Kína ostorozásának kudarca és tanulságai

Az utóbbi amerikai választások ritkán kímélték meg Kínát, amely gyakorta vált a populista demagógia célpontjává. A növekvő amerikai kereskedelmi hiány okát Kína valutaátváltási rendszerében keresték, amelyben a renmimbi az amerikai dollárhoz van kötve. Azzal nem törődött senki, hogy az Egyesült Államoknak Kínával folytatott kétoldalú kereskedelmében - beleértve Hongkongot is - jelentkező hiány kevesebb mint egyötödét képviselte a teljes deficitnek. A vádak ezért úgy szóltak, hogy a Kínából származó, növekvő bevitel és az amerikai cégek egyre nagyobb befektetései miatt nő a munkanélküliség az Egyesült Államokban.

Hasonlóképpen használták fel a kínai bankszektorban és az állami vállalatokban még be nem fejezett reformokat annak igazolására, hogy az állam jelentős szubvenciót folyósít, és serkenti a dömpinget. Bár a kínai kivitel többségét már egy ideje magánvállalatok adják, amelyek lényegében nem kapnak hitelt az állami bankoktól, amerikai politikusok rutinszerűen keresték az otthoni dolgozó osztályok támogatását olyan ígéretekkel, hogy megvédik az Egyesült Államokban a munkahelyeket az állítólagos tisztességtelen kínai üzleti praktikákkal szemben. A munkahelyek elvesztése miatti félelmet ezen túlmenően azzal is kiaknázták, hogy utaltak a fejlődő világban meglévő rossz munkakörülményekre, az alacsony bérekre, a gyermekmunkára és más, a harmadik világban gyakorta fellelhető problémákra.

Egy kommunista állam támadása különösen kézenfekvő módszernek bizonyult az amerikai politikusok számára ahhoz, hogy megszólítsák az átlagszavazót. A legtöbb amerikai szavazóról végső soron feltételezni lehetett, hogy nem érdekli, miként működnek más országok, főleg, ha azok a Távol-Keleten vannak. Most azonban mind George W. Bush, mind John Kerry tudja: nem lenne bölcs dolog, ha túl keményen ostoroznák Kínát. Az amerikai cégeknek, sőt az egész amerikai gazdaságnak óriási érdekeltsége van Kínában, így mindkét jelölt jobbnak látta, ha nem imbolyogtatja meg a csónakot. Egy jelölt ígérhet több antidömping-eljárást kínai termékek ellen, fogadkozhat, hogy keményebben fog fellépni az alkalmazott árfolyamrendszer ügyében, kiélezheti a kritikát a szellemi tulajdonjogok elégtelen védelme miatt, a túlzott protekcionizmus azonban felelőtlen politikus színében tüntetne fel bárkit 2004-ben.

Valóban, a protekcionizmussal semmit sem lehet tenni az amerikai kereskedelmi hiány csökkentéséért és az otthoni munkanélküliségi mutatók javításáért. Nem számít, hogy politikusok mennyire okolnak másokat, az Egyesült Államok növekvő bevitele azt jelenti, hogy erősödik az ország ráutaltsága a nemzetközi piacokra, emellett szükség van a kínai gazdaságban fenntartott amerikai befektetési portfólióra, hogy az USA cégei versenyezni tudjanak európai és japán riválisaikkal.

Ezeket a tényeket immár nem lehet elrejteni az amerikai fogyasztók elől. George W. Bush nem tartotta be a 2000. évi kampányában tett Kína-ellenes, protekcionista ígéreteit csakúgy, mint tette azt Bill Clinton egész elnöksége alatt. Kína ostorozása vagy bármilyen protekcionista követelés ez alkalommal azonban végképp üresen csengene.

Mindezen túlmenően Kína geopolitikai jelentősége mérhetetlenül megnőtt a 2001. szeptember 11-i, New York-i és washingtoni terrortámadás óta. Amerikának érdekében áll - jelenleg legalábbis -, hogy Kínát bevonja a terrorizmus elleni globális küzdelembe. Kínának és Amerikának közös érdeke az iszlám szélsőségesek terrorja elleni harc, ezért nem próbált meg keresztbe tenni az Egyesült Államoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsában az iraki háborúhoz vezető úton. Kína emellett konstruktívan együttműködött az Amerikával Észak-Korea nukleáris képességeinek kezelésében.

Az USA természetesen korlátozni akarja Kínát, és meg akarja előzni, hogy jelentős regionális vagy globális hatalommá váljék. Ez azonban hosszú távú stratégiai cél, nem pedig választási kampányra szóló téma, főleg akkor, ha Kína túl gyengének látszik ahhoz, hogy a belátható időn belül bármilyen közvetlen veszélyt jelentsen az USA-nak.

Az amerikai politikában Kína soha nem volt pozitív tényező, így - ebből a szemszögből nézve - minél kevesebb szó esik róla az idei választási kampányban, annál jobb. Lehet, hogy az ezekben a napokban tapasztalható hallgatás Kínáról pusztán a híreket uraló iraki háború következménye. A hallgatás ennek ellenére jelezheti azt is, hogy Amerika politikai elitjei kezdenek szembenézni az új realitásokkal, és ennek megfelelően módosítják a Kínáról vallott nézeteiket.