Mit old meg a negyedik pillér?

A javaslat szerint egyéni számlára lehetne mindenkinek - akár rendszertelenül - összegeket befizetni, s azok befektetéséről rendelkezni. A felhalmozott, az elért hozammal növelt (és a menet közben elszenvedett árfolyamveszteséggel csökkentett) összeg a nyugdíjkorhatár elérésékor lenne az egyén számára hozzáférhető.

A javaslat mögött többféle, nem feltétlenül egymással szorosan összefüggő indok húzódik meg.

Egy új és némi állami ösztönzéssel támogatott megtakarítási forma hozzájárulhat a lakosság megtakarítási kedvének növeléséhez. Más kérdés, hogy a lakosság tőkepiaci szereplését ösztönző adókedvezmények az elmúlt másfél évtizedben mindig kérészéletűnek bizonyultak, így a jövőre nézve az újabb ötletek vonzereje az érintettek szemében vélhetően csekély. Ezzel párhuzamosan folyamatosan kísérletek történnek az adórendszert szétziláló kedvezmények körének szűkítésére. De ettől még megvalósítható a javaslat.

A másik indok arról szól, hogy mind ez idáig a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak túl konzervatív befektetési politikát folytattak abban az értelemben, hogy portfóliójukban túlsúlyos az állampapír-állomány, és mindkét előtakarékossági formánál tíz százalék alatt van a részvények súlya. Holott - így szól az érvelés - hosszabb távon a részvénybefektetés egyértelműen nagyobb hozammal kecsegtet. Az persze megkérdőjelezhető, hogy vajon az egyéni befektető, némi rossz emlékű részvénybefektetés után, ezen az egyéni számlán a részvényt preferálná-e.

Van némi elégedetlenség a pénztárak magasnak tűnő működési költségei és főleg a 2003. évi teljesítményük tekintetében. Az előbbivel kapcsolatban - valószínűleg csak hosszabb távon - a pénztárak közötti verseny jótékony hatásában lehet bízni, amelyet rövidebb távon az átlépés nehézsége korlátoz. Ami az állampapír-portfólión elérhető hozamot illeti, itt sajnos (?) azt kell tapasztalni, hogy az állampapírpiac konszolidációja tavaly a BUX szárnyalásával szinte egy időben történt, és a pénztárak konzervatív befektetési politikája visszamenőleges igazolást nyert. A magasnak ítélt működési költségek ellenére nehéz elképzelni, hogy a pénztárak portfóliókezelése nem tudná kihasználni a tranzakciós volumen nagyságából fakadó költségelőnyöket a nagyszámú s kevésbé képzett egyéni befektetővel szemben.

A fentiekben felsorolt érvek és ellenérvek ellenére azonban lehet helye a negyedik pillérnek is, feltéve, hogy a kedvezmény nem preferálja az egyik vagy másik befektetési formát. De tudomásul kell venni, hogy e kezdeményezés két, egymással is összefüggő problémát nem old meg.

Az egyik, hogy az állampapíroknak a részvényekkel szembeni lényegesen nagyobb súlya a hazai megtakarításokban nagyrészt a kínálati oldalról indokolható: ez idő szerint 5000 milliárd forintnyi részvényállományból 4000 milliárd forog külföldi befektetők kezén, ezermilliárd a hazai tulajdonú portfólió, és új tőkebevonásra a tőzsdén keresztül csak elvétve kerül sor. A 9000 milliárdos állampapír-állományból mintegy 6500 milliárd forintnyi állomány van belföldön. Az állam aligha mondhat le egyik napról a másikra ekkora refinanszírozási és a még mindig magas hiány miatt új finanszírozási igényről. Ugyancsak nehezen várható el, hogy a hazai részvénypiac fellendítése érdekében olyan, részvénybefektetést preferáló ösztönzést vezessen be, amellyel saját adósságának finanszírozását drágítaná.

A másik, hogy a nyugdíjrendszerek fenntartható finanszírozása, a formától (felosztó-kirovó vagy tőkefedezeti) függetlenül hosszabb távon alapvetően az eltartók/eltartottak arányának alakulásától és a nemzetgazdasági megtakarítási rátától függ. Ez utóbbit a formák változatossága növelheti, de nem valószínű, hogy a lakosság megtakarítási rátája visszatér a három-öt évvel ezelőtti szintre. Emiatt megint csak az államra hárul az alkalmazkodás kötelessége: a hiány és az államadósság/GDP arány folyamatos csökkentésével lehet teret biztosítani a nagyobb részvényfedezeten alapuló nyugdíj-előtakarékosságnak.

Így a negyedik pillér kormányzati támogatásának első lépése az lehetne, hogy a hatályos konvergenciaprogramban szereplő hiánycélok betartásánál nem élne az éppen kapott magán-nyugdíjpénztári elszámolás kedvezményével. De lehet még ambiciózusabb célt is megfogalmazni: például egy 40 százalékos államadósság/GDP arány belátható időn belüli elérését.