Ködbe veszhetnek a reményei azoknak a fiatal pároknak, akik arra számítanak, hogy a kormány a hangzatos ígéreteknek megfelelően változtat a Fészekrakó program feltételein, és a 30 éven felüliek is megkaphatják a kedvezményes, állami kezességvállalással támogatott lakáshitelt. Vészesen közeleg ugyanis az a nap, amikor a "fészekrakós" ügyfelek száma eléri az erre az évre várt tízezret. A legfrissebb kimutatások szerint eddig már kilencezer kérelmet fogadtak be a bankok.
Csak látszólagos az ellentmondás. Az örömteli hír ugyanis egyúttal azt is jelenti, hogy kiürülhet a kassza, elfogy a Fészekrakóra szánt keret. Akkor pedig hiába a sok szép ígéret a kör bővítésére, a kormány széttárja a karját: megvan a jó szándék, de a nincsből nem lehet adni. Elvileg nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen a program kidolgozói az első perctől fogva hangoztatták, hogy néhány hónap elteltével, a tapasztalatok összegzése alapján, a költségvetési lehetőségek függvényében döntenek majd arról, hogy felemelik-e az igénybe vevők korhatárát.
Kérdés persze, hogy okos döntés lenne-e a Fészekrakó befagyasztása. A szociálpolitikai támogatás felemelése mellett ez volt a kormány legsikeresebb lakáspolitikai lépése; bizonyította életképességét, szemben a többi hangzatos, bár eddig semmilyen eredményt sem produkáló otthonteremtési progammal. A panelek megújítását célzó ötletek nincsenek végiggondolva, s alapprobléma, hogy a legtöbb érintettnek nincs anyagi fedezete a saját rész előteremtésére, sőt a kedvezményes hitel törlesztésére sem. A lakbér-támogatási rendszer sem jut egyről a kettőre, bár ötletnek az is jó volt. A bérlakás-építési program kidolgozása most folyik, de mint hallik, a költségvetési források szigorú őrei gúzsba kötik a tervek készítőinek képzeletét. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kimondjuk: vajúdnak a hegyek, és egeret szülnek.
Gyülekeznek a felhők az építőipar fölött. Nincs nap, hogy ne hallani piacukat vesztett, vegetáló vállalkozókról, növekvő kinnlevőségekről, körbetartozásokról. A lakáspiac felpörgetése kiutat jelenthet a válsághelyzetből. De ehhez nem maszatolásra, hanem a pontos célok, a prioritások kijelölésére, az anyagi források ésszerű átcsoportosítására, valamint a tervek következetes végrehajtására lenne szükség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.