Kampány utáni kijózanodás

Hogy egy eddig kevéssé taglalt szempontot említsünk: Moszkva az eddigi elnök, George W. Bush mellett foglalt állást, Peking pedig ellene. Milyen hatása lesz ennek egy formálódó új világhatalmi konstellációra, már ha formálódik egyáltalán? Mert egyelőre a világgazdasági teljesítmény kétharmadát még az Egyesült Államok és az Európai Unió állítja elő, s mivel a nemzetközi viszonyrendszer továbbra is a gazdasági erő alapján fog működni, ezt minden időleges nézeteltérés ellenére az USA és az EU határozza meg. Orosz és kínai vetületben csak arról lehet szó, hogy megbontanák ezt az alapot, mégpedig mindegyik a maga javára. De ez már olyan terepre vezet át, ahol valóban mindegy, hogy Bushnak, vagy Kerrynek hívják-e az Egyesült Államok elnökét.

Nem mindegy ugyanakkor a győztes személye az amerikai élet alakulása és következésképpen egy sor nemzetközi politikai cselekvési terv szempontjából. És itt nemcsak az elnök neve számít, hanem a képviselőház és a szenátus összetétele is. Már szinte biztos, hogy az USA elnökét a következő négy évben is George W. Bushnak hívják, s a törvényhozás mindkét házában republikánus többség lesz. Ritka egyoldalú felállás ez, de ez sem jelent garanciát arra, hogy az elnök bármit megvalósítson programjából. Legutóbb Bill Clinton első elnökségének az első két évében volt hasonlóra példa: az elnök, illetve felesége nagy ívű egészségügyi reformja bukott így el - nem tetszett a kebelbeli képviselőknek, túl sokba került volna.

Érdekes lesz most majd megnézni, hogyan alakul Bushnak az adócsökkentések állandóvá tételét célzó programja. Az előző négy évben 2-10 évre elosztva Bush összesen mintegy 3000 milliárd dollár adókedvezményt fogadtatott el a törvényhozással arra hivatkozva, hogy a pénz a magánszemélyeknél ,,jobban dolgozik", mint a kincstárból újraosztva. Lehet, hogy ezzel részben semlegesítette a recessziót, és ezáltal csökkentette a visszaesés mértékét, de a számok tudományában nemigen szokták figyelembe venni, hogy ,,mi lett volna, ha". Így csak azt lehet elkönyvelni, hogy hetven éve ifjabb Bush az első elnök, akinek hivatali ideje alatt csökkent a foglalkoztatottak száma. Most viszont Bush azzal érvel, hogy az adócsökkentéseket azért kell állandóvá tenni, mert ezzel lehet új munkahelyeket teremteni. A republikánus törvényhozók fiskálisan gondolkodó részét azonban nem hatja meg ez az érvelés, úgyhogy van esély jó kis vitákra a Capitoliumon.

Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az eddigi adócsökkentések és a háborúk együtt mintegy 400 milliárd dolláros hiányt generáltak abban a költségvetésben, amelyet 2001-ben az akkor új republikánus kormányzat többlettel vett át elődjétől, a Clinton-demokratáktól. Ez a helyzet már csak azért is kényes, mert általában a demokraták az eladósodást is vállaló újraelosztás hívei, míg a republikánusok szoktak egyensúlyra törekedni. Igaz, a hagyományokat már Ronald Reagan sutba vágta, de Bush kifejezetten a ,,nagy kormányzás" jelszavával lépett föl, ami odaát egyfajta, saját magukhoz mért állami túlhatalmat jelent. Bushnál ez a belbiztonsági minisztérium létrehozásában nyilvánult meg, amely valóban szokatlan módon emelte normává és koncentrálta is egyben a személyi szabadságok különféle korlátozásait.

A költségvetési hiány csökkentését nemcsak a kihívó, Kerry, hanem a hatalom sáncai mögül maga is Bush is programjára tűzte, de míg a demokrata jelölt nagyjából megmondta, hogyan képzeli ezt, addig Bush már nem veszett el a részletekben. Akkor lesz ez bűvészmutatvány, amikor nyugdíjreformtervét akarja majd a kongresszussal elfogadtatni. Maga a terv nem egy akkora "durranás" - Magyarországon például a Horn-kormány vitt hasonlót keresztül. Magán befektetési számlákra irányítanák át a jelenleg felosztó-kirovó rendszerbe utalt járulékok egy részét. A program finanszírozása 2000 milliárd dollárba kerülne. Ezúttal milyen lesz vajon elnök és az ő törvényhozása közötti összhang?

És akkor a terrorizmus elleni fellépés pénzes, és ezért szintén kongreszszusi jóváhagyást igénylő vonzatairól, esetleges választási kényszerekről még nem is beszéltünk.