Nyesz: mindent a bank visz

Tény, hogy ilyen jellegű számla vezetésére csak a bankoknak ad lehetőséget a hatályos törvény, azonban kérdés, hogy a nyugdíjrendszer második és harmadik pillérének számláit vezető nyugdíjpénztárak számára miért nem lehetett valamilyen áthidaló megoldást találni. A támogatott lakáskölcsönökkel hatalmas forgalmat értek el a hitelintézetek, ám sokkal fontosabb, hogy ezáltal rengeteg új ügyfélre tettek szert, akik a hosszú futamidő miatt évtizedekig megmaradnak. Aki pedig marad, annak jó eséllyel mást is el lehet majd adni. Hasonló érdek vezetheti tehát a bankokat, hogy a nyeszszámlát „kisajátítsák”, és ne osszák meg a tortát a nyugdíjpénztárakkal, hiszen ezzel a termékkel még ennél is hosszabb távra lehet ügyfeleket toborozni.
Nem véletlen, hogy a tervezetet a banki hátterű pénztárak üdvözölték, az egyedülállók azonban konkurenciának tartották a terméket. Utóbbiak attól félnek, hogy a nyesz csökkenti az önkéntes pénztári befizetéseket, márpedig mi értelme létrehozni a negyedik pillért, ha az a harmadik rovására megy? Világos, hogy a számlavezetéshez más feltételek kellenek, mint a pénztáralapításhoz, ezért a probléma nem csupán a konkurenciaharcban található. A nyugdíjpénztár önkormányzati működése fedezet és likviditás szempontjából meglehetősen törékeny szerkezet, amelynél minden bankszámla-tulajdonos nagyobb biztonságban tudhatja a pénzét.
Világos az is, hogy a rendkívül alacsony mértékben, ráadásul elsősorban bankbetétben megtakarító magyar lakosságot valamivel rá kell venni arra, hogy többet, hosszabb távra és változatosabb formában takarítson meg. Az ösztönzésre a nyesz jó eszköznek tűnik, az idő pedig eldönti, valóban az-e.
Kérdés viszont, vajon a nyesz költségszempontból megéri-e, ugyanis a pénztárak díjterhelésénél hosszú távon mindenképpen többe kell kerüljön, hiszen a számlavezetésen túl a tranzakciókért is fizetni kell. Ezért ha az ügyfél nem csupán az adókedvezményért hozza ide megtakarítását, nagyobb hozamot kell elérnie, mint önkéntes nyugdíjpénztári befektetéseivel. Ehhez persze nagyobb kockázatot is kell vállalnia – például több részvényt tartani –, mint egy pénztár. (Bizonyos nyeszhez kapcsolódó javaslatokban szó volt egy minimális, 70 százalékos részvényarány előírásáról.)
A nyeszt konkurenciának tekinteni nézőpont kérdése, hiszen az önkéntes nyugdíjpénztárakban csak a portfólió aránya választható, a menedzselést pedig az alapkezelő végzi. A PSZÁF szakértőinek lapunkban publikált írása szerint (VG, 2005. december 6.) a lakosság hoszszú távú megtakarításának ösztönzése céljából előrelátó lépés volna a nyeszszámla feltételéül szabni az önkéntes pénztári tagság meglétét, valamint az átlagbérnek megfelelő minimális nyugdíjjárulék-fizetést. Az az alatt keresők megtakarítása a nyeszszámlán amúgy sem volna számottevő – vélik. Becslésük szerint a tíz éven belül nyeszszámlát nyitó néhány száz ezer tag nem fizet majd be 360–480 milliárd forintnál többet (összehasonlításképpen, az önkéntes nyugdíjpénztárakba 580–630, a magánpénztárakba 3600 milliárdot várnak), s ez megduplázza ugyan a hazai kisbefektetők tőzsdei jelenlétének arányát, de nem éri el az Egyesült Államokra vagy a fejlett tőkés országokra jellemző lakossági részvételt.
Ennyi segítség is fontos azonban tőkére éhes pénzpiacainknak. Kár, hogy az ügyfelekre éhes bankok a piaci verseny feltételeit a nyesz esetében nem merik vállalni.