Az utolsó utáni pillanat

A forint gyengüléséről és a hozamemelkedésről szólt a múlt hét is. A magyar gazdaság befektetői megítélésére és az árfolyamra az utóbbi néhány hétben jóval nagyobb hatást gyakorolt a globális környezet változása, mint a politikusok újabb és újabb verbális elköteleződése a kiigazítás mellett. Helyesebben szólva még ennél is kicsit kiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk, hiszen a régió országai közül rendre mi roggyanunk meg leginkább az eladási hullámok során, ami jelzi: egyelőre az egyensúlyi problémák nyomnak nagyot a latban, a kiigazítás lehetőségét esze ágában sincs beárazni a külföldnek.

Erre mondjuk azt sommásan: a gazdaságpolitika hitelességének nyoma sincs, a befektetőket az elmúlt évek üres ígérgetései után már csak a tények győzik meg. A kiigazításra nagy szükség van: a magyar gazdaság eddig profitált abból, hogy a külföld hajlandó volt finanszírozni a jóléti illúziójában vergődő, fenntarthatatlan költségvetést. Ám a világgazdaságba visszatért inflációs félelmek mindenhol felfelé lódították a kamatokat, így örülhetünk, ha a kiigazítás az utolsó és nem az utolsó utáni pillanatban történik meg.

Essék szó kedvezőbb témáról is: az élénkülés jeleit mutatta a munkaerőpiac tavasszal. A munkanélküliségi ráta a februári csúcs óta erőteljes csökkenésbe kezdett, így három hónap alatt 7,8-ről 7,3 százalékra sülylyedt. A folyamat némiképp váratlan, hiszen 2004 eleje óta trendszerűen emelkedett a mutató. A friss adatok azt mutatják, hogy egy év alatt 50 ezer fővel többen léptek a munkaerőpiacra, mint ahányan elhagyták, és ezt a bővülést rég látott mértékben, csaknem 90 százalékban felszívta a munkaerő-kereslet. Külön kedvező hír, hogy a foglalkoztatottság a versenyszektorban emelkedett. A folyamathoz hozzájárulhat, hogy a fekete- és a szürkegazdaságban érintett ágazatok körében kiterjedt munkaügyi ellenőrzések folynak, ami növelte a bejelentett alkalmazottak számát is. MI