BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Verseny a versenyszféráért

2005.06.15., szerda 00:00

Alapvető kérdés most: a választások előtti évben készülő adótörvények és költségvetés kapcsán van-e a döntéshozó politikának érdemi lehetősége, hogy a gazdasági szféra szempontjait, véleményét figyelembe vegye. Az nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő - továbbá a pénzügyi és a gazdasági tárca első embere - ennek legalább a látszatát meg kívánja teremteni. Ám a mozgástér mindig szűk, és nem egészen egy esztendővel a sorsdöntő megméretés előtt még inkább az. És az sem vitás, hogy a munkaadók kevesebben vannak, mint a munkavállalók - miközben egyetlen polgárnak sincs egynél több szavazata.

A gazdaság és a politika viszonya azonban mégsem eme kézenfekvő képlet mentén szerveződik. Egyiknek szüksége van a másikra - és fordítva -, és amint egyre előbbre haladunk a korszerű piacgazdaság rögös útján, ez egyre inkább így lesz. Nyilvánvaló: az üzleti világ mindig kevesebbet adna a közösbe, mint amennyit az állam behajtani szeretne rajta. A meg- és kiegyezésre mégis mindketten hajlamosak, hisz dolgainknak egyensúlyba kell kerülniük. Mindeközben a gazdasági szereplők "történelmi okokból" mind szervezettebbek lesznek, szavuknak tehát mind nagyobb lesz a súlya.

Most úgy néz ki, ezt nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem első számú kihívója, Orbán Viktor Fidesz-elnök is jól tudja.

A különbség köztük annyi, hogy előbbi csak a költségvetési határok és a politikai kényszerek között lavírozva kínálhat együttműködést, utóbbi igyekezetét ellenben ebben a pillanatban nem akadályozzák számszerűsíthető korlátok. Igaz, létezik másik megközelítés is: a regnáló miniszterelnöknek birtokában van a cselekvés lehetősége, az ellenzék vezére viszont csupán ígéretekkel operálhat.

Verseny van tehát: míg a kormányzat keresi a gazdasági szereplők társaságát - a tegnapi Befektetői Tanács-ülés egy volt a nyilvánosságnak is szánt megbeszélések közül -, továbbá konzultációkat ígér és olykor tart is, addig a Fidesz a "nemzeti" után "gazdasági konzultációt" hirdet. A gazdaságnak jó, ha keresik a kegyeit. Ennél jobb csak az lenne, ha az úgynevezett közjó ápolása irányába mutató javaslatait meghallgatnák, megfontolnák, beépítenék.

Például a versenyképesség és a társadalmi kohézió öszszehangolása jegyében.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.