Az eurót ne hibáztassa senki

Maroni líra utáni nosztalgiája alig több mint pártjának, az Északi Ligának egy átlátszó és felelőtlen kampányfogása azzal a céllal, hogy az ország jelenlegi gazdasági bajaiért a felelősséget Romano Prodi korábbi brüsszeli bizottsági elnökre hárítsa, aki a balközép egyik kiemelt jelöltje a közelgő parlamenti választásokon. Az Európai Központi Bank vezető közgazdásza, Otmar Issing szerint a lírához való visszatérés felérne a gazdasági öngyilkossággal.

Az olasz államkötvényeket az euró tette a megfelelő német papírokkal azonos minőségűvé, mert az Európai Központi Bank mindkettőt azonos alapon fogadja el az általa nyújtott hitelek biztosítékaként. Ez drámai módon csökkentette az olasz kormány hitelfelvételeinek költségeit. Vajon gondolt-e akár egy percig arra az olasz miniszter, hogy a kormány miként fizetne a jóléti és más közkiadásokért, ha az olasz kamatterheket többé már nem szubvencionálná az Európai Központi Bank?

Lehet, hogy Maroni azért akar visszatérni a lírához, hogy Rómának lehetősége legyen a leértékelésre. Ez arra utal, hogy a márka iránt a németek körében jelentkező zavaros, kormánypolitikusok által is erősített nosztalgia ellenére az euró az unió legnagyobb gazdasága számára is nyújt egy fontos előnyt: lehetetlenné teszi a valutaleértékelésen alapuló protekcionista praktikákat, amelyekhez hajdanában Francia- vagy Olaszország oly előszeretettel folyamodott. Németország ennek megfelelően meg tudja őrizni a végrehajtott reformok által teremtett versenyelőnyöket az euróövezet többi tagállamával szemben, amelyek ezt leértékeléssel nem tudják kompenzálni. A javuló versenyképesség tehát jó hír a német gazdaság középtávú kilátásai szempontjából, amelyhez az egységes valuta is hozzájárult.

A német lakosság - amelynek már elege van a politikusok magyarázkodásaiból, és türelmetlenül várja a gazdasági fellendülést - nem ült fel a jelenlegi kormány azon kirohanásainak, amelyeket az euró és az Európai Központi Bank ellen intézett, ehelyett Észak-Rajna-Vesztfáliában a tartományi választásokon súlyos vereséget rótt Gerhard Schröder kancellárra. (Ha a választók hagyták volna becsapni magukat, akkor valószínűleg elnézőbbek lettek volna.) Az euró és az Európai Központi Bank másik nagy európai ostorozója, Jacques Chirac hatalmas bukást volt kénytelen elviselni, amikor a népszavazáson a franciák elutasították az európai alkotmányt. A választók szemlátomást azt mondják a francia-német szövetség bukásra álló vezető politikusainak, hogy elég volt a magyarázkodásból, el kell kezdeni a gazdaság beindítását.

Hajlandó-e bárki is elhinni, hogy a franciák nemmel szavaztak volna, ha a gazdaság a meglévőnél kétszer-háromszor nagyobb ütemben növekedne? Hollandiával ugyanez a helyzet, ahol a választók szintén elvetették az európai alkotmányt. Ellentétben azonban a franciákkal, a németalföldiek nem szidták az eurót, jóllehet mint közepes méretű országnak, lehet néhány jogos panaszuk az EU-val szemben, főleg annak okán, ahogy a fiskális deficit korlátozását célzó stabilitási paktumnak érvényt szereznek. Hollandia eddig betartotta az egyezmény szabályait, a nagy országok - Francia-, Német-, Olaszország - azonban menlevelet kaptak az illetékes uniós fórumoktól. Ez nem volt sem bölcs, sem tisztességes eljárás, a ez bizonyos mértékig kétségkívül hozzájárult a hollandok nem szavazatához. Franciaország viszont ennek a diszkriminatív eljárásnak a kedvezményezettje volt, ennek ellenére ott is szidják az eurót, és nemmel szavaznak az alkotmánytervezetre.

A jó hír Európa számára az, hogy a nagy országok vezető politikusai - Schröder Németországban, Chirac Franciaországban és Silvio Berlusconi Olaszországban - bukásra állnak. Ennek folytán hamarosan szabaddá válik az út egy új politikusgárda számára ahhoz, hogy elindítsa az európai gazdaság növekedésének motorját. A rossz hír ezzel szemben az, hogy mindhárom politikus béna kacsa módjára viselkedik, és a végleges leköszönéséig képtelen lesz bármely, Európa számára oly fontos reform elindítására. Az Európai Központi Bank korábbi elnöke, Wim Duisenberg éppen erre utalt egy a CNN részére adott interjúban, ahol úgy fogalmazott, hogy Európának várnia kell, mielőtt a növekedés lerobbant motorja újra begyújt.

Időközben a valutapiacokon az euró gyengült, és egyes körökben elkezdődött a félelemkeltő híresztelés, hogy az "európai projekt" veszélybe került. A szóbeszédet Otmar Issing és a Bundesbank elnöke, Axel Weber - nagyon helyesen - rövid úton "abszurdnak" minősítette. Amint az unió egységes valutája gyengülni kezdett, az ázsiai központi bankok sietve eurót vásároltak. Az okos pénztulajdonosok veszik az eurót, nem szidják azt.