Csodák pedig vannak?

Miközben az üzemanyagárak az egekbe szöktek, itthon az autópályák építői évek óta nem látott, 1,1-1,3 milliárd forintos kilométerenkénti árat ajánlottak az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti 38 kilométeres szakaszára. Márpedig tudvalévő, hogy az építési költségek oroszlánrésze energiaköltség.

A „csoda” mögött, az eltérő természeti adottságok mellett, legalább három tényező húzódik meg. Egyrészt az új szakasz műszaki tartalma szerényebb a korábbinál. Miközben az utóbbi hónapokban mind többen álltak ki a sztrádákon megengedett legnagyobb sebesség emelése mellett, a megrendelő óránkénti 140 kilométerről 130-ra vette vissza azt a sebességet, amelyet a tervezésnél figyelembe kell venni. Csak bízhatunk benne, hogy ez nem eredményez az M0-s egyes részeihez hasonló „halálszakaszokat”.

Másrészt az árcsökkenésben bizonyára valóban szerepet játszott a kormányzati propaganda által annyira kiemelt szigorúbb ellenőrzés és a korrupció visszaszorítása. A kérdés csak az, hogy ha ilyen komoly pénzek szivárogtak el eddig, akkor miért csak most érezhető az évek óta hirdetett szigor hatása, no és persze hogy hová lett az eddig indokolatlanul kifizetett sok milliárd forint.

Harmadrészt, s alighanem ez az előzőeknél sokkal fontosabb, a kormányzati megszorítások miatt éppen akkor szűkül az építőipari kereslet, amikor a reálisan várható autópálya-építések túlnyomórészt már megkezdődtek, és egyre újabb sztrádaépítők lépnek a piacra. Az építési cégek alól egy-két év alatt kifogy a munka, s annál a vállalatnál kell előbb leépíteni, amelyik az utolsó munkáktól elesik. Márpedig ha néhány év múlva esetleg ismét felvirágzik az ágazat, egy akár nullszaldóval fenntartott társaság sokkal gyorsabban lesz majd képes reagálni, mint az, ahol a kapacitások újbóli kiépítésével kell először foglalkozni.