A populizmus megfelelő formája Lengyelországnak

Ha a PiS populista szólamai válnak a gazdaságpolitika alapjává, akkor várhatóan növekednek az állami kiadások, ez tovább rontja Lengyelország gyenge fiskális pozícióit, és erős inflációs várakozásokat vált ki. Ami ennél is rosszabb, a szociális kiadások kiterjesztése aligha járulna hozzá az ország ijesztő, 17,5 százalékos - nagyrészt strukturális eredetű - munkanélküliségének enyhítéséhez, ráadásul lelohasztaná az euró gyors bevezetéséhez fűzött reményeket.

Amire Lengyelországnak leginkább szüksége lenne, az a fiskális fegyelem és egy piacorientált reformkurzus, benne a munkahelyteremtést fékező, merev munkaügyi szabályok lazítása. Az elmúlt két évtizednek - a kommunizmus és a központi tervezés lebontására, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozásra irányuló - kitartó törekvései végső soron a reformok fontos hajtóerőiként funkcionáltak. Kérdés azonban, hogy a félig populista, félig liberális erők által uralt kormányban érvényre juttatható-e ismét a további reformokhoz szükséges politikai akarat.

Az euró lehető legkorábbi bevezetésére irányuló, célzott kötelezettségvállalás elvileg ugyanúgy szolgálhatna ugródeszkaként, mint ahogy a 90-es években az EU-csatlakozás ügye. Ilyen stratégiai célkitűzés igazolásként szolgálhatna az óvatos fiskális és monetáris politikához, és - tekintettel a lengyelek erős európai azonosságtudatára - támogatást is kelthetne a szükséges gazdaságpolitikához. A 2005-ben várhatóan a GDP 4,4 százalékára rúgó költségvetési hiányt ugyanis csak ilyen támogatás birtokában lehetne két éven belül az EU által elvárt 3 százalékos szint alá szorítani.

A mielőbbi euróövezeti tagság melletti elkötelezettségnek további, járulékos hatásai is lennének. Erősítené például a pénzügyi piacok szereplői között a konvergencia teljesülésére irányuló várakozásokat, ez csökkentené a befektetők számára a kockázati felárat. Az alacsonyabb kockázati szint enyhíti az inflációs várakozásokat, és hozzájárul a kamatok csökkenéséhez, ezen keresztül közelíti a lengyel államkötvények hozamát az EU-ban szokásos szinthez, öszszességében pedig fokozza a pénzügyi stabilitást.

A lengyel államkötvények jelenlegi 4,7 százalékos hozama nagyjából a maastrichti szerződés által kikötött hosszú lejáratú kamatszint határán van, ennek fenntarthatósága azonban erősen függ a fiskális politikai kilátásoktól és az átfogó hitelkockázat alakulásától. A stabilabb pénzügyi piac és az euróval szemben kevéssé ingadozó zlotyárfolyam számos előnyt hozhat. Közülük a legfontosabb az, hogy az árfolyamkockázat mérséklődése lendületet ad mind a belföldi, mind a külföldi közvetlen befektetéseknek, ez segítené az égető munkanélküliség enyhítését.

Mindezek alapján parancsolóan szükségesnek látszik, hogy az új kormány - a központi bankkal együttműködve - kidolgozzon egy átfogó programot, amellyel mind a fiskális, mind a monetáris politikát az euróövezeti tagság céljának lehet alárendelni.

Bár jelenleg nincs szükség arra, hogy meghatározzák a zlotynak az euró átvételekor alkalmazandó árfolyamát, egy ilyen programba azonban idővel - központi elemként - fel kell venni azt a formulát, amelylyel rögzíteni lehetne az átváltási kulcsot. Ha már most meghatároznák azt a meggyőző ismérvrendszert, amely szerint idővel majd megszabják az alkalmazandó árfolyamot, akkor a pénzügyi piacok pontosabban prognosztizálhatnák a jövőbeni valutajegyzések referenciaszintjét. Ezzel csökkenteni lehetne a spekulatív valutaarbitrázs esélyét és az euró átvétele előtti árfolyam-kockázatot. Mindez hozzájárulna a kamatok mérsékléséhez, mert ezek szintje többnyire tartalmaz árfolyam-kockázati összetevőt.

Közgazdászok körében kevés kétség van afelől, hogy az euróövezeti tagság tartós előnyöket hoz Lengyelország számára. Leszállítja a tranzakciós költségeket, és fokozza a munka termelékenységét. Mindez azonban csak akkor következik be, ha a súlyos intézményi fogyatékosságokat sikerül kiiktatni. A szükséges intézkedések részeként meg kell szüntetni a munkaerő mobilitását hátráltató jogi akadályokat, alapjaiban is meg kell reformálni a túl magas kulcsokat és nagyszámú kibúvót tartalmazó adórendszert, nem utolsósorban pedig fel kell hozni a szükséges szintre a gyatra úthálózatot. Ezek közül az új kormánynak mindegyikre sürgős feladatként kellene tekintenie, ráadásul - ha ügyesen kezelik a dolgot - akkor a programot a választóknak olyan, népszerű reformokként lehet eladni, mint amelyeket az emberek mindig is akartak.

Az új lengyel koalíciónak több súlyos kihívással is szembe kell néznie, amelyek közül nem a legkisebb az, hogy kibékítse egymással a populista és a liberális törekvéseket. Tartós eredményeket a kormány azonban csak akkor tud elérni, ha a populizmust sikerül a liberális reformok szolgálatába állítani.