Doha - a zsákutcától a kompromisszumig

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Hongkongban megrendezendő miniszteri konferenciája előtt tíz héttel az EU kereskedelempolitikájának legégetőbb kihívása a dohai forduló sikere. Szükségünk van a dohai fordulóra, csakúgy, mint a jól működő WTO-ra, azon egyszerű oknál fogva, hogy a többoldalú rendszer megsokszorozza a liberalizáció adta előnyöket. Egy többoldalú WTO-megállapodás a vámokat és támogatásokat egy csapásra csökkenteni tudja, a globális kereskedelmi rendszer egészében pedig új piacra jutási lehetőségeket teremt.

A dohai forduló sikere egy döntő lépéssel közelebb visz a fokozatos liberalizáció megvalósítása felé. A Világbank becslései szerint a dohai tárgyalások sikere következtében évente 100 milliárd dollárral emelkedhetnének a jövedelmek globális szinten - ez pedig megadná a világgazdaságnak a bizalmat és fellendülést hozó régóta várt impulzusokat. A dohai forduló új lendületet hozhat továbbá a globális szegénységcsökkentésben egy olyan, alulról felfelé irányuló gazdasági fejlődés támogatása révén, amely ösztönözheti a fejlődő országok integrációját a világgazdaságba.

A jólétből azonban mindenkinek részesülnie kell. Meglévő kereskedelmi kapacitásuk miatt a fejlett országok lennének abszolút értelemben a dohai forduló sikerének legnagyobb haszonélvezői. Relatív értelemben viszont a fejlődő országok lennének a legnagyobb haszonélvezők; nemcsak amiatt, hogy új hozzáférési lehetőségeket kapnak piacainkhoz, hanem a fejlődő országok közötti vámakadályok lebontása miatt is.

A szegényebb országok csak abban az esetben élvezhetik a dohai forduló előnyeit - és csak akkor támogatják azt -, ha az elismeri az igényeiket; ha elismeri azt a tényt, hogy a liberalizáció érintheti meglévő preferenciális piacra jutásukat, liberalizációs törekvéseiket illetően pedig olyan rugalmas megközelítést biztosít, amely figyelembe veszi erősségeiket és szükségleteiket, valamint kereskedelmi jellegű támogatás nyújtása révén javítja kereskedelmi infrastruktúrájukat és kereskedelmi képességeiket.

Ezért döntő fontosságúak a decemberben megrendezendő miniszteri WTO-konferenciáig még hátralévő hetek. Hongkongban meg kell állapodnunk egy olyan keretről, amelynek alapján lehetséges a végső megegyezés. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a további tárgyalások 2006-ban lezárhatók legyenek, vagyis mielőtt 2007-ben lejár Bush elnök kereskedelmi tárgyalások folytatására vonatkozó megbízása.

Közismert, hogy a kereskedelem liberalizációja nehéz politikai és gazdasági döntésekkel jár együtt, a tárgyalási módszerek pedig olykor kiismerhetetlenek. Kompromisszumokra törekszünk, és nagy feszültséggel telített légkörben hozunk megállapodásokat. A WTO azonban 148 tagú, ezek mindegyikének megvannak a saját igényei és prioritásai, továbbá mindegyikük hatékonyan megvétózhatja a folyamatot: így a szakadék szélén táncolás azzal a kockázattal jár, hogy megismétlődik a cancúni kudarc.

Le kell küzdenünk a félelmet, hogy megtehessük az első lépést. Ezért az EU kész volt és a jövőben is kész részt vállalni e nehéz erőfeszítésekben. Nem lehetünk azonban a forduló sikerének egyedüli zálogai. Ezenkívül több elismerést kell kapnunk azokért a mezőgazdasági engedményekért, amelyeket eddig már hajlandók voltunk tenni, valamint az általunk a fejlődő országoknak már most felajánlott, egyedülálló piacra jutási lehetőségekért. Mezőgazdasági ágazatunk reformját a sikeres tárgyalások előfeltételeként fogadtuk el, ugyanígy az Egyesült Államoknak is át kell gondolnia leendő agrártámogatási programjait e tárgyalások során.

A fejlett országok mezőgazdasági kötelezettségvállalásai másokat - különösen a közepes jövedelmű vagy a gazdaságilag felemelkedő országokat - viszont arra kellene hogy ösztönözzenek, hogy az ipari termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó vámokat illetően megtegyék saját piacnyitási ajánlataikat. Az "északi" mezőgazdaságra vonatkozó ambiciózus megállapodás meg kell hogy nyissa az utat a más térségben végbemenő, jelentős piacnyitás felé.

Ahhoz, hogy ezeket a megállapodásokat az elkövetkező hónapokban többoldalú dimenzióban megkössük és tárgyalási keretbe foglaljuk, át kell gondolnunk az eddigi megbeszélések módját. A legrászorultabbak kivételével minden szereplőnek meg kell határoznia és a tárgyalóasztalra kell tennie azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyek alapján a többiek is megtehetik ezt, a forduló egészét segítve ezáltal. Az időnket vesztegetjük, ha Hongkongra várunk.

Mindannyiunknak részt kell vállalnia ebből a nehéz feladatból - ehhez pedig legfelső szintű politikai elkötelezettségre van szükségünk. Éppen ezért fontos tudni, hogy Bush elnök és Tony Blair, az Európai Tanács elnöke személyes hitelességüket is latba vetik a forduló sikere érdekében.

A következő hónapok próbára teszik közös tárgyalási képességeinket és politikai eltökéltségünket. Ha el akarunk mozdulni a zsákutcától a kompromisszumig, azt most kell elkezdenünk.