Iszapbirkózás a G8-csúcs kulisszái mögött

Vlagyimir Putyin elnök Skóciában, a tavalyi G8-csúcson kijelentette: az orosz elnökség évének az energetikai biztonság lesz a központi kérdése. Az erről most elfogadott dokumentum azonban ködös általánosságokat tartalmaz az energetikai rendszerek nyitottságáról és átláthatóságáról, és erősen emlékeztet a lózungos szovjet idők propagandisztikus célkitűzéseire. Különösen, ha belegondolunk, hogy a CIA még most is nyomoz a januári földgázkonfliktus megoldására vállalkozó orosz–ukrán cég gyanús tulajdonosi köre után. De arról sem a nyitottság és az átláthatóság jut az ember eszébe, ami pénteken, alig néhány órával a G8 csúcsértekezlete előtt történt a londoni tőzsdén, ahol a Jukosz vagyonából felhizlalt, és Putyin bizalmi emberének a felügyelete alá helyezett Rosznyefty nyilvános részvénykibocsátása folyt. A papírokat alaposan túljegyző világcégeket, például a BP-t egy cseppet sem zavarta a jogászok 33 oldalas érvelése a „rablott holmival” kapcsolatos jogi aggályokról.

Végső soron a G8-csúcs kudarca, hogy a részvevők az energetikai biztonság témakörében nem tudták elérni az EU által szorgalmazott, konkrét kötelezettségeket tartalmazó energaicharta 1994 óta húzódó oroszországi ratifikálását.

De akadt ennél nagyobb kudarc is. Bár az immár harminc éve – az első olajárrobbanás óta – megrendezett csúcstalálkozó idei témái között hivatalosan nem szerepelt Moszkva csatlakozása a világkereskedelem liberalizálására 1994-ben létrehozott WTO-hoz, ennek bejelentése jelentette volna az orosz elnökség igazi diadalát. A csatlakozáshoz szükséges kétoldalú megállapodások közül csak az Egyesült Államokkal való egyezség hiányzik. (Igaz, Mihail Szaakasvili grúz elnök minapi washingtoni látogatása után Tbiliszi is visszavonta korábbi hozzájárulását, de ezt senki sem veszi komolyan.)

A lenyűgöző eleganciájú csúcstalálkozó sikerére sok millió dollárt áldozó Moszkva mindent megtett, hogy a tavaly decemberben csatlakozott csendes-óceáni Tonga után, 151. államként végre megkapja az áhított WTO-tagságot, és vele a normális kereskedelem feltételrendszerét. Az újra XVIII. századi fényükben ragyogó, csodálatos szépségű, Pétervár melletti cári palotákban, a művészi aranydíszektől csillogó ezernyi szökőkút között a máskor oly keményen küzdő orosz tárgyalóbiztosok az elmúlt héten lépésről lépésre feladták pozícióikat, mert a Kreml azzal az utasítással küldte őket a tárgyalóasztalhoz, hogy mindenáron érjék el Moszkva felvételét a Világkereskedelmi Szervezetbe. Sőt néhány napja Putyin elnök szabályosan megfenyegette Washingtont: ha nem születik megállapodás, akkor Moszkva viszszavonja a kétoldalú kereskedelemben tett valamennyi korábbi gesztusát.

Érthető a világ más tájain konkrét gazdasági ügyekben ritkán alkalmazott nyílt államfői nyomásgyakorlás. Egyrészt, mert amint a Gazprom és most már a Rosznyefty példája is mutatja, a stratégiai fontosságú orosz gazdasági lépések megtételéről – a „Kreml Rt.” elnök-vezérigazgatójaként – Vlagyimir Putyin személyesen dönt. Másrészt, mert a G8 orosz elnökségének évében a csúcstalálkozóhoz időzített WTO-csatlakozás megkoronázta volna a hivatalából állítólag nem egészen két év múlva távozó államfő tevékenységét. És újabb, imponáló bizonyítéka lett volna a januári orosz–ukrán gázháború óta egyre nyíltabb – nem ideológiai vonzerőre, hanem energetikai monopolhelyzetre alapozott – moszkvai birodalmi ambíciók jogos voltának.

Az elmúlt héten Moszkvában és Pétervárott erőltetett menetben tárgyaló magas rangú amerikai tárgyaló küldöttségek éppen ezt a lélektani helyzetet használták ki, hogy egyre újabb engedményeket csikarjanak ki az oroszokból. Ám végül a három legfontosabb vitatott kérdés közül levették a napirendről a szellemi termékek jogvédelmének ügyét. Megegyeztek ellenben az amerikai biztosítótársaságok korlátozás nélküli oroszországi tevékenységének engedélyezéséről.

Ugyanakkor nem történt változás az amerikai marha- és disznóhús exportjával kapcsolatos moszkvai álláspontban. Az oroszok továbbra is csak amerikai állat-egészségügyi igazolással ellátott terméket hajlandók beengedni az országba.

Nem finnyásságból, hanem a hazai termelők védelmében. A Kreml ugyanis kezdi megtapasztalni, mit jelent a gazdasági lobbik érdekérvényesítése. Az orosz biztosítók körében hatalmas pánikot okozott és korábban nem ismert tiltakozást váltott ki Moszkva hozzájárulása az amerikai biztosítók korlátozás – vagyis orosz cégek leányvállalataként történő regisztráció – nélküli működéséhez. (A Kommerszant című lapban az érdekeltek Magyarország rossz példájára hivatkoztak, ahol a WTO-tagság érdekében engedélyezett liberalizáció állításuk szerint a hazai biztosítók kiszorításához vezetett.)

A tárgyalásokon végül Amerika nem engedett, az orosz engedmények pedig nem bizonyultak elégségesnek a Bush elnököt szorongató kongresszusi tiltakozás legyőzésére. George Bush – aki a kétfejű cári sassal és a vörös csillaggal is ékesített sapkájában neki szalutáló, robusztus orosz katona előtt a nyakát kissé behúzva, hamiskás mosollyal vonult be a pompás pétervári tárgyalóterembe – láthatólag két tűz közé szorult. Belpolitikai ellenfelei, az amerikai gazdasági érdekeket is meglovagolva, nem teszik lehetővé, hogy engedjen az orosz nyomásnak. Saját hatáskörében pedig csak jövő júliusig teremthet kedvezőbb feltételeket az orosz exporthoz. A könyörtelen amerikai–orosz gazdasági versengés tehát a G8 csúcsértekezlete után is folytatódik.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa