Transelektro más utakon

Egy holdingban szerette volna megmenteni a fizetési válságba került Transelektro-cégeket a korábbi vezető és főtulajdonos, Székely Péter. Sok érvet hozott fel: az ipari kultúra megmentését, a felhalmozódott szaktudást, a piacon megszerzett tekintélyt, a rendelésállományt, a munkahelyek megőrzését.

Ám túl későn fogott hozzá. Azok, akik a segítségére érkeztek – bankok, új tulajdonosok –, már másképp látták. A pénzintézetek, amelyek korábban nem ismerték fel a holding helyzetének súlyosságát, s milliárdokat öltek működése fenntartásába, most érzelmi megfontolásoktól és birodalomépítési ambícióktól mentesen értékelték újra a Transelektro helyzetét. Azt nézték, hogyan minimalizálhatnák veszteségeiket, s hogy érdemes-e újabb összegeket költeniük a Transelektro életben tartására. Arra jutottak, hogy nem.

Az ipari kultúra megmentését nem tekintették üzleti kategóriának: nem hoz hasznot a csoport vállalatait ötven-száz éve naggyá tévő feltalálók, mérnökök neve, ahogy a hőskor ma már múzeumban díszelgő termékei sem. Nem hatott a bankokra a tekintélyes rendelésállomány sem, mert kiderült, azok jó része is csak veszteséget termel. A létszám megtartása is az óriási túlfoglalkoztatottság fenntartását jelentette volna. Ahhoz viszont, hogy a szakmai hírnevet, tekintélyt, üzleti kapcsolatokat és gyártókapacitásokat tovább kamatoztathassák, nem kell egy csoportban tartani a vállalatokat.

Vagyis kútba esett a reorganizáció egy holdingban történő, bár végre szigorú üzleti alapokon elgondolt terve is. Már nem is baj. Tegnap olyan befektetőhöz, az indiai Cromptonhoz került a fő Transelektro-cég, a GTV, amely ismeri annak értékeit, s azok további működtetésére készül. Várhatóan jó kezekbe, hazai szakmai befektetőkhöz kerül két másik Transelektro-cég is.

Ma remélhető, hogy semmi nem vész el a Transelektro-holdingból, ami életképes. Csak a fennmaradáshoz vezető út lett más.