Érvek egy 25 százalékos felső kulcsú szja mellett

Ha a személyi jövedelem után adózókat a 2003. év után bevallott jövedelmük alapján két csoportra osztjuk, akkor a következőket látjuk:

A 3,9 milliónyi alkalmazott közül pár száz ezren semmiféle jövedelemadót nem fizettek, csupán 3,5 millióan fizettek valamennyi személyi jövedelemadót (szja). Közülük kétmillió forintnál kevesebb szja-adóalapot vallott be 2,8 millió személy, míg kétmillió forintnál nagyobb adóalapot 700 ezer. Az első csoport az összes szja-fizető mintegy 80, míg a második a 20 százalékát képviselte. Az első csoport az 5300 milliárd forintnyi együttes szja-adóalap körülbelül felét kereste meg, és ennek alapján befizetett 350 milliárd forintnyi adót, ez 30 százaléka volt a teljes szja-befizetésnek. A másik csoport az összes adóalap másik felét kereste meg 2003-ban, ők viszont együtt 830 milliárd forintnyi adót fizettek be, ez az összes szja 70 százalékát tette ki. Az átlagos adókulcs az első csoportban 12,6, a másodikban pedig 32,3 százalék volt, ez mutatja az adóterhelés tényleges progresszivitását. Az első csoportba tartozók átlagos havi jövedelme 80 ezer forintra rúgott, míg a második csoportban is csak 300 ezer forintos átlagot kapunk, s ez már 2003-ban sem számított kiugróan nagy jövedelemnek.

Érdekességként jelzem azt is, hogy Magyarországon 2003-ban 19 ezer olyan magánszemély volt, aki 10 millió forintnál nagyobb szja-adóalapról tett bevallást. Ők együtt 133 milliárd forintnyi szja-t fizettek, s ezt azzal érdemes öszszevetni, hogy ugyanabban az évben társasági nyereségadó címén összesen 338 milliárd forint folyt be az államkasszába. Ennyit fizetett be az összes hazai vállalkozás nyereségadóként, ez 170 ezer vállalkozást takar, ideértve a Magyarországon bejegyzett multinacionális vállalatokat, a nagyvállalatainkat, a bankokat stb. A 19 ezer ember oly pici szelete a lakosságnak, hogy a fizessenek a gazdagok elvet érvényesítve aligha eredményezne jelentős többletbevételt, ha még tovább emelnénk az ő adóterheiket, miközben az igazán vagyonosok többnyire nem mutatnak ki jelentős szja-alapot. Az viszont biztosan állítható, hogy legalább több tíz ezer olyan vállalkozó van az országban, aki szja-t gyakorlatilag nem fizet, hiszen minimálbéren van bejelentve, ez pedig szja-mentes, de tényleges jövedelme alapján bőven beletartozna a 2, sőt a 10 millió forint feletti jövedelmű körbe. Valószínű, hogy ha a teljes tb-járulék és szja-terhet akarnánk megfizettetni ezzel a körrel, akkor nagy részük egyáltalán nem formalizált módon működne, és még a jelenleg befizetett adókat sem lehetne tőlük beszedni. Ha viszont ezt el kell fogadnunk, akkor ez egy újabb érv a felső szja kulcs csökkentése mellett.

A mai gyakorlat ugyanis éles ellentétben áll a legalapvetőbb adóztatási alapelvvel, hiszen ugyanakkora jövedelmet élesen eltérő adóterheléssel sújt. Ennek leginkább szemet szúró példája, amit a kormány most próbál bevezetni ekho, vagyis egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás néven, bár pontosabb elnevezés lenne rá az „kivételezettek számára csökkentett közteherviselés”. Egy kitűnő érdekérvényesítő képességű befolyásos értelmiségi szakmacsoport számára évi 25 millió forintos jövedelemhatárig (tehát bőven a fent említett 19 ezer fős elit klubba benyúló jövedelemszintig) 11 százalékos (!) kulcsú szja-kötelezettséget ír elő. Véleményem szerint a méltányos közteherviselés elvével az ilyen szakmákra szabott kedvezményes terhelés összeegyeztethetetlen. Ha a magasabb adóterhelést nehéz beszedni, akkor csökkentsük a felső kulcsot, de mindenki számára!

Az államháztartás reformjára vonatkozó elképzelések és javaslatok fő iránya, hogy arányában lehetőleg csökkenteni s egyúttal célzottabbá, az alacsonyabb jövedelműekre koncentrálóvá kell alakítani az állami jövedelem-újraelosztást. Ha viszont jövedelemkorláthoz kötnénk a gyereknevelési támogatást, ha ingatlanadót vezetünk be, ha a felsőoktatásiban tandíj lesz, ha a kórházi, az orvosi ellátásért fizetni kell, akkor egyidejűleg igazságtalan fenntartani az átlag feletti jövedelműek adóztatásának progresszivitását is, hiszen ők az állami újraelosztásból a továbbiakban már szinte egyáltalán nem részesednének. A felső adókulcs jelentős csökkentésének ily módon az államháztartási reformcsomag szerves részének kellene lennie. Teljesen abszurd alapállás, hogy az állam a személyi jövedelemadóval elvonja a felső hétszázezer adófizető keresetének több mint 30 százalékát, az állami újraelosztás reformja keretében megvon tőlük mindenféle támogatást, de az adókulcsot arra hivatkozva nem akarja csökkenteni, hogy az a „gazdagoknak kedvez”.

Végül felhívnám a figyelmet arra, hogy az szja felső kulcsának csökkentése nem minden magas jövedelmű magyar állampolgárnak kedvezne, csak azoknak, akik befizetik ezt a magas adót. A magyar szja valódi igazságtalansága abban áll, hogy vannak, akik egyáltalán nem járulnak hozzá a közteherviseléshez, vagy pedig intézményesítetten testreszabott alacsonyabb kulccsal adóznak ugyanannyi jövedelem után, mint mások. A közteherviselés elvét az adóelkerülés és a diszkriminatív adóztatás sokkal inkább sérti, mint az egykulcsú szja felé közelítés. Egy kb. 25 százalékos felső kulcsú, mindenkire kiterjedő szja a jelenlegi gyakorlathoz képest sokkal közelebb állna az igazságos közteherviseléshez, és jó eséllyel még a bevallott személyi jövedelemadó-alap bővülését is elősegítené.

A cikk a Pénzügyi Csúcstalálkozó II. című konferencián, 2005. szeptember 16-án elhangzott hozzászólás alapján készült.