Jó esély van arra, hogy a jövő évi választásokon jóval több szó esik majd a gazdaságról, ezen belül a költségvetésről, illetve az adókról, és jóval kevesebb az ideológiai álproblémákról, mint történt az 2002-ben. Hogy ezen viták szakmai színvonala megfelelően magas lesz-e, arra nem mernék nagy tétben fogadni, mindenesetre a téma rendkívül fontos.

Az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya a "fontolva haladást" választotta a 2006-os megmérettetéshez vezető úton. A száz lépés programja ugyan sok fontos területet érint, igazából azonban nem nyúl hozzá az államháztartás nagy rendszereihez. A januárban nagy hévvel bejelentett adóreform sorsa jól mutatja, hogy a kormánykoalíció nem akarja "kalandorakciókkal" kockáztatni a költségvetés amúgy is igen törékeny helyzetét. Ehelyett a terhek némi növelésével, a kiadások némi csökkentésével, illetve jókora kreatív könyveléssel igyekszik visszalavírozni arra a konvergenciapályára, amelyet az elmúlt években csak igen távolról szemlélt.

Az ellenzék vezető ereje jól ismerte fel ellenfelének gyenge pontját. Az elmúlt évek tétlenkedése nyomán a magyar gazdaság több tekintetben is lemaradt régiós versenytársakhoz képest (lásd a Világgazdaság és az ICEG legutóbbi konvergen-ciaindexét, VG, 2005. június 10.), bár a működőtőke-beáramlás magas szintje egyelőre nem igazolja vissza a versenyképesség romlására vonatkozó híreket. A gazdaság bajai többnyire mind a költségvetés túlköltekezésére vezethetők vissza, ezért joggal vált ez a terület támadási célponttá a Fidesz számára.

Orbán Viktor persze ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: meghökkentő, radikális és - tegyük hozzá - ellentmondásos javaslatokkal rukkolt elő a problémák megoldására. Meghökkentő, mert a korábbi multiellenes retorika helyett most felajánlotta nekik, hogy ők mondják meg, mennyi adót hajlandók befizetni. De tőle némileg szokatlan az az érvelés is, amelylyel - az egykulcsos adó kapcsán - az igazságosságnál fontosabbnak tartja a munkahelyteremtést.

A Fidesz vezére mindenesetre radikális adócsökkentést javasol, amelynek fedezetét a hirtelen javuló bizalom miatt csökkenő kamatterhekből, a gazdaság kifehéredéséből, valamint a növekedés felpörgéséből látja előteremthetőnek. Az általa is idézett Szlovákia példája figyelemre méltó: a 19 százalékos egységes adó bevezetése után tavaly ott közel öt százalékkal nőttek az adóbevételek. Igaz, ez kizárólag az áfának volt köszönhető, mivel a társasági és személyi jövedelemadó-bevételek elmaradtak az egy évvel korábbitól, ráadásul a társadalombiztosítás rossz helyzete miatt a kirívóan magas tb-járulékot sem tervezik mérsékelni.

Ezzel együtt is a nagy kérdés az, hogy egy radikális adócsökkentés vajon nem kockáztatná-e az euró 2010-es átvételét. Ez ugyanis pont akkor, 2007-ben okozna jelentős bizonytalanságot, amikor kiszámítható mutatókkal kellene belépni az euróövezet előszobájába, az ERM 2-be. Vélhetően a piacok sem díjaznák ezt, ami rövid távon forintgyengüléshez, az infláció felpörgéséhez és a kamatszint növekedéséhez vezethet.

Ezt az ellentmondást kétféleképpen lehet feloldani: vagy az - egyébként ezer sebből vérző - eurózónához való csatlakozás újabb elhalasztásával, vagy a kiadások drasztikus visszafogásával. Előbbit - sokatmondóan - nem zárta ki kategorikusan a Fidesz elnöke, s a költségvetés 2006-os állapotától tette azt függővé. Utóbbira pedig még egyik oldalról sem érkezett meggyőző ígéret, ami persze választások előtt nem is csoda.

Pedig most sem lesz ingyenebéd...