Boldog pénztárak

Akár elégedetten is dörzsölhetné kezét a legtöbb nyugdíjpénztári tag, megkapva az összegzést a tavalyi évről. A busás, 20 százalékot megközelítő, sőt olykor meghaladó hozamok láttán levonhatnák a következtetést: jó helyen van pénzük. A kívülálló pedig szinte úgy érezheti, élete legrosszabb döntése volt, hogy nem lépett be valamely magán- vagy önkéntes pénztárba. Míg nem tanulmányozza a pénztárak korábbi kimutatásait, amelyek szerint reálértékben a tagok többsége összességében az inflációval összemérhető vagy attól elmaradó korábbi hozamok miatt alig gyarapította pénzét.

Igaz, a pénztárak befektetéseire is hatnak az általános piaci tendenciák. Csakhogy ez nem mentség. Ne mondja senki, hogy törvényszerű volt rendre alacsony hozamokat kigazdálkodni. De ki kényszerítette volna ezeket a szervezeteket invenciózusabb politikára?

A nyugdíjjárulékot automatikusan vonják, és átutalják a választott magánkasszába. A nagyvonalú, 30 százalékos adókedvezmény azokat is további önkéntes pénztári befektetésekre sarkallt, akik amúgy morogtak a csekély hozamok miatt. A munkáltató cafeteriabefizetése pedig szintén talált, adóterhet nem viselő pénz a kedvezményezettnek.

A tagok és munkáltatóik ily módon már sok tíz milliárdot tettek a kasszákba, amelyek aztán tettek arról, hogy teljesítményüket minél nehezebben lehessen összehasonlítani. Ezt a gyakorlatot a PSZÁF többször is kifogásolta, legutoljára éppen tegnap. Sőt, milliós büntetéseket is kiszabott.

Az összevethetőség hiánya vagy késedelmessége, továbbá a megszokás miatt a tag szinte ritkábban vált pénztárt, mint férjet vagy feleséget. (A pénzkivétel a nyugdíj előtt a magánkasszáknál egyáltalán nem jöhet szóba, az önkéntes ágon pedig nem éri meg.) Ezért aztán semmi sem emel korlátot annak a gyakorlatnak, hogy a pénztárak rendre lecsípjenek 3-4-5-6, sőt több százalékot a befizetésekből működési költségekre.

A nyugdíjaskorú, tehát pénzüket kivonó pénztártagok növekvő száma, az adókedvezmények esetleges korlátozása vagy eltörlése szigoríthat az eddig szinte paradicsomi állapotokat élvező pénztárak működési feltételein, de igazi áttörést csak az élesebb verseny hozhat. Ennek pedig egyik legfontosabb feltétele a valós teljesítmények összehasonlíthatósága, amelyet a PSZÁF is egyre hangosabban követel.