BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

VG-körkérdés

Az alkalmi munkavállalást érintő intézkedések versenyszférára történő kiterjesztését és a felnőttképzés átalakítását is szorgalmazzák a hazai emberierőforrás-gazdálkodással foglalkozó felső vezetők. Bár a kormány száz lépés programjának a munka világát érintő intézkedéseivel kapcsolatban több kritikát is megfogalmaztak, abban mindegyik egyetért, a célok nemesek. A lépések sikere azonban a kivitelezés hatékonyságán és összehangoltságán múlik.
2005.06.10., péntek 00:00

Rankasz Dezső / Az Alcoa-Köfém Kft. HR-igazgatója

Átalakítandó képzés

"Valóban meg kell kezdeni a munka világa fekete részének csökkentését. Jónak tartom, hogy a közbeszerzési pályázatokon való részvételt a rendezett munkaügyi kapcsolatokhoz kötik. Kíváncsian várom a felnőttképzés rendjének átalakítását. Svédországban egy darukezelői jogosítványhoz háromnapos tréning kell, majd egy hét munka egy már tapasztalt szakember mellett. Itthon 120 órás nehézgép-kezelői tanfolyam után még nem daruzhat a dolgozó, szaktanfolyamot is végeznie kell. A munkáltató kétszer is meggondolja, elengedi-e a dolgozót, ha hosszú időre esik ki a munkából. Arra is vigyázni kell, hogy a javító szándékú intézkedések ne romboljanak. Példa erre a munkába járási támogatás megadóztatása. Csökkentette a dolgozók rugalmasságát, növelte a munkáltató költségeit: nem véletlen, hogy alig öt hónap után újra megváltoztatja a kormány."

Kirner Dezső / A Vodafone Magyarország Rt. HR-igazgatója

A lakosság a részvényes

"Minden új lépés megtervezésekor és kivitelezésekor a kormánynak úgy kell működnie, mint egy nagyvállalatnak, ahol a stratégia, a napi feladatok egyaránt a részvényesek érdekeit szolgálják. Csak most a részvényesek mi vagyunk, az ország lakossága. A tulajdonosi szemléletnek kell érvényesülnie a közbeszerzéseknél is, ha a rendezett munkaügyi kapcsolatokat vizsgálja a kormány. A túlszabályozással ugyanis sérülhet annak az elve, hogy a legjobb minőségben dolgozó és legolcsóbb ajánlatot tevő vállalat nyer. A feketemunka elleni harc elkerülhetetlen, egy egészséges társadalomban fontos a becsület, ez azonban csak akkor várható el a munkaadóktól és -vállalóktól, ha a kormány is láthatóvá teszi, hogy mire költi a befizetett adót és járulékokat, s azok mértéke méltányos. Több hasznos foglalkoztatáspolitikai eszközt lehetne külföldről integrálni."

Szűts Ildikó / -A Magyar Posta Rt. HR-vezérigazgató-helyettese

Fontos a büntethetőség

"Nagy várakozással tekintünk a munka világát érintő lépésekre. A jogszabályi feltételrendszer még nem ismert, de az már látható, hogy néhány intézkedés kimondottan kedvez a nagy foglalkoztatók, így a mi humánerőforrás-stratégiánk megvalósításában is. A Prémium évek program a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásával a foglalkoztatás rugalmasságát növeli, s ez előnyös a munkaadók számára. A kékmunka lehetősége segítheti a Magyar Posta Rt. alkalmi foglalkoztatási gyakorlatának átalakítását, olyan eseti feladatok ellátásához nyújt jogszabályi keretet, mint például a kertgondozás, favágás. A közteherjegy után járó adókedvezmény előnyös, serkentheti ezt a foglakoztatási formát. Fontosnak ítélem meg a feketemunka büntetőjogi számonkérésének bevezetését, a postai piacon is találkoztunk ezzel a problémával az elmúlt években."

Kőszegváry Ferenc / A Danubius Hotels Rt. emberierőforrásfejlesztési vezérigazgató-helyettese

Munkahelyek kellenek

"A száz lépés program megvalósíthatóságának alfája és ómegája a munkahelyteremtés. Akkor van értelme átalakítani a munkanélküli-ellátást is, ha teremtődnek új álláshelyek. Egyelőre nem jó jel, hogy a kormány nem tartja be a szervizdíjjal kapcsolatos, munkáltatói érdekképviseletekkel kötött elvi megállapodását. A feketemunka visszaszorítására vonatkozó intézkedésekkel, a munkaügyi ellenőrzések szigorításával valóban csökkenthető az ágazaton belül az illegális foglalkoztatás. Ha azonban az ellenőrzések során túl sok a szubjektív elem, az komoly veszélyeket jelent, vagyis lényeges, hogy a munkaügyi vizsgálódások konzekvensek legyenek. Kár, hogy az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás módosításai nem vonatkoznak a versenyszféra munkaadóira. A prémium évekre vonatkozó elképzelést viszont jónak tartom."

Kiss Enikő / Az IBM Magyarország HR-igazgatója

Segítenek a tapasztalatok

"Teljes mértékben érdekeltek vagyunk a hazai munkapiac prosperitásában, fontosnak tartjuk a munkaügyi szabályok betartását. A képzés kínálati oldalának összehangolását a kereslettel érdemi kezdeményezésnek tartjuk. A gyesről visszatérő munkaerő integrálása, illetve a legális munkavégzés lehetőségének biztosítása találkozik a mi kezdeményezéseinkkel is. A munka világát érintő lépések sikeresek lehetnek, ha megtalálja a kormány az egyensúlyt a piaci igények, az állampolgári elvárások és a munkajogi szabályok között. A sikeres végrehajtáshoz azonban érdemes egyeztetéseket kezdeményezni a versenyszféra képviselőivel. Jó hír, hogy a kormány nem hagyja figyelmen kívül a megváltozott képességűeket. Ebben a folyamatban a már tapasztalatokat szerzett nemzetközi cégek is partnerek lehetnek a program megvalósításában."



































megfogalmaztak, abban mindegyik egyetért, a célok nemesek. A lépések sikere azonban a kivitelezés hatékonyságán és összehangoltságán múlik. -->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.