Kicsike öröm a nagy ürömben, hogy egyedül az Európai Unió viselkedett úri módon az iráni elnökválasztás eredményének hallatán. Tudatta: kész együttműködni minden olyan iráni kormánnyal, amely haladásra törekszik az emberi jogok és a nukleáris energia kérdésében.

Az ürömből ugyanis - abból, hogy Teherán vallási fanatikus főpolgármesterét, a 49 éves Mahmúd Ahmadinedzsadot választották elnökké a második fordulóban a leadott szavazatok 62 százalékával - maximálisan az EU-nyilatkozat által említettek tartoznak a külvilágra. Már ha érvényesek még az elmúlt hatvan év békéjét garantáló normák. Ezek szerint a többi - az, hogy a választások tisztasága kétséges, hogy az új elnök valószínűleg visszavonja elődje reformjait, népi (ál)egység deklarálására készül, a piacot megtisztítaná a maradék külfölditől, szóval mindez - belügy.

Ami Iránban történik, az két ok miatt méltó hosszú távon is a figyelemre: az ország az első öt kőolajtermelő között foglal helyet világviszonylatban, és nem képes eloszlatni azt a gyanút, hogy atomfegyver birtoklására törekszik. E két tényt az teszi a kvázi felvilágosult világközösség számára szinte kezelhetetlenné, hogy Teherán 1979 óta iszlám fundamentalizmuson alapuló államrendet alakított ki, amelynek sajátos jogfelfogása nem illeszkedik a nemzetközi joghoz. És a jelek szerint ez egyre inkább így lesz, mivel az új elnök már a "forradalom" második generációjához tartozik (ifjúsága nem mentes a terroristaárnyalattól), s az első ezen a poszton, aki nem papi személy ugyan, de még náluk is radikálisabb. Megválasztása rímel a 2005-ös év azon sajátosságára, hogy a lehetőségek közül a legroszszabb valósul meg. (SzH)