Hiller-interjú: A piac döntsön a diplomáról

- Ha az ön tanulmányai idején már hatályban van a minap elfogadott tandíjrendszer, fizetett volna, vagy a jó vizsgaeredményei alapján ösztöndíjra lett volna jogosult?

- Miután történelemből nem volt jelesen kívül más jegyem, és latinból is 4-es, 5-ös voltam, nagy valószínűséggel beletartoztam volna abba a 15 százalékba, aki ösztöndíjat kap.

- S a csoporttársai nem lettek volna irigyek önre?

- Nem hiszem, inkább egészséges rivalizálás alakult volna ki, s még érdemesebb lett volna tanulni. Ez várható egyébként a fejlesztési részhozzájárulástól (fer) is. Ezzel ugyanis nemcsak a felsőoktatás színvonala javul alapvetőn, hanem sokkal igazságosabb lesz a rendszer, ösztönözni fog a jobb teljesítmény elérésére. S miután átjárás lesz a költségtérítéses és államilag finanszírozott oktatási formák között, nem egyetlen vizsga határozza meg, hogy éveken keresztül kinek kell fizetni és ki kaphat pénzt az államtól, hanem a diákok teljesítménye dönt erről.

- De erről csak a rektorokat sikerült meggyőzni, az ellenzék s a hallgatók nem értenek vele egyet.

- Azt nagyon lényegesnek tartom, hogy az intézmények vezetői teljes mellszélességgel az elképzeléseink mellé álltak, sőt kapok olyan leveleket, amelyek szerint még határozottabb rendszer bevezetése lenne indokolt.

- Ebben nem játszik szerepet az, hogy még Magyar Bálint megkérte az egyetemek gazdasági tanácsait, hogy jelentős fizetésemelésre tegyenek javaslatot?

- Ez már csak azért sem igaz, mert az alapítványi, egyházi intézmények vezetői ugyanúgy támogatták a javaslatainkat, holott ők semmilyen pluszjuttatásban nem részesülnek. Többen az állami intézmények vezetői közül – utalok itt például Mészáros Tamásra, a Budapesti Corvinus Egyetem és Klinghammer Istvánra, az ELTE leköszönő rektorára – még jóval a miniszteri levél előtt kezdeményezték a tandíj bevezetését, csak egy erős ösztöndíjrendszer kialakításával párhuzamosan.

- Miután a parlament áldását adta a törvényjavaslatra, a hallgatók demonstrációkra készülnek, s mint mondják, készek a legvégsőkig elmenni. Felkészültek erre a forgatókönyvre is?

- A diákok egy része szintén egyetért a törvénymódosító javaslatunkkal, mások ellenzik. A legnagyobb érdekképviseletükkel, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával folyamatosan egyeztetünk, s meg is állapodtunk abban, hogy mindketten a modern felsőoktatás megteremtésében vagyunk érdekeltek. A tandíj ügyében azonban eltérő álláspontot képviselünk. Ám vannak olyan ügyek, amelyek miatt érdemes konfliktusokat vállalni, s ez ilyen. Az meg tételesen nem igaz, hogy a felsőoktatási reform csak a hozzájárulás beszedését jelenti, de azért kellett erről már most dönteni, mert így volt mód arra, hogy a 2008/-2009-es tanévtől éljen a rendszer. A többi elemét is hozzáigazítva, a felsőoktatás új szerkezete 2009/2010-re állhat be, és hatása leginkább a következő évtized első felében lesz érzékelhető.
- A tandíj ügyénél talán lényegesebb, mi lesz a frissen végzett diplomásokkal. Azért az mégis elképesztő, hogy nemrég az egyik városi bíróság meghirdetett egy állást, amelyre 120-an jelentkeztek, s nemcsak fiatal jogászok, hanem közgazdászok, újságírók tömegei is képtelenek elhelyezkedni. Ugyanakkor pedig a Hankook nem talál elég mérnököt.

- A jelenlegi rendszer ezt nem tudja megváltoztatni. A felelősség kérdése nem akkor vetődik fel, amikor a diplomások kikerülnek az iskolapadból és állás után néznek, már azt megelőzően, a felvételnél, a keretszámok meghatározásakor jelentkezik. Én éppen ezért az egyetemi autonómia teljes tiszteletben tartásával egy olyan új partneri viszonyt akarok kialakítani a felsőoktatási intézményekkel és azok vezetőivel, ahol az oktatási kormányzat és személy szerint a miniszter is az eddigieknél erőteljesebben szól bele a felvételi keretszám és annak struktúrájának meghatározásába úgy, hogy az a piaci igényekhez igazodjék. Nem diktátumról, hanem partnerségről beszélek, mert az egyetemek valóban autonóm intézmények. De ilyenkor azt is érdemes vizsgálni, az adófizetők által befizetett pénzt milyen területek finanszírozására fordítjuk. Egy nappali tagozatos, állami finanszírozásban részt vevő hallgató képzése 525 ezer forintba kerül, ehhez képest a fer átlagosan 105 ezer forint, ami a fenti összeg 20 százaléka. Az pedig tényleg tarthatatlan, hogy több mint 50 helyen folyik gazdasági képzés, több mint egy tucatnyi intézményben lehet jogot hallgatni. A rendszerváltást követően alig több mint harminc egyetem, főiskola működött hazánkban, majd ezek után hirdette meg a politika az integrációt. Ekkor mindenki azt hitte, csökken majd az intézmények száma. Ehelyett ma 72 felsőoktatási intézmény van Magyarországon. Úgyhogy a magyar nyelvben, legalábbis a felsőoktatás szakszótárában az integráció minden további nélkül dezintegrációt jelent. S nemhogy arról nem beszélhetünk, hogy nőtt volna az oktatás színvonala, jó esetben is stagnált, gyakran pedig erősen lecsökkent.

- A piac azonban erre is reagál. Már jelennek meg olyan álláshirdetések, amelyekben feltételül szabják, hogy az adott diplomásnak melyik egyetemen kellett végeznie ahhoz, hogy felvegyék.

- Nagyon helyes. Ki kell azt mondani, hogy egy adott intézményen egy adott szak kiválóan teljesít, vagy nem felel meg a követelményeknek.

- Ez nemcsak az egyetemek, főiskolák bűne, hanem a politikáé is, hiszen olyan szabályozók születtek, amelyek szinte kizárólag a mennyiségi növekedést állították előtérbe.

- Valóban ez a helyzet, az elhibázott felfogás szerint akkor teljesít egy intézmény jól, ha minél több hallgatója van. Ez egyébként egy meghatározott pontig helyes volt, hiszen a rendszerváltáskor roppant alacsony volt a diplomások száma. De sajnos ez mára túllépte az egészséges határt, és megnégyszereződött a hallgatói létszám, miközben a felsőoktatási infrastruktúrát – anyagi eszközök hiányában – érdemben nem tudta javítani, és a minőség rovására ment. Én a felsőoktatási színvonal embere vagyok, azt szeretném, hogy ne a mennyiségen, hanem a minőségen legyen a hangsúly.
- Sokszor lehet hallani, hogy szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a gazdasági élet szereplőivel. Hogyan fog ez a valóságban megtörténni?

- Én minden további nélkül el tudok képzelni egy felsőoktatási kerekasztalt, ami nem valami elméleti konferencia, hanem kimondottan gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező személyek és társaságok brainstormingja. Egyébként ennek a csírái már megjelentek a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsaiban, ahol ott ülnek a magyar gazdasági élet meghatározó szereplői is. Önként és örömmel dolgoznak az egyetemekért, mert tudják, hogy az ő cégeiknek a munkája és a felsőoktatás között közvetlen kapcsolat van. A magyar gazdasági élet szereplői – úgy a nemzeti, mint a nemzetközi tőke – komoly érdeklődést mutat a magyar felsőoktatás iránt.

- Más. Furcsa, hogy az elmúlt két-három hétben egy botrányos hírt sem lehetett hallani az Operáról. Sikerült minden problémát tisztázni, s ha igen, mindez mennyibe került az adófizetőknek?

- A legfontosabbal kezdem: Vass Lajos nem pénzeszsákkal a hátán érkezett az Operába. Az rossz időszak volt, amikor az Operáról szóló hírek a belső feszültségekről szóltak és nem arról, milyen színvonalas, kiváló előadások vannak. Az, hogy most nincs hír, egy köztes állapot. Most nyugalom van, és azt szeretném, ha ez így is maradna.
 
- Az ország mai pénzügyi helyzetében nem tart attól, hogy további kulturális intézmények kerülnek csődközelbe?

- Remélem, nem következik be, de ezen a téren is változtatnunk kell. Ódivatú ugyanis az a felvetés, hogy minden intézményt kizárólag az államnak kell eltartania. Meg kell határozni a nemzeti intézmények körét – ebbe beletartozik majd többek között az Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum –, amelyekért természetesen teljes, így anyagi felelősséget kell vállalnia a mindenkori kormányoknak. A többi intézmény esetében el kell azon gondolkodni, ki tudná ezeket hatékonyan üzemeltetni. Ezek esetében a tárcának elsősorban közvetítői szerepet kell vállalnia az állami szféra, a civil szféra és a magántőke között. Vannak olyan intézmények, alkotóközösségek, ahol kisebb gondot jelent a finanszírozás, hiszen az üzleti szféra örömmel támogatja a kortárs művészeteket, erre kitűnő példa a KOGArt. A vidéki művelődési házak – amelyeknek fontos közösségépítő és -megtartó szerepük van – finanszírozása viszont elképzelhetetlen jelentős állami, önkormányzati pénzek nélkül.

- Érdekes vita zajlik mostanában Kóka János, illetve a Magyar Tudományos Akadémia között. Némileg leegyszerűsítve: a gazdasági és közlekedési miniszter a jelenlegi formájában nem sok hasznát látja a tudós gyülekezet ténykedésének, akik ezt persze hevesen cáfolják. Ön kinek ad igazat a vitában?

- Ennél azért sokkal árnyaltabb a kép. Az Akadémia – és ezt elismerik a vezetői is – reformra szorul, hiszen a testület nem konzerválódhat, nem merevedhet be a jelenlegi struktúrájába. A minisztérium is ösztönzi ezt a lépést, de nem külső nyomással, hanem barátsággal, együttműködésre törekedve, egyébként Vizi E. Szilveszter elnök úrral a legtöbb kérdésben megegyezik a véleményünk. A kormány azt várja tőlem, még ebben az évben tegyem le a köztársaság új tudománypolitikai koncepcióját. Azt vállaltam, hogy az MTA-val kialakított új koncepció véglegesített formáját 2007 végéig elkészítjük.

1988-ban végzett az ELTE bölcsészkara történelem–latin szakán, közben tanulmányokat hallgatott a heidelbergi Ruprecht-Karls-Universitäten.

1990-től egyetemi doktor, 1996-tól PhD.

1989-tól az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója.

1992-től az MSZP V. kerületi szervezetének elnökségi tagja.

1998-től a Fővárosi Közgyűlés, valamint az V. Kerületi Önkormányzati képviselő-testület tagja.

2000-től az MSZP országos elnökségének tagja, 2003-tól alelnöke.

2002-től parlamenti képviselő, az oktatási tárca politikai államtitkára.

2003-tól a nemzeti kulturális örökség minisztere.

2004-től az MSZP elnöke.

Jelenleg oktatási és kulturális miniszter.

1988-ban végzett az ELTE bölcsészkara történelem–latin szakán, közben tanulmányokat hallgatott a heidelbergi Ruprecht-Karls-Universitäten.

1990-től egyetemi doktor, 1996-tól PhD.

1989-tól az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója.

1992-től az MSZP V. kerületi szervezetének elnökségi tagja.

1998-től a Fővárosi Közgyűlés, valamint az V. Kerületi Önkormányzati képviselő-testület tagja.

2000-től az MSZP országos elnökségének tagja, 2003-tól alelnöke.

2002-től parlamenti képviselő, az oktatási tárca politikai államtitkára.

2003-tól a nemzeti kulturális örökség minisztere.

2004-től az MSZP elnöke.

Jelenleg oktatási és kulturális miniszter. Magánügy A miniszter két, számára nagyon fontos tárgyat visz magával minden munkahelyére. Az egyik Deák Ferenc festménye, akit a politikai hitvallás, példakép megtestesítőjének tart. A másik ereklye az egyiptomi Thot, a tudomány istennőjének faszobra, aki az íbisz alakját vette föl.

Az idén Tunéziában nyaraló Hiller István ellátogat Karthágóba. Nem is az ott található romok érdeklik elsősorban, hanem a hely szellemére kíváncsi. -->