Ha a feketefoglalkoztatás egyelőre nem is, a miniszterelnök által meghirdetett száz lépés koncepciója már világosodik. A munka világát érintő, tegnap bejelentett tizenöt lépésből öt szankció, három határeset. Közbeszerzésen például csak olyan cégek indulhatnak, amelyeket a közelmúltban nem bírságoltak a munkaügyi felügyelők. A teljesítménykövetelményhez kötött minimálbér-kifizetéseket is ellenőrzik, és speciális szabályok fehérítik majd a foglalkoztatást az idegenforgalomban, az építőiparban és a vendéglátásban. A célok nemesek, az eszközök drasztikusak.
A kormány a büntető törvénykönyv módosítását is javasolja a száz lépés politika részeként. A felvetés szerint kettőtől öt évig terjedően büntetnék a feketén foglalkoztatókat. Szent László és Könyves Kálmán törvényei jutottak eszembe, amikor a lopásért halálbüntetés járt. Most jobb a helyzet. Aki a XXI. században az állam zsebéből lop, "csak" börtönbe vonul. Kilenc évszázaddal ezelőtt társadalmi helyzettől, manapság leginkább cégmérettől függ majd a büntetés mértéke. Mennyivel egyszerűbb lesz ugyanis a kisvállalkozókat szankcionálni, hiszen egy multinacionális cég vezetéséből vajon kit vonultat zárkába a kormány? Ez a hirtelen jött drákói szigor csak a terhek enyhítése mellett nyerhet értelmet.
Lesznek persze ösztönzők is. Az ígéret szerint kismamák, megváltozott munkaképességűek is könnyebben jutnak álláshoz. Az alkalmi munkavállalás is egyszerűsödik. Álláskeresési segély ösztönzi majd az elhelyezkedést. Ám kérdés, lesznek-e még munkaadók. Ha az immár fehérmunkások utáni adókat és járulékokat kifizetik, vajon nem mennek-e csődbe a vállalkozások? Az ellenőrző hatóságok munkájának összehangolására létrehozzák a társadalombiztosítás felügyeletét. Kérdés: vajon a szankciókhoz szükséges apparátus felállítása, bővítése nem kerül-e hoszszú távon többe, mint amennyit most nyer az államkassza?
Ha most cinikus lennék, a száz lépés politika hatásaként egyelőre egyetlen konkrét eredményt jósolnék. Azt, hogy új PPP- (public private partnership) projektek indulhatnak, a magántőkének érdemes lesz a fegyházépítési bizniszbe fektetnie. Az érdemi változásokhoz ugyanis a foglalkoztatási kedvet kedvezően befolyásoló lépésekre is szükség van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.