Pitbull vagy vizsla?

Tartok tőle ugyanakkor, hogy sokan itthon és Európában is félreértelmezik a George W. Bush vagy John Kerry közötti választás tétjét, részben abból eredően, hogy a 2004-es amerikai elnökválasztási kampányt Irak és a terrorizmus elleni harc kérdése uralta, részben pedig emocionális alapon. Vagyis annak köszönhetően, hogy az ifjabb George Bushnak és neokonzervatív csapatának röpke négy esztendő alatt nemcsak a 2000 óta regnáló amerikai adminisztrációt, de sokakkal magát Amerikát is sikerült megutáltatnia. Valószínűleg az ilyen érzelmi alapú véleményalkotás vezetett ahhoz, hogy az európai politizáló közvélemény egy része ma hajlamos a Bush ellenében induló John Kerryben egyfajta megváltót látni, míg másik - talán kicsit kiábrándultabb - része "egyik kutya, másik eb" alapon ítéli meg a szemben álló feleket. Mivel magam úgy gondolom, hogy azért jelentős különbség van egy pitbull és egy vizsla között, egyik állásponttal sem tudok azonosulni. De rögtön hozzáteszem: magam is Kerrynek szurkolok. Annak ellenére neki, hogy tisztában vagyok azzal, bizonyos, számunkra most fontosnak tűnő dolgokat John Kerry sem tud majd megváltoztatni.

Nem tudja például megváltoztatni azt a tényt, hogy az 1990-es évek elejéhez képest ma már nem egyszerűen "posztbipoláris", azaz a kétpólusú berendezkedést követő, definiálatlan korszakról kell beszélnünk, hanem sokkal inkább egy stabilan kirajzolódó egypólusú világrenddel kell szembesülnünk. Egy olyan világrenddel, amelyben csupán a "hiperhatalmi" helyzetbe került Egyesült Államok képes globális kül- és biztonságpolitikai szereplőként cselekedni, s ahol kül- és biztonságpolitikai szempontból a nagyhatalmak és az integrációs hatalmi csoportosulások (köztük az általam favorizált Európai Unió is) csupán regionális szinten és alkalmilag képesek önállóan fellépni. Nem tudja megváltoztatni azt sem, hogy Egyesült Államok elnökének - a korábbi hasonlatnál maradva - kutya kötelessége az amerikaiak nemzeti érdekeinek képviselete és érvényesítése. Bár ehhez rögtön hozzáteszem: az érdekek képviseletének és érvényesítésének felettébb sok módja van - különösen egy olyan nagy ország esetben, mint az Egyesült Államok.

S hogy a még kínosabb dolgokat se kerüljem meg: megítélésem szerint - bármennyire is reménykedik a világ - rövid távon John Kerry sem nem tudja majd megváltoztatni az iraki vagy az afganisztáni helyzetet, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan azt sokan gondolják (ti. hogy hazaviszi az amerikai katonákat). Legfeljebb annyiban, hogy beismerve a fiaskót, egy okosabb és körültekintőbb amerikai iraki és afganisztáni politikával nagyobb nemzetközi támogatást szerez. S akkor még nem is említettem a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet, amelyet az elmúlt három évben a Bush-adminisztrációnak sikerült az Egyesült Államok világhatalmi pozíciószerzésévé silányítania, részben a hazugságokra épített iraki háborúval, részben azzal, hogy fittyet hányt a terrorizmust tápláló társadalmi-politikai problémák kezelésére. Mi több, politikájával maga járult hozzá ahhoz, hogy - ha Amerikában és Európában nem is, de - például Irakban megvethessék lábunkat a terrorszervezetek.

Őszintén szólva, ha elnökké választják, magam csupán egyetlen dolgot várok igazán John Kerrytől. Nevezetesen azt, hogy az Egyesült Államokat igyekezzen visszavezetni a multilateralizmus útjára, arra az útra, amelynek 2001. szeptember 11. után George Bush és csapata látványosan hátat fordított. Ha most ehhez hozzáteszem, hogy az egypólusú világ körülményei között ez csupán kvázi multilateralizmus lesz és lehet, még az Egyesült Államok legfőbb szövetségesével, Európával szemben is, bárki azt mondhatja, hogy ez igen kevés. S magam sem állíthatom az ellenkezőjét. Azonban pontosan tudom, hogy a politikában leggyakrabban csak a rossz és a rosszabb között választhatunk, s hogy a kevés a legtöbb, ami elérhető. Egyébként pedig november 2-án nem kutyát vagy ebet választanak nekünk az amerikaiak, hanem pitbullt vagy vizslát. S ha valaki mindkettőt próbálta már megsimogatni, az pontosan tudja, mi a különbség Bush és Kerry között.