Beteg-e a magyar gazdaság?

A címben feltett kérdésre azzal a közismert értékeléssel válaszolhatok, hogy "nincs egészséges ember, csak az orvosok nem végeztek alapos vizsgálatot". Valóban, egy gazdaság életében igen ritka az az áldott állapot, amikor valamennyi fontosabb makrogazdasági mutató pozitív képet mutat. Inkább az a jellemző, hogy néhány mutató pozitív, néhány más, ugyancsak fontos mutató negatív helyzetet és kilátásokat valószínűsít. Elfogulatlan, józan alapállás szükséges a valós helyzet többé-kevésbé reális megítéléséhez.

Mindezek után, amit részletes és árnyalt elemzés nélkül is biztosan állíthatok, hogy nem annyira a magyar gazdaság betegségéről beszélhetünk, hanem sokkal inkább a hazai politikai élet kóros állapotáról. Ebben az összefüggésben csak arra utalok, hogy az előző választások idején mindkét meghatározó politikai erő által hangoztatott - a tényleges gazdasági lehetőségeket meghaladó - ígérethalmaz az államháztartás hiányát az akkori GDP mintegy 9 százalékára tornázta fel, és csak jó indulattal feltételezhetjük, hogy a hiány 2006-ban 6 százalék alá csökkenthető. Ebben mindkét politikai erő dicstelen szerepet játszott, bár a felelőség kétségtelenül a kormányzatot terheli.

Elfogulatlanul vizsgálva a magyar gazdaság ez évi teljesítményét, megítélésem szerint összességében az adott külső és belső körülmények között kielégítő teljesítményt nyújtott, a jövőt illetően pedig bizakodásra ad okot. Az euróhoz való csatlakozáshoz deklarált négy alapvető gazdasági kritérium - infláció, államadósság, költségvetési hiány, kamatszint - tekintetében három esetében határozott javulást mutat, és 2007 végére az EU-s követelményszint teljesíthetőnek mondható. A költségvetés hiányának kívánatos szintre mérsékelése ugyan megkérdőjelezhető, de kellő politikai akarat és társadalmi közmegegyezés esetén akár teljesíthető is lehetne. A legfrissebb kormányzati deklarációk azt jelzik, a választási szempontok megelőzik a gazdasági racionalitás követelményeit.

Megjegyzem, hogy az euróhoz való csatlakozás feltételeként meghatározott mutatók teljesítése nemcsak és nem elsősorban azért fontos, mert az euró bevezetése különösebb előnyöket kínálna, hanem mert a piacgazdaságban egy normális, kiegyensúlyozott és viszonylag gyors növekedési pálya feltételezi ezen kritériumok meglétét. A legfőbb veszély tehát nem elsősorban az, hogy egy jóval későbbi csatlakozás jelentős presztízsvesztés, hanem sokkal inkább az, hogy a következő időszakban is a rövid távú, gyakran ellentétes politikai érdekek és szándékok rángatják, torzítják a hazai gazdaság működési feltételeit. Az állam további rátelepedése gazdaságunkra nemcsak az államháztartás hiányának tartós fennmaradását valószínűsíti, hanem az üzleti és a lakossági szféra adóterheinek hangoztatott mérséklését is meghiúsítja. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanis nem ígérik, hogy az euróövezeten kívül maradva a megnövekedett gazdaságpolitikai mozgástér egy értelmes, racionális nemzeti fejlesztéspolitika beindulását eredményezhetné.

A magyar gazdaság tavalyi 4,2 százalékos, és az idén várható 4 százalékhoz közeli növekedési üteme az EU, különösen pedig Németország gyengélkedése, a jelentős többletterheket hozó drasztikus energiaár-emelkedés stb. közepette kifejezetten jó teljesítmény még a most csatlakozó országok mezőnyében is. Aligha túlértékelhető jó teljesítménynek, hogy az infláció 2005-ben várhatóan 3,8, 2006-ban pedig már akár 2 százalékos is lehet. Részben az infláció kedvező alakulása következtében a jegybanki alapkamat 2005 második felében látványosan esett, és év végére 6 százalék alá kerülhet. A forint árfolyama ez ideig stabilnak mutatkozik. Bár az utóbbi években az állam eladósodása 1-2 százalékponttal nőtt, de az EU-direktívában előírt 60 százalék körül maradott.

A gazdaság helyzetét leíró szokásos makrogazdasági mutatók inkább a magyar gazdaság egészséges állapotát igazolják. A veszély azonban egyre fenyegetőbb, hogy a döntően politikai, választási indíttatású 2006. évi költségvetés nem javítja a magyar gazdaság fejlődési kilátásait, és valószínűleg rontja a hazai gazdaságpolitika üzleti megítélését. Persze a választáson győztes politikai erő számára adódna lehetőség az államháztartás helyzetének gyors rendezésére, de a múltbeli tanulságok és a jelenlegi történések egy ilyen racionális megközelítésre semmi esélyt nem ígérnek.