MSZP - az új elit másfél éve

1994 óta a támogatottság tekintetében minden parlamenti ciklusban hasonló utat jártak be a vezető kormánypártok. Győzelmük után magasra emelkedett népszerűségük, félidőre elvesztették szavazóik jó részét, majd a választásokat megelőző hónapokban ismét szuperesélyessé léptek elő. Végül hajszál híján bár, de 1998-ban Horn Gyula és 2002-ben Orbán Viktor sem volt képes újabb diadalra vinni koalícióját. (Lényegében mindketten azért, mert bár ellenzékükből hiányozni látszott az erő, a hagyományosan nagyszámú protestáló voksai mégis döntöttek.) A jelenlegi periódusban a vázolt "mechanizmus" kezdetben a korábbiak szerint működött. Medgyessy Péter kabinetje hatalmas népszerűségre tett szert 2002 őszére, híveinek fele azonban az idei nyár végére szépen lemorzsolódott. A párhuzam eddig stimmel, a kormány és az MSZP-vezetés átalakítása azonban újraírhatja a forgatókönyveket, átrajzolhatja a görbéket. A 2002-2006-os ciklus már mindenképpen formabontó: menet közben először váltottak miniszterelnököt hivatalban lévő politikai erők. A jelek szerint ez annyira biztosan elegendő, hogy pusztán az új kormányfő színre lépése visszahozza a támogatók egy részét. Erre erősíthet rá a szocialista pártvezetés cseréje. Arról azonban nyilván korai beszélni, hogy ez tendenciaváltást is jelent-e.

Végtére ma még csupán annyit tudunk, hogy a kormányban és az MSZP-ben befejeződött a PR-forradalom. Gyurcsány Ferenc talált magának egy pártot, a párt pedig egy vezért meg egy elnököt, és néhány igen egyszerű, egyelőre hatásosnak tűnő üzenetet. Olyan eddig még nem volt baloldalon, hogy két különböző módon tehetséges és egyaránt "lendületes" politikus irányítsa. A miniszterelnök impulzív dinamizmusa és az új pártelnök intellektuális fellépése hatékonyan egészíti ki egymást. Mindketten alkalmasak arra is, hogy mondandójukat közérthetően fogalmazzák meg. Gyurcsány és Hiller - a hagyományos szocialista szemérmességgel szemben - nem titkolta, hogy akarja a hatalmat, és azt sem, hogy meg akarják őrizni azt. Ugyanígy tisztában vannak azzal, hogy ehhez nem az értelmiséget, hanem a nem értelmiségi többséget kell megszólítaniuk: a "széles tömegekből" kerülnek ki azok, akiknek pártpreferenciái nem szilárdak.

Azt tehát már látjuk, hogy a páros hogyan csinálja, azt azonban még nem, hogy egész "forradalomnak" mi lesz a tartalma - egyfelől a párt és a kormány, másfelől az ország számára. A megújulás eddig a szöveg és a személyek szintjén ment végbe. A tettek még hátravannak. Persze néhány irány a jövő évi költségvetés és az adótörvények, illetőleg az ezekre épülő kormányprogram alapján már kirajzolódik. Kezd körvonalazódni az is, mit jelenthet a sokszor hivatkozott "bátor és cselekvő" kormányzás. Egyebek mellett azt, hogy a kitűzött célokat minden eszközt felhasználva el kell érni. (Ezt mutatja a monetáris tanács esete, amelyet törvénymódosítással igyekeznek kiszervezni a jegybankelnök mögül.)

Tény, hogy Gyurcsány Ferencnek és Hiller Istvánnak nincs ideje kételyek felett merengeni. Másfél évük van arra, hogy szlogenjeik mögé cselekvést rendeljenek, hogy megtanuljanak "nem reagálni, hanem állítani", s hogy felépítsék a pártot. Azt az erőt, amely szervezett, dinamikus és hiteles erőként - szándékaik szerint - elsőként duplázhatna Magyarországon. Az MSZP már rég nem az a tömegpárt, amelynek szervezettségéről - a jobboldalon - ódákat zengtek. A szervezet frissítésére, fiatal aktivisták tömeges beépítésére főként azok után van szükség, hogy a Fidesz létrehozta működőképesnek bizonyult választókerületi rendszerét.

Amennyiben mégsem sikerülne - Vitányi Iván szavaival - felrázniuk a tetszhalottat, az a baloldal számára végzetes következményekkel járhatna. A szocialisták esetében mindig arról beszéltünk, hogy az előző generáció nyomában ott toporog a következő. A nemzedékváltás immár lezajlott - igaz, valójában garnitúracsere történt. Most úgy tűnik, másik csapat nincs. Akit lehetett, hadra fogtak, némely reményteljes politikusaik ellenben hatalmasat buktak. Amit korábban a bal- és a liberális oldalon az országról mondtak, az immár az MSZP-re vonatkozóan sejlik igaznak: csak egy elitje van.