Globális szereposztás 2004 végén
A megfelelő gazdaságpolitikai lépéssorozat eredményeképpen 2004 első felére minden nagyobb régióban felgyorsult a gazdasági növekedés. Ez a gyorsulás azonban nemhogy elsimította volna, hanem éppen ellenkezőleg, elmélyítette és kiemelte a régiók közti különbségeket és strukturális hiányosságokat.
Legfontosabb, hogy az Egyesült Államoktól senki nem volt képes átvenni a végső fogyasztó szerepét. A történelmi összehasonlításban is páratlan monetáris és fiskális impulzus csak arra volt elegendő, hogy a háztartások eladósodásának fokozásával továbbra is fenntartsa a fékevesztett lakossági fogyasztást, miközben a kibocsátás nem nőtt annyira, hogy a "majdnem recesszió" után a munkahelyek száma akár a 2000-es szintnek megfelelő mértékűre duzzadjon vissza. Mindezek mellett az Egyesült Államok ásító külkereskedelmi deficitje arról is tanúskodik, hogy a világ többi része, akik az amerikai többletimportot megtermelik, összességében megelégednek a beszállítói szereppel, saját fogyasztási bázist pedig nem akarnak, vagy nem tudnak teremteni.
Japán a 80-as évek vége óta most mutatja a legígéretesebb gazdasági kibontakozás lehetőségét, bár lássuk be, 15 évnyi recesszió után ez nem nagy teljesítmény. A japán sikerek egyik titka a komoly mértékű adósságkonszolidáció volt, a másik pedig az, hogy a kormány felhagyott a kontraproduktív költségvetési keresletgenerálással, viszont a jegybankkal közösen - zéró kamat mellett - strukturális intézkedésekkel jelentősen emelte a monetáris politika hatásfokát. A növekedés fel is gyorsult, de szemben Amerikával, itt nem sikerült dinamizálni a belső fogyasztást, sőt, a deflációnak sincs vége. Japán nagy szerencséje, hogy exportszektorát húzza az amerikai fogyasztási ámokfutás, valamint a kínai gazdaság beruházási igénye.
Európa, ahhoz képest, hogy az euró a főbb kereskedelmi partnereinek devizáival szemben az elmúlt három évben mintegy 25 százalékkal felértékelődött, nemhogy elég jól bírja magát, de a növekedés egyik motorja éppen az export. Az öreg kontinens nekünk is jó példa arra, hogy egy megerősödött deviza nem vágja teljesen haza a gazdaságot, viszont strukturális intézkedések híján nem lehet csodákra várni. Európa vezetői, ha lassan is, de mutatnak hajlandóságot a változtatásokra. Ilyenek az eddig érinthetetlennek számító munkaerő-piaci intézkedések, például a részmunkaidős foglalkoztatás támogatása vagy a munkahét kollektív alapon történő meghosszabbíthatósága. Az persze nem ma lesz, mire ezek a változások kifejtik áldásos hatásukat, így 2004 végére még mindig nem izmosodik a lakossági fogyasztás, a beruházási aktivitás döcög, az eurózóna maastrichti limiteket átlépő, egyesített költségvetési hiánya pedig kényszerpályára állítja a gazdaságpolitikát.
A világgazdaság jelenleg legstabilabban növekvő régiója Ázsia, különösen India és Kína. A globális vállalati kiszervezési tevékenység e két nyertese demográfiai jellemzői miatt nem is tehet mást, mint hogy előremenekül a növekedésbe. India lakossága rohamosan emelkedik, Kínában pedig az ország belsejéből a partvidékre migráló évi 20 millió ember munkahelyekkel való ellátása helyezi növekedési kényszer alá a kormányt.
A továbbra is összehangolt világgazdasági konjunktúra érdekes együttműködési sémán nyugszik: Amerika adósságát vég nélkül növelve fogyaszt (illetve a gazdaság mozgásban tartása érdekében akár háborúzik is), Ázsia olcsón termel, amihez Európa és Japán szállítja a termelési célú tőkét. A kirobbanó ázsiai gazdasági teljesítmény nyomán felhalmozódó devizatartalékokból ki lehet elégíteni Amerika óriási hiteléhségét, sőt, marad muníció a többi feltörekvő piac finanszírozására is. (Érdekesség: a magyar államkötvények egyik fajsúlyos végbefektetője a szingapúri állam?) A 21. század elejére kiterebélyesedő globalizáció, valamint az integrálttá vált tőkepiac a legtávolabbi gazdaságokat is összeköti, viszont mindez nem klasszikus nemzetközi munkamegosztáshoz, hanem további, elsősorban pénzügyi egyensúlytalanságokat termelő, furcsa nemzetközi feladatmegosztáshoz vezetett. A folyamat megállítására, az egyensúly felé való elmozdulására azonban nemcsak gazdasági, hanem összehangolt politikai akaratra is szükség van.
