Az állampolgárok és a végletes szegénység
A 80-as évek közepén évente több mint 300 ezer gyermekbénulásos megbetegedést jegyeztek fel világszerte, annak ellenére, hogy a kezelése már régen rutinná vált a fejlett ipari államokban, ahol a járványt lényegében sikerült teljesen felszámolni. A Rotary elfogadta azt a kihívást, hogy oltóanyagot kell juttatni a szegényeknek, olyan térségekbe is, amelyekben alig van vagy egyáltalán nincs közegészségügyi ellátás. A hálózat aktivistái nemcsak a megbetegedések számának csökkentéséről, hanem a kór teljes kiiktatásáról álmodtak.
Ahelyett, hogy a politikusokra vártak volna, a rotarys aktivisták maguk vezették a kampányt. Néhány évvel később az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és más nemzetközi intézmények, továbbá donorországok csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mostanra a megbetegedések száma jelentősen csökkent, nem éri el az évi 3000 új esetet. A járvány teljes felszámolása elérhető közelségbe került, bár itt-ott néha még kicsúszik az ellenőrzés alól. Nigéria északi részén társadalmi ellenállás hátráltatta a megfelelő lefedettség elérését. Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban eldugott körzetekben bukkan fel újra. Van olyan vidék, ahova a még fertőzött térségből hurcolják be. Arra is volt sajnálatos példa, hogy a vakcina volt romlott, és az okozta a megbetegedést.
A maradék esetek felszámolásában tapasztalt nehézségek ellenére a gyermekbénulás elleni küzdelemben elért eredmény történelmi jelentőségű. A Rotary-hálózatnak ez esetben játszott vezető szerepe ugyanis további, általános tanulságok levonására is alkalmat ad a végletes szegénység, az éhezés és más betegségek elleni fellépésben. Igazolást nyert, hogy elkötelezett egyének és önkéntes szervezetek képesek megváltoztatni a világot, akkor is, ha a politikusok nem vállalnak ebben szerepet. A kulcsmozzanat az, hogy egy merész elképzelést kell társítani gyakorlatias és nagy hatású technológiával, majd ezt tömeges állampolgári részvétellel kell megvalósítani.
Ezek a tanulságok maradéktalanul alkalmazhatók a világ kormányai által 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési céloknál, amelyek a szegénység, a betegségek és az éhezés visszaszorítására irányulnak. Ezek a célok merészek, de elérhetők. Ilyen például a krónikus alultápláltság és a gyermekhalandóság 1990-es mértékének egynegyedére csökkentése. Hasonló törekvést fogalmaztak meg az anyák gyermekágyi elhalálozása, a malária, a tuberkulózis, az AIDS és az ivóvízhiány visszaszorítására is.
Éppúgy, mint a gyermekbénulás esetében, küzdeni kell az éhezés és a betegségek ellen, illetve a tiszta ivóvízért és a higiéniáért a gyakorlatban valóban használható nagy hatékonyságú technológiákkal. Az elérhető eljárások olyan hatásosak, hogy egyszer s mindenkorra lehetővé teszik a szegénység csapdájában vergődő családok számára a szabadulást. Vegyük például az afrikai népesség éhezését. A kis parcellák megművelésével az ottani termelők a családjuk eltartásához szükséges élelmiszert sem tudják előállítani, különjövedelem termeléséről nem is szólva. A probléma abban gyökerezik, hogy a földművelők túl szegények a korszerű termeléshez szükséges tényezők – nagy hozamú vetőmagok, műtrágyák, vízgazdálkodási eszközök – beszerzéséhez, amelyek révén megduplázhatnák vagy megháromszorozhatnák az élelmiszer és más, jövedelmező termékek kibocsátását.
A megoldás nem bonyolultabb, mint a gyermekbénulás esetében. Ha a Rotaryhoz hasonló szervezetek hozzájuttathatnák az afrikai parasztokat mondjuk 50 kilogramm megfelelő műtrágyához és 10 kilónyi javított vetőmaghoz, akkor az éhezés enyhítéséhez elegendő mértékben lehetne növelni a termelést, és a háztartások külön jövedelemre is szert tehetnének.
További példaként vegyük a maláriát. A megbetegedések számának visszaszorítását segítené és gyorsítaná az ágyak köré és fölé vont szúnyogháló, illetve a megfelelő gyógyszerek. Ilyen – két gyermek elhelyezésére alkalmas ágyhoz való – háló öt dollárba kerül, és öt évig kitart. Ha pedig egy gyermek mégis megkapja a fertőzést, akkor egy dollárnak megfelelő összegbe kerülő gyógyszerrel meggyógyítható. Ám akiknek szükségük lenne ezekre az eszközökre, nem jutnak hozzá, mert túl szegények.
Szerencsére az amerikai Vöröskereszt és más szervezetek követik a Rotary-modellt, és magánadományok, illetve önkéntesek révén betöltik a politikai vezetőink által hagyott űrt. A Vöröskereszt helyi szervezetei – más intézményekkel karöltve – ingyenesen osztanak szúnyoghálót a szegény családoknak, éppúgy, mint tette azt a Rotary a polio-oltóanyaggal.
Elérkezettnek látszik az idő, hogy az önkéntes szervezetek masszív erőfeszítésekkel fogjanak hozzá a millenniumi fejlesztési célok megvalósításához. Ha a világ polgárai rövid időn belül óriási haladást tudnak elérni a betegségek, az éhezés és a szegénység visszaszorításában, akkor a politikusok is követik őket. A kulcsmozzanat mindebben a merészség és a jólétben élők elkötelezettsége, hogy a világ legszegényebbjei javára önként szánjanak az idejükből és a pénzükből nagy hozamú vetőmagok, műtrágya, gyógyszer, szúnyogháló, tiszta kutak, iskolák és kórházak építőanyagainak előteremtéséhez.
A szerző a Kolumbia Egyetem közgazdaságtan-professzora
