Küzdelem a nagyobb gázáremelésért

Javaslatom a lakosság kiszolgáltatottságának lehetséges enyhítésére irányult. A szénhidrogének világpiaci árainak ugyanis semmi köze sincs a kitermelés költségeihez és valamiféle átlagprofitrátához. Az árak emelését kizárólag a zsarolás lehetőségei (a még kitermelhető mennyiség és a velük helyettesítési viszonyban álló más energiaforrások árai) határolják be. Ilyen körülmények között a nettó importra szoruló országokban a kormányoknak nagy a felelősségük, hogy lehetőségeikhez mérten védjék a legkiszolgáltatottabb helyzetben levő végső fogyasztót, tehát a lakosságot. Neki ugyanis nincs módja termékszerkezetének átalakítására, technológiaváltásra stb.

A lényegesen olcsóbb hazai forrás szinte felkínálja a lehetőséget, hogy az a legkiszolgáltatottabb végső fogyasztó számára álljon rendelkezésre. Természetesen az árakban ebben az esetben is minden költséget és a profitot is meg kell fizetni. Ha pedig a hazai kitermelés nem nyújt fedezetet a lakossági felhasználásra, akkor természetesen az importtal kevert árat kell alkalmazni. E megoldás alapján mindenkinek minden költsége megtérül, és tisztességes nyereségre is szert tesz. Nincs bányajáradék, és persze nem kell a lakosságot „támogatni”, s főleg bonyolultan és – természetéből adódóan – igazságtalanul „kompenzálni” sem. Miért „naiv szocialista” elképzelés az, ha a lakosság felé érvényesített ár csak a költséget és a nyereséget tartalmazza, és nem számolnak fel számára olyan kiadást, amely az országban fel sem merül? Miért fáj ez egy közismerten baloldali kötődésű gazdaságkutató intézetnek? A kiszolgáltatottak védelme nem baloldali érték?

Ami pedig a „kedvezmények” igazságtalan igénybevételét jelenti, a szerző önmagát is megcáfolja; előbb azt állítja, hogy csak mintegy 900 ezer háztartásban, máshol pedig azt, hogy a távfűtésűnél még további 600 ezer lakásban élvezik az igazságtalan „támogatást”, sőt a közületi fogyasztók bizonyos részét is a kedvezményezettek közé sorolták – hozzáteszem, így feltehetően azok is hozzájutnak, akik otthon német brikettel fűtenek. Így aztán már a lakosság több mint fele „kedvezményezett”, ez már nem semmi! Számos más olyan közszolgáltatás is létezik – pl. árvízvédelem, víztisztaság stb. –, amelyet adott esetben közvetlenül csak a lakosság meghatározott része vesz igénybe, de a költségeket valamennyi adófizető viseli. Ezért az ilyen példák csak demagógiára alkalmasak.

A szerző elismeri, hogy nem létezik olyan kompenzációs rendszer, amely igazságos lenne. Majd a következő mondatban mégis ezt javasolja a kormánynak. Nem egyszerűbb lenne beszüntetni az elvonást, és akkor támogatni sem kell, és emiatt árat sem szükséges ilyen mértékben emelni? Hiszen azért vezették be a visszatérítés rendszerét, mert lett (nagymértékű) elvonás. Ez nyílt lapokat jelentene, mint ahogy az is, ha őszintén megmondaná a kormány, hogy egy csapásra két legyet szeretne ütni: csak a lakossági visszatérítést szüntetné meg, de az ezzel okozati összefüggésben álló elvonást nem.

A szerző közgazdász