Na most menjek, vagy maradjak?

Egyre nyilvánvalóbban skizofrén helyzetben kénytelen meghozni kamatdöntéseit a monetáris tanács. Az egyik oldalon ott vannak a kitűnő inflációs tendenciák, amelyekre vonatkozóan éppen tegnap szolgáltak további ékes bizonyítékként a szeptemberi adatok. Hiába értek csúcsra ősz elején az üzemanyagárak, az árszínvonal-emelkedés üteme moderált maradt, több területen kifejezetten deflációs jelenségek figyelhetők meg. Az inflációs célkövetés logikája szerint mindez a kamatcsökkentések folytatódását jelentheti, hiszen az idei célt semmilyen veszély nem fenyegeti, a jövő évit az áfacsökkentés árszintcsökkentő hatása értelmetlenné teszi, ennél messzebb meg úgysem lát senki. Az egész világban rendkívül alacsony hozamok és az ennek hatására a tőkepiacokon kialakuló kockázatérzéketlenség szintén azt sugallja: lehet bátran tovább mérsékelni az irányadó kamatszintet.

Ugyanakkor a kamatcsökkentés megállítása melletti érvek is egyre szaporodnak. A hazai egyensúlyi folyamatokkal kapcsolatban számtalan csontváz esett ki az utóbbi egy hónapban a szekrényből: gondoljunk csak az Európai Unióban is nagy visszhangot kiváltott magyar költségvetési trükközések elbukására, amely immár a legoptimistább hazai szakértők többségét is meggyőzhette arról, hogy hosszú távon fenntarthatatlan a jelenlegi helyzet.

Ráadásul a következő egy évben e területen inkább csak romlásra számíthatunk, ami a folyó fizetési mérleg irdatlan hiányát és a nemzetgazdaság eladósodását is tovább lökheti. Márpedig a pénz- és értékpapírpiacon elmúlt hetekben tapasztalható idegesség világosan mutatja, hiába a kockázatéhség, létezik olyan makrogazdasági helyzet és gazdaságpolitikai magatartás, amelytől a befektetők besokallnak. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a világban erősödő inflációs félelmek akár ki is kényszeríthetik azt a hangulatváltást, amelynek hatására a gazdasági fundamentumok újra felértékelődnek, akár aggódni is kezdhet a monetáris tanács.

Azzal kapcsolatban ugyanis senkinek nem lehetnek illúziói, hogy vajon az elsők között lennénk-e a világon, ahol igen súlyos tőkepiaci mozgások következnének be.

Megjegyeznénk: a folyó fizetésimérleg-válságok gyakran szoktak árfolyamválságok formájában "megoldódni". Persze akkor teljesen mindegy, hogy 25 bázispont ide, vagy oda.