Konvertibilis rubel és előre hozott adósságtörlesztés

A tavaly év vége óta felgyorsult tárgyalásokat követően pénteken a célegyenesbe fordult a Párizsi Klub tagjaival szemben fennálló 21,3 milliárd dolláros orosz adósság viszszafizetése: a felek aláírták az erről szóló megállapodást. Ami pedig ennél sokkal meglepőbb, hogy Moszkvában Mihail Fradkov miniszterelnök rendeletet adott ki, amelynek értelmében a tervezett idő előtt fél évvel, már július elejétől konvertibilis lett az orosz nemzeti valuta.

Történik mindez nem egészen nyolc esztendővel azután, hogy egy fülledt augusztusi reggelen a rubel hirtelen 70 százalékot veszített a dollárhoz viszonyított árfolyamából, és látványosan öszszeomlott, katasztrófába sodorva a Szovjetunió legnagyobb utódállamával gazdasági kapcsolatban álló bel- és külföldi cégeket.

Ami azóta lezajlott, az valószínűleg külön fejezet lesz a világ közgazdasági egyetemein használatos tankönyvekben. Igaz, nem a lányregények édeskés stílusában. Hiszen – akár a kínai gazdasági csoda – az orosz sikertörténet is tele van erkölcsileg, politikailag, sőt gazdaságilag is vitatható mozzanatokkal, amelyek a XXI. században elfogadhatatlanok a nyugati világ számára.

Vegyük csak sorra mindazt, ami 1998 „forró nyara” után elvezetett a mai orosz átlagpolgártól fényévnyi távolságra bekövetkezett, de a rubel konvertibilissé válásával – főleg a gyarapodó középosztály számára – most már lassan majd érezhetővé váló gazdasági fellendüléshez. A sötét privatizációs üzletekkel milliárdossá vált „oligarchák” egy részével együtt 2000 elején távozott a Kremlből Borisz Jelcin klánja, a „Család”. A hatalom új urai a nem kevésbé sötét KGB-s múlt után, az 1980-as évek közepétől óriási külgazdasági tapasztalatra és – főleg Németországban, valamint az Egyesült Államokban – szerteágazó, mélyen beágyazott gazdasági kapcsolatrendszerre tettek szert. Vlagyimir Putyinnak és társainak segítségére sietett az energiaár-robbanás éppúgy, mint a szovjet idők bírósági leszámolásait idéző Jukosz-ügy. Igaz, az utóbbi drámaian felgyorsította a külföldi tőke 2006-ig tartó menekülését Oroszországból. De bonyolult jogi procedúrák, fúziók és részvénycsomagcserék révén, hatalmas lélektani nyomásgyakorlás meg amerikai PR-cégek imázsépítő technikái segítségével egyszersmind visszaterelte az állami ellenőrzés alá az orosz kőolaj- és földgázvagyon meghatározó részét. Ebben a folyamatban különösen fontosnak bizonyult a 2006. eleji orosz—ukrán gázháború, amelynek – éppen a leghidegebb téli napokon – tucatnyi európai ország is vesztese lett.

Az így nyert orosz tárgyalási pozíció és a G8 Nyugaton sokat vitatott idei orosz elnökségének ügyesen felépített helyzeti előnye lehetővé tette Moszkva számára, hogy a június 15–16-i tárgyalásokon óriási áttörést érjen el a Párizsi Klubbal szemben fennálló adósság idő előtti törlesztése ügyében. Ettől ugyan sokáig vonakodtak a hitelezők, akiket egymilliárd dollár fájdalomdíjjal kell kárpótolni az elmaradó kamatnyereségért. Ebből 700 millió dollár a legtovább ellenálló Németországé, a többi egyenlő részben a francia, a holland és a brit hitelezőké.

Oroszországban nagyon nehezen fogadták el az alkut. Moszkvában állítólag hangos botrányba fulladtak a legutóbbi kormányülések: a vérvörös arccal kirohanó Alekszej Kudrin pénzügyminiszter érveivel szemben Mihail Fradkov miniszterelnök kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem írja alá ezt a rendeletet, mert az ország lakosságának képtelen megmagyarázni, miért fizetnek az adójukból egymilliárd dollárt csak azért, hogy törleszthessék a hitelt. (A szovjet időkben nevelkedett nemzedékek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy amit elvettek, azt egyáltalán visszaadják. Nem csoda, hogy a Fradkov-kormány megítélése hétfőre három százalékkal romlott.)

Közben Kudrin még azt is elérte, hogy a december 31-i törlesztést előre hozzák augusztus 21-ére. Azzal érvelt, hogy a törlesztéssel 7,7 milliárd dollár kamatot takarítanak meg, és ebből egymilliárd nem nagy ár a maradékért. Vlagyimir Putyin a hisztérikus pénzügyér mellé állt. Sőt, tegnap már helyet is talált az imigyen megtakarított 6,7 milliárdnak. Bejelentette, hogy utakat építenek belőle, továbbá befektetik a tőkehiányos energetikai ágazatokba.

Ez éppoly cseppfolyós elképzelés, mint az orosz kincstár energetikai bevételéből indított, de egyelőre főleg verbálisan létező négy nemzeti terv. A G8 csúcsértekezletén mindazonáltal Vlagyimir Putyin bejelentheti, hogy hazája a Párizsi Klub hitelezőjévé lép elő, e tény összes gazdasági és politikai hozadékával együtt.

Bonyolultabb a helyzet a rubel konvertibilitásával, amely eleve törvénymódosítások és rendeletek sorát igénylő, elhúzódó folyamat, és amelyet szintén a rekordszintű deviza- és aranytartalékok tesznek lehetővé. Noha a londoni tőzsdén most egymás után bevezetett orosz részvények mellett kétségtelenül a rubel is vonzóvá válik majd, vélhetően nem tesz jót a befektetői kedvnek, hogy a cégeknek például exportból származó jövedelmeik 10 százalékát továbbra is Oroszországban kell eladni.

Az alulértékelt orosz nemzeti valuta várható megerősödése ugyanakkor visszafoghatja a makacsul magas, az idén 10-11 százalékra prognosztizált inflációt. Putyin az első félévi gazdasági adatok birtokában tegnap azt mondta, 8-9 százalékot vár, a tényleges konvertibilitás és a felértékelődő rubel ezt a mutatót azonban akár 2-3 százalékra csökkentheti. Erre azért még várni kell, de a Kreml az 1970 óta Nyugatra emigrált több millió honfitárs szintén most bejelentett hazahívásával máris megnyitotta a politikai és gazdasági folyamatok új fejezetét.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa