szakképzett munkaerőhiány a munkaadókat. Mit tesz a szaktárca azért, hogy mindenki számára kiszámíthatóbb legyen a munkaerőpiac?

A munkaügyi kirendeltségeknél jelenleg tesztelés alatt van egy programunk, amellyel negyedévenkénti prognózisokat készítünk. A tesztelés után az egész munkaügyi hálózatra szeretnénk kiterjeszteni a programot, ugyanis egy negyedévenkénti előre tekintés már a finom folyamatok áttekintésére is alkalmassá tesz minket. Időről időre négyezer munkaadót kérdezünk meg a munkaerő-piaci tapasztalatairól, emellett kutatóintézetektől is megrendelünk előre tekintő, hoszszú távú prognózisokat. Dolgozunk annak a szakmai megalapozásán is, hogyan lehetne valóban egy, két, három, vagy akár öt évre előre látni a munkaerő-piaci tendenciákat. Bevezetjük a pályakövetést, így 1-3 év után megnézzük, hogy a középiskola, a felsőoktatási intézmény elvégzése után a munkapiacra kerülők hol helyezkednek el, mennyi pénzt keresnek, illetve egyáltalán a szakmájukban dolgoznak-e. Az oktatási intézményeknek látniuk kell, hogy a 4-5 éves munkájuk mennyit ér, a HR-eseknek tervezniük kell, de a szülőknek, a diákoknak is látniuk kell, hová iratkoznak be. A finanszírozáshoz is fontosak ezek az információk. A kormány döntéseinek - amikor a felsőoktatási beiratkozási férőhelyekről, a támogatott helyekről dönt - egyelőre vajmi kevés köze van a valóságos piaci folyamatokhoz.

Mennyire kell szorosra, szorosabbra fűzni a kapcsolatot a versenyszférával?

Azt szeretnénk, ha az állami foglalkoztatási szolgálat 174 kirendeltségén, a 20 megyei központban sokkal hatékonyabb napi kapcsolat lenne a munkáltatókkal, jobban figyelnék az igényeiket, és ezekre gyorsabban is reagálnának a munkatársak. Ez azért is fontos, mert nem lehet ész nélkül önteni a pénzt a képzésekbe, arra kell áldozni, amelyiknek a végén egy munkahely van.

Jövőre mennyi pénzt lehet "elkölteni" a hazai munkaerő-piaci helyzet javítására?

2005-ben 88 milliárd forintnyi forrásunk lesz foglalkoztatásra, képzésre, ami kifejezetten a munkaerő-piaci helyzet javítását kell hogy szolgálja. Három év alatt másfélszeresére nőtt ez az összeg. Az, hogy ilyen lenyűgözően sok ez a pénz, nem jelenti azt, hogy ne kellene minden egyes forintot megnézni, hogyan hasznosul. Rigolyás vagyok, szeretném tudni, hogy minden fillér jó helyre kerül, olyan forráskoordinációt akarok üzemeltetni, amiben a tárcapénzek, a piaci alappénzek, illetve az európai uniós források összehangoltan, és nem egymással párhuzamosan, vagy egymás hatását kioltva üzemelnek. Sziszifuszi munka, de csak így hozhat eredményt.

A szaktárcának 88 milliárdja lesz, de áttételesen a többi minisztériumnál is van keret arra, hogy új munkahelyek szülessenek. Mennyire kell szorosra fűzni a kapcsolatot a többi minisztériummal?

A miniszterelnök úr elvárása és a kormány szándéka az, hogy minél több és minél jobb munkahely jön létre, fontos azonban, hogy ez ne csak egy tárca szakfeladata legyen. Ez a kormányzati prioritás magatartásmódot kell jelentsen minden minisztériumnál, minden kormányzati döntésnél. Ebből az következik, hogy nem a megszokott, hagyományos együttműködést kell folytatnunk azokkal a tárcákkal, akiknek a tevékenysége jelentősen befolyásolja a munkaerőpiacot. Az oktatási, a gazdasági, a pénzügyi, de akár a vidékfejlesztési tárcával is szorosabban együtt kell dolgoznunk, és még sorolhatnám ki mindenkivel. A tárcasovinizmusnak nincs helye, ha egy intenzív, a változásokra gyorsabban reagáló együttműködésre vállalkozunk. A miniszterek szándéka megvan, a működés mechanizmusa még kidolgozásra vár.

A nemzeti foglalkoztatási akcióterv elkészült, Brüsszel meg is kapta, de a munkaügyi tárca készített-e akciótervet a következő 18 hónapra?

Igen. Őrködünk azon, hogy valóban kormányzatbeli szemlélet legyen a munkahelyteremtés, és épp a nemzeti foglalkoztatási akcióterv hatalmazza fel a tárcát a koordinációra. Természetesen minden tárcának megvan a szerepe, így nekünk is vannak speciális tennivalóink. Ilyennek tartom a felnőttképzést, ahol a sikeres működéshez a munkáltatónak, a munkavállalónak, a képzőintézménynek, az önkormányzatoknak, a civilszervezetnek egyaránt meg kell találnia a saját érdekeltségét. A siker alatt azt is értem, hogy a felnőttképzés képes legyen a gazdaság és a nappali képzési rendszer közötti meglehetősen nagy különbségeket igen gyorsan áthidalni. Ez a szakadék felett átvezető híd. Ugyanilyen fontos feladat, hogy a 174 munkaügyi kirendeltség és a húsz munkaügyi központ szolgáltató hálózattá váljon a hivatalból. Drasztikus változásokat szeretnék, hogy a figyelem az aktákról az ügyfélre irányuljon. Azt szeretném, hogy az emberek érezzék úgy, megváltozott ez az intézményrendszer, és nem elég, hogy én annak látom, és megnyugszom, az utcáról bejövőknek és segítséget kérőknek kell érezniük, szolgáltatást kapnak.

A 88 milliárd forintból felnőttképzésre, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációjára is futja majd, de hogyan lehet mérni az elköltött forintok hatékonyságát?

Az én mérési kritériumom nagyon egyszerű: mennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma? Kész. Lehet mindenféle statisztikai bűvészmutatványokba kezdeni, és agyoncsiszolni a munkanélküliségi rátát, de ez csak szemfényvesztés lenne. A lényeg, hogy mennyivel több embernek lesz több munkája.

Az utóbbi időben sok elbocsátásról számolt be lapunk is. A jövő évi keretösszeg bértámogatásokat is tartalmaz, ha válsághelyzeteket kell kezelni. Beavatkozik-e a szaktárca a versenyszféra kedvezőtlen tendenciáiba, egyáltalán, szabad-e beleavatkoznia?

Óriási félreértések vannak ebben a kérdésben. Végeztünk egy vizsgálatot, hogy az emberek mit várnak el a minisztériumtól. Az emberek döntő többségének az a véleménye, hogy a munkaügyi minisztérium dolga, hogy munkahelyet csináljon, hogy állásajánlatai legyenek. Egy olyan fejlett piacgazdaságban, ahol a gazdasági tulajdon 80 százalékban magántulajdon, nem lehet államilag beavatkozni a munkahelyteremtésbe, sokkal inkább menedzselni kell a munkaerőpiacot. Vannak olyan közvetett eszközök, amelyeket alkalmazhat ehhez, ilyenek az adó- és járulékrendszerek, a szabályozások, hogy például a munka törvénykönyve ösztönzi-e a nem tipikus foglalkoztatásokat, vagy nem ösztönzi. Robbantó gyutacsként segíthetjük a munkahelyteremtést: ha új beruházás indul, akkor munkahelyteremtő vagy képzési támogatással. A másik feladatunk, hogy az átmeneti krízisek finanszírozásában segítsünk. Amikor valakinek megszűnik a munkahelye, új pedig még nincs, vagy régóta munkanélküli és szeretne odáig eljutni, hogy újra álláshoz jusson. Ezeket az átmeneti képzési, foglalkoztatási szituációkat kell az állami pénzekkel finanszírozni. De hangsúlyozom, ezek átmenetiek.

Ha ennyire félreértik a minisztérium munkáját, hogyan lehet tisztázni a félreértéseket?

Az egyik barátom, aki ügyvéd, "önszorgalomból" épp a napokban küldte el nekem a véleményét e-mailen, hogy ő hogyan javítaná a minisztérium kommunikációját.

Javításra szorul?

Igen. Láthatóvá kell tenni a tárcát, azokat a szolgáltatásokat, amiket képesek vagyunk nyújtani. Láthatóvá kell tenni azt a hihetetlen mennyiségű információt, ami itt koncentrálódik nálunk, de egyelőre nem tudjuk rendesen közzétenni. Ezen feltétlenül javítanunk kell.

Mennyire optimista?

Amikor kineveztek, valaki gratulált, és azonnal hozzá is tette: "részvétem". Számomra mindez kihívás, s ha nem lennék optimista, akkor nem vállaltam volna el. Mivel itt dolgoztam a minisztériumban államtitkárként, ismerem a teendőket. Tudtam, hogy mekkora kihívás, és azt is, mit jelent ez a feladat. Azért a pár ezer forintos fizetésemelésért nem érné meg a poszt (mosolyog), ha nem hinnék benne, hogy emberek tíz- és százezreinek az életén lehet változtatni. Egy olyan minisztérium teljesen más, ahol inkább csak a folyamatokat lehet igazgatni, itt konkrét emberek konkrét sorsán lehet javítani. Ez óriási felelősséget jelent.