Mégis, minek a válsága?

Egyelőre úgy tűnik föl, mindössze politikai válság hullámveréseivel van dolgunk Németországban, amely csak anynyival súlyosabb annál, mint a szomszédos Lengyelországban tapasztalható, amennyivel Berlin meghatározóbb politikai szerepet játszik az Európai Unióban és talán a világban is, mint Varsó. Innen, Budapestről tulajdonképpen csak imádkozni lehet azért, hogy a német válság ne vetüljön ki a gazdaságra, és ne kelljen a lengyeleknek is megtanulniuk, mi a különbség egy német és egy lengyel gazdasági válság között, különösen, ami a világgazdasági következményeket illeti.

Pillanatnyilag azonban a pénzügyi elemzők szerint a berlini válság nem olyan esemény, amely nyomás alá helyezhetné az eurót, és például a szinte csak üzleti veszélyhelyzetre és a kétfejű borjak furcsaságaira érzékeny angolszász sajtó jóformán tudomást sem vesz róla. Arról, hogy Franz Müntefering SPD-elnök lényegében lemondott párttisztségéről, lebegteti a leendő nagykoalíciós kormányban vállalt munka- és szociális ügyi tisztségét; hogy Edmund Stoiber CSU-elnök a Müntefering-bejelentés destabilizáló hatására hivatkozva úgy döntött, Münchenben marad, és köszöni, mégsem kéri a CDU-elnök Angela Merkel kormányában a gazdasági csúcsminiszter tisztségét. Vagyis a mai ügyvezető kancelláron, a ténylegesen politikai nagyágyúvá érett Gerhard Schröderen kívül nem hajlandó a leendő kormány munkájában részt venni az annak összetételéről és programjáról tárgyaló másik két fajsúlyos politikus sem. Angela Merkel egyedül maradt.

Van a történteknek egy olyan kicsinyes, a téthez képest szinte méltatlan olvasata, amely szerint a német szövetségi politika szimpla macsóizmus áldozatává vált. Németország még nem északi állam, ahol gond nélkül válhat női politikusból kormányfő. Sőt, ahol az egész kormány csupa nőből áll - ami azt az érzetet is keltheti, mintha a politikusság olyan rosszul fizető mesterség lenne, amelyre férfiak már nem is adják a fejüket. Eszerint Schrödernek, Münteferingnek és Stoibernek egyszerűen derogálna női főnök alatt dolgozni, de ezt kénytelenek politikába csomagolni. Igaz viszont, hogy ha Merkel született politikus lenne, akkor valószínűleg nem kerülhetett volna ebbe a helyzetbe, amelyhez a nembeliségnek végül is kevés köze van. Az is igaz emellett, hogy a volt NDK-ban, aki politikusi vénával született, nemigen tudott volna túlélni. Ez egyébként valamennyi exszocialista országra érvényes, és magyarázattal szolgálhat államügyeik személyzeti - pardon, humánpolitikai - nyomorúságaira is. Csak az nem érthető, hogy Nyugat-Európa miért éppen ebben hasonul.

Németország egyébként még jól is kikeveredhet a mostani válságból, ha - ismételten hangsúlyozandó - nem merül még jobban el benne; ha ettől kezdve már csak kibontakozás lesz. Aki eddig ellenezte a nagykoalíciót, az most már akár mentálhigiénés szempontok alapján is mellette foglalhat állást.

Az SPD például ellenzékben minden bizonnyal balra csúszna. Ez egyrészt benne rejlik az ellenzéki létben, másrészt a politikai szükség is arra taszajtaná a pártot: visszaszerezni a kormányzati kopás hatására elkóborolt híveket. Ha most Schröder után az ugyancsak hatvanon felüli Müntefering is távozik a pártirányításból, s az SPD elnöke valóban az 51 éves Matthias Platzeck lesz - aki szintén az NDK-ban nőtt föl (orvosbiológiai kibernetikus mérnökként még kisebb szakmai vezető tisztségeket is betöltött, ebből talán már nem lesz baja), és a zöldektől érkezett a szocialistákhoz -, akkor nyitva áll az út a gyökeres megújulás előtt. Maga Platzeck az elsők között volt, aki még júliusban elképzelhetőnek mondta a nagykoalíciót, majd elfogadhatónak Merkel kancellárságát.

Stoiber kiválása a kormányzó csapatból jelezheti sértettségét is, amiért gazdasági csúcsminiszterként például az oktatásügyet már nem söpörhette a tárcája alá. Aligha fogja Bajorországból megkönnyíteni Angela Merkel helyzetét, de elemzők úgy vélik, a földrajzi távolság a leendő kancellárnak előnyösebb. Többek között azért is, mert az államháztartás rendbetételekor, az adópolitika kialakításánál nem kell a CSU-elnök atyáskodó és szubvenciós szándékokban lecsapódó befolyásával számolni.