Guba Mihály
A kisújszállási
Bizalom Mezőszolg Szövetkezet
ügyvezető igazgatója
Hiányzó támogatások
"Egyetértek az új miniszterrel abban, hogy a gabonapiaci gondok hosszabb távú megoldása érdekében fejleszteni kell az állattenyésztést, vagyis 'bőrbe kell kötni' a gabonát. Azt azonban már nem tudnám elfogadni, ha az állattenyésztési szektor fellendítéséhez a gabonaágazattól vonnának el újabb támogatásokat. Már azt is meglehetősen furcsa, hogy a mai napig nem kaptuk meg a tavalyi uniós terület alapú támogatásokhoz kapcsolódó nemzeti kiegészítés teljes összegét, és a kifizetésekről semmilyen elszámolás nem készült. A csatlakozáskor a gabonatermelés tűnt az egyetlen biztos mezőgazdasági sikerágazatnak, de a hiányosságok miatt ez most korántsem látszik így. Az értékesítési lehetőségek bővítéséhez új exportpiacokra, kikötőkre lenne szükség. Az aratási feszültségek megelőzéséhez pedig sürgősen meg kellene kezdeni a gabonatároló-építési programot."
Horváth Gábor
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára
Nagyobb sebesség
"Ma már nyilvánvaló, hogy az agrárhivatali gépezet nem készült fel az uniós csatlakozásra, ezért az új miniszternek e szervezeteknél komoly sebességváltást kell elérnie. Nemcsak a jobb és gyorsabb munka kikényszerítéséről van szó, hanem arról is, hogy át kell tekinteni a hivatalokban eddig alkotott szabályokat. Ezek többsége ugyanis számos esetben agyonbonyolított és a gazdálkodók számára nem teljesíthető feltételrendszert eredményezett. A hatékonyabb munkához a feladatok decentralizálására is szükség van. Az agrárminiszternek emellett el kellene érnie a kormánynál, hogy új nemzeti struktúraváltási koncepció szülessen, amellyel az uniós csatlakozás miatt ellehetetlenült mezőgazdaságot új pályára lehetne állítani. Ehhez kellene egy piacpolitikai program is, amellyel információkat, új értékesítési lehetőséget és marketingkampányt kellene nyújtani."
Piros László
Az Élelmiszer-
feldolgozók Országos Szövetségének
főtitkára
Drága szolgáltatások
"Az első alapvető intézkedések között azt várjuk, hogy az új miniszter csökkentse és a környező országok szintjéhez igazítsa a hatósági ellenőrzési díjakat. A magas magyar tarifák indokolatlan versenyhátrányt okoznak. A válságba került élelmiszer-ipari szakágazatoknak arra is szükségük lenne, hogy az FVM új vezetője megvizsgálja, milyen hatékonyságjavító lépések tehetők meg a költségvetési átcsoportosításokkal. Emellett a belpiaci pozíciók megőrzéséhez koordináltabbá kellene tenni az élelmiszer-ellenőrzési munkát is. Kedvező változást hozhat, hogy az új miniszter eddigi gazdasági érdekeltségei révén minden bizonnyal könnyebben megérti majd, miként működik a piac. Számunkra az is fontos lenne, hogy az élelmiszer-ipari érdekképviseletek brüsszeli lobbitevékenységükhöz olyan támogatásokat kapjanak, mint más ágazati szervezetek."
Csikai Miklós
A Magyar
Agrárkamara elnöke
Intézményfejlesztés
"A kamara az agrárgazdasági gondok megoldásához azt kéri az új agrárminisztertől, hogy pontosan határozza meg és ossza el a feladatokat a kifizető ügynökség, a köztestületek, az érdekképviseletek és a tárca megyei szervezetei között. Elismerjük Németh Imre eddigi miniszter intézményfejlesztési munkáját, de e téren további előrelépésre lesz szükség. Az FVM új vezetőjével egyetértünk abban, hogy nem kell 'ezer százalékig' betartani a brüsszeli előírásokat és a támogatási kifizetések ezután adminisztratív okokból nem késhetnek. Támogatjuk azt a felfogást, hogy a bizonytalan eredetű importalapanyagokat nem kell feltétlenül bedolgozni a hazai élelmiszerekbe. Bár az új miniszter - saját elmondása szerint - tűzoltó jellegű munkára szerződött, mi úgy gondoljuk, a stratégiai kérdések is tisztázásra szorulnak."
Jakab István
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének
elnöke
Súlyos örökség
"A miniszterváltást nem kell indokolni, mivel agrárügyekben már akkora volt a lemaradás, hogy a márciusban kötött demonstrációs megállapodás legfontosabb pontjai sem teljesültek. Ezek után azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy az FVM új irányítója ismerje a valós gazdasági folyamatokat, és megfelelően képviselje a gazdákat a kormányban. Ezzel megelőzhetővé válhat az is, hogy a szükséges lépéseket ismét agrártüntetések kényszerítsék ki. Az új miniszter súlyos örökséget és nehéz feladatot vállalt: sürgősen le kell bonyolítania a gabonaintervenciót, intézkednie kell az elmaradt támogatások kifizetéséről, és fel kell gyorsítania a fejlesztési pályázatok elbírálását is. Ezután következik majd a nyári aratás, amely ismét komoly feszültségeket gerjeszthet a raktárhiány miatt. A gazdálkodók ma már olyan helyzetben vannak, hogy a terheket nem tudják tovább viselni."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.