A D terv

Csütörtökön terjeszti elő úgynevezett D tervét az Európai Bizottság, de azért senki ne rágja tövig a körmét izgalmában addig. Nem, nem arról van szó, hogy Brüsszel beismerte volna: helytelen volt a B tervek létét kizárnia korábban, és most már rögtön egy C meg egy D verziót is kidolgoznának a következő grandiózus projekt megbukására való felkészülésként (pedig talán nem ártana). A D terv feladata, hogy az uniót közelebb vigye polgáraihoz.

Fárasztóan sokszor hallottuk ezt már. Legutóbb például a hatalmas kudarcba fulladt alkotmány kidolgozásának elindításakor volt ez az egyik fő célkitűzés (lásd laekeni csúcs, 2000. december). A D terv már csak azért sem jut majd jobb sorsra, mint a számtalan korábbi hasonló nekirugaszkodás, mert tartalom nélküli látszatintézkedések gyűjteménye. Már a címe is furcsán hangzik az átlagember számára: "Az EU-n belüli demokrácia, dialógus és vita" (debatt) megteremtését remélik tőle. A D terv elemei pedig egyszerűen nevetségesek a kihívás nagyságához képest: uniós "jószolgálati nagykövetek" kinevezése, a bizottsági tagok rendszeres utazásai a tagállamokba, a tanácsi ülések nyilvánossá tétele meg egy speciális közvélemény-kutatás megrendelése arról, mit gondolnak a polgárok Európa jövőjéről.

Azt talán még a tervet elővezető Margot Wallström kommunikációs biztos sem gondolhatja komolyan, hogy ettől majd megszeretik az emberek az EU-t. Ahhoz föderalizmus kellene. Vagy legalábbis újabb, igen jelentős integrációmélyítő lépések. Ezt persze senki nem akarja. Merthogy nincs meg a társadalmi támogatottsága. És amíg D tervek készítésére összpontosít az EU-kommunikáció, addig nem is lesz. (UGy)