BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kell mindig óriás

2005.05.10., kedd 00:00

BMW kisautógyár, DaimlerChrysler motorgyár, Toyota-PSA autógyár: 2001-ben három ilyen nagy volumenű beruházás számára választottak más helyszínt Tatabánya helyett. Két évvel később a PSA Peugeot-Citroën csoport is arról értesítette a várost, hogy hiába pályázott. Tavaly augusztusban Tatabánya önkormányzata újból felvette a kapcsolatot a dél-koreai Hyundai autógyárral arra az esetre, ha az mégsem Szlovákiában akarná új üzemét felépíteni az ottani telekvásárlási gondok miatt. Mint tudjuk, eredménytelenül.

Annak ellenére, hogy Tatabánya sok esetben komoly esélyes volt arra, hogy otthont adjon a beruházásoknak, az említett cégek számtalan okból más helyszín mellett döntöttek. A döntésekben a munkaerőköltségektől az adószintig sok minden közrejátszott, bár az autóiparban ismételten hallani lehetett a vélekedést: Tatabánya azért nem kap nagyberuházást, mert túl közel van Győr az Audival, valamint az esztergomi Magyar Suzuki. És sokan úgy vélték, a környéken már nincs sok ezer megfelelő ember, hogy ki lehetne elégíteni a nagy gyárak munkaerőigényét.

Tatabánya azonban nem adta - és tudomásunk szerint -, nem adja föl. Folyton pályázik, és - ha kicsiben is - nyer is. A város ipari parkjában most épül a negyedik autóipari beszállítói üzem, amellyel együtt az ágazat már közel kétezer, a környéken lakó embernek ad munkát.

De szélesítsük ki a kört. Nagy csalódást okozott a dél-koreai Hankook múlt heti döntése, miszerint Szlovákiát választja gumiabroncsgyára helyszínéül. Másrészt azonban a Michelin Nyíregyházán épít személyautóabroncs-gyártó üzemet, s most itt van a Bridgestone - mindeddig mesterien titkolt - tatabányai beruházásának híre. Igaz, a kettő beruházási értéke együttesen is csak a Hankookénak a felét teszi ki, de ne feledjük: sok kicsi sokra megy.

Ilyen szemszögből pedig nem panaszkodhatunk. Igaz, óriásberuházásból nem sok jutott hazánknak az elmúlt néhány évben, de annál több a kis- és közepes autóipari beszállító üzem, és számuk folyamatosan nő. Márpedig ez is nagy érték, különösen manapság, amikor egész Európa Kínára tekint, és komolyan tart az onnan várható járműipari dömpingtől.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.