Aranyláz

A mitikus nemesfém ára december elején átlépte az 500 dolláros határt, ezt további régi árfolyamcsúcsok megdöntése követte. A 2002 végén elindult trend töretlennek látszik, úgy tűnik, a plafon a csillagos ég. Az arany további sorsát illetően persze sok a találgatás, különösen azért, mert egy nagyon speciális, nagyon nehezen beárazható, többfunkciós dologról van szó. Először is bizonyos pénzfunkciói vannak, elsősorban mint felhalmozási eszköz, de korábban, az arany alapú pénzrendszerekben valós vagy virtuális elszámolási és csereeszköz-funkciói is voltak. Az aranyat mint a forgalomban levő pénzmennyiség bázisát a papírpénz megjelenése után is több időszakban használták, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok azonban meglehetősen vegyesek. Az aranystandard alapú nemzetközi pénzügyi rendszer például remekül működött a 19. század végétől az első világháborúig, viszont a húszas évek végén komoly szerepet játszott a világgazdasági válság kirobbantásában, az azt követő néhány évben pedig annak elmélyítésében. Hasonló tapasztalatokat hozott az arany (és dollár) alapú Bretton Woods-i árfolyamrendszer is, amely eleinte stabilizálta, majd a nemzetközi árarányok elmozdulásával robbanás közeli helyzetbe hozta a nemzetközi pénzügyi rendszert. Akkor a Bretton Woods középpontjában álló Egyesült Államok idejekorán felmondta aranyhoz kötött kötelezettségvállalásait, ezután a nemesfém monetáris szerepe drámai gyorsasággal kezdett csökkenni.

Bár bizonyos iparágak számára termelési inputként is szolgál, a felhasznált nemesfém mintegy hetven százalékából érdekes módon pusztán ékszer lesz. Az, hogy az elszámolási és csereeszköz funkcióját elvesztő fontos fém ilyen arányban válik kétséges hasznú csecsebecsévé, lehetetlenné teszi valós értékének akár hozzávetőleges meghatározását is. A jelenlegi felhasználási arányok mellett az értékbecslést az is nehezíti, hogy a folyamatos kitermelés alatt álló fém felhasználása közben nem fogy el, nem lesznek belőle gépek vagy épületek, mint az ipari fémekből, nem válik mozgási vagy hőenergiává, mint az olaj vagy a gáz, hanem különböző formákban, de értelmes funkció nélkül itt marad (szó szerint is) a nyakunkon. Nem is csoda, hogy az arany ára a nyolcvanas évek közepétől, amikor a jegybanki tartalékokban is egyre kisebb hányadot kezdett képviselni, komoly bessz, azaz eső trendben volt.

A változás 2002-ben szinte észrevétlenül következett be. Ekkor spekulatív stratégiájú befektetési alapok kezdték a nemesfémet vásárolni, majd egyre nagyobb szerepet kapott hagyományos befektetési portfóliókban is. A megnövekedett népszerűség egyik oka az arany árujellegéből fakadt, mivel több és több nyugdíj-, befektetési és biztosítási alap gondolta úgy, hogy eszközeit kötvények, részvények, valamint ingatlanok mellett az addig tőlük függetlenül mozgó árupiacokba is fekteti. A legegyszerűbb, leghomogénabb áru az arany, érthető, hogy elsőként került a figyelem középpontjába. A keresletet aztán tovább táplálta az aranynak azért mindmáig meglevő értékőrző és csereeszköz jellege is, mivel az ezredfordulót követő hihetetlenül laza globális monetáris és fiskális politika sokakban inflációs félelmeket keltett, ez ellen jó védekezésnek tűnt az általános áruhelyettesítő vásárlása. További érdeklődést indukált az is, hogy egyéb felhalmozási eszközökhöz, mint például részvényekhez, kötvényekhez vagy ingatlanokhoz képest az arany ára az elmúlt két évtizedben erősen lemaradt, és mind nominálisan, mind inflációval korrigálva olcsónak volt mondható. Természetesen az aranyat sem kerülte el a „szokásos” Kína-mánia, mivel a keleti ország liberalizálja a belföldi aranykereskedelmet, és ez a komoly megtakarításokkal rendelkező háztartások részéről jelentős addicionális keresletet jelenthet. A népszerűség ötödik oka végül az arany menekülőeszköz jellege: néhányan félnek attól, hogy az utolsó húsz év tőkepiaci bonanzáját a részvény- és kötvénypiacokon kijózanító és elhúzódó visszaesés követi, akkor pedig sok más befektető fontolgatja majd alternatív lehetőségként az arany vásárlását. Hogy az árfolyam még meddig erősödik, nem lehet tudni, de vannak jelek, hogy a nemesfém a részvények vagy az ingatlanok után szintén a hozaméhes csordaszellemű befektetők mániájának tárgyává vált, és további sorsát inkább határozza meg a pillanatnyi hangulat, mint gondosan megalapozott fundamentális elemzés. Ez azonban sajnos a 21. század elejének tőkepiacain nem szokatlan jelenség.

A nemesfém a csordaszellemű befektetők mániájának tárgyává vált.