Újabb orosz energetikai részvények a piacon
Ez azonban egészen más történetnek ígérkezik. Rossz nyelvek szerint ugyanis a Rosznyefty részvénycsomagjait felvásárló nemzetközi olajvállalatok, köztük a British Petroleum korántsem csak a Rosznyeftynek (nagyrészt a Juganszkból, a Jukosz elsíbolt lelőhelyéből keletkezett) saját értéke miatt jegyezték túl a részvényeket. Hanem azért, hogy a több mint kétes eredetű vagyon látványos legitimálásával megvásárolják a Kreml jóindulatát.
Az Anatolij Csubajsz által irányított Egységes Energetikai Rendszer akciójának más az oka és a célja is. A cég igazgatótanácsának múlt pénteki ülése – a kormány erre vonatkozó határozata nyomán – hosszú hónapok után hagyta jóvá a vállalat néhány leányvállalatának részvénykibocsátását. Az elemzők öt leányvállalatot jelöltek ki, amelyek gazdaságilag és jogilag a legalkalmasabbnak látszanak az akcióra. Közülük, az idén ősszel elsőként, az OGK–5 kerül sorra. A társaság vezetői sietnek hozzátenni: „hacsak közbe nem jön valami”.
A Csubajsz-céget elsősorban nem feltőkésíteni, hanem megmenteni akarják a Kremlben, különösen a januári fagyok idején előállt katasztrófa közeli helyzet óta. A világ akkor az orosz Gazprom ukrajnai gázcsapelzáró hadműveletére figyelt. Az oroszok azonban eközben attól rettegtek, hogy otthonukban kialszik a fény. Anatolij Csubajsz, az 1990-es évek elején végbement „vadkeleti” privatizáció atyja, a sok millió orosz által máig gyűlölt „vörös Tolja” akkor az áramellátó központjából élő tévéadásban igyekezett megnyugtatni az embereket.
De nem rejtette véka alá, hogy az oroszországi áramellátás óriási nehézségekkel küzd. Az ok a viharosan változó villamosenergia-felhasználás, amelynek immár történelmi okai vannak.
A Szovjetunió felbomlásának éveiben a drámaian visszaeső nagyipari termelés miatt a volt tagköztársaságoknak és a kelet-európai szatellitállamoknak nagyságrenddel kisebb lett az energiaigénye. A helyzet most ismét változóban van: az orosz áramfogyasztás az elmúlt évek egyenletes, lassú növekedése után ma már elérte, sőt néhány szférában meg is haladta a szovjet korszak 1990-ben rögzített utolsó mutatóit. Eközben az ellátórendszerek amortizációja lényegesen gyorsabb volt, mint az újak hadrendbe állítása.
A villamos energia szűkössége az orosz gazdasági élet letagadhatatlan realitásává vált, hiszen a nagyvállalatok jó ideje kénytelenek sorban állni a villamos hálózat bővítéséért. A hiánygazdaság szovjet korszakból viszszamaradt lélektani hatása is megteszi a magáét: mindenki igyekszik túlbiztosítani magát. A helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint hogy Vlagyimir Putyin elnök kénytelen volt megszólalni az ügyben. Nyár elején kijelentette, hogy az Egységes Energetikai Rendszer kapacitáshiánya a GDP évi 5 százalékos csökkenéséhez vezethet.
Csakhogy a fejlesztéshez szükséges beruházást Anatolij Csubajsz, a liberális gazdaságpolitika elkötelezett híveként, állítólag nem hajlandó állami forrásból végrehajtani.
Az év elején megrendezett londoni orosz gazdasági világfórumon azt mondta, hogy a modernizációhoz 15 milliárd dolláros éves beruházásra van szükség, az idei adatok azonban csak ötmilliárdos invesztícióról szólnak. A hiányzó tízmilliárdot kellene megszerezni az utóbbi időben létesített új generátorállomások részvényeladásával, hogy a tervezett nagyszabású bővítések lehetségessé váljanak.
A Rosznyefty 120 millió dollárba került elsődleges részvénykibocsátásával szemben ez már csak azért is nehezebb lesz, mert az olajvállalat mindenre elszánt igazgatójával, a tőzsdei megjelenés előtt a mamutcégek vezetőit öt kontinensen, több száz tárgyaláson részvényvásárlásra kapacitáló Szergej Bogdancsikovval szemben sem az Egységes Energetikai Rendszer vezérei, sem az energetika stratégiai döntéseit a Kremlben meghozó politikusok nem igazán elszántak. Érdekes módon a villamos energia az a szféra, amelyben Moszkva mindennél jobban fél csökkenteni az állami ellenőrzést. (Lehet, hogy lélektanilag a szovjet múltban kell keresni a magyarázatot: Leninnek a hatalmas ország villamosításával kapcsolatos jelszavaiban, amelyeken minden szovjet iskolás felnőtt.)
Annyi bizonyos, hogy Csubajszék először csak a már említett OGK–5 leányvállalattal kísérleteznek. A tervek szerint a 5,1 millió részvényt bocsátanak ki; ebből az Egységes Energetikai Rendszer semmit nem jegyez le, így tulajdonrésze ebben a cégben 87,5 százalékról 75 százalékra csökken. Az ekképpen nyert összeg azonban számítások szerint csupán a fele annak a 22 milliárd rubelnek, amelyre az OGK–5 saját belső fejlesztési terveinek megvalósításához szükség van. Az OGK–5 papírjait tavaly szeptemberben vezették be a moszkvai, londoni és frankfurti tőzsdére.
További részvénykibocsátásra azonban a döntéshozók egyelőre nem hajlandók. Márpedig ennek nagyon rossz üzenete van: a tulajdonosokat képviselő grémium bizonytalanságáról tanúskodik. És azt demonstrálja, hogy egy-egy leányvállalat tőzsdei szereplése nemhogy az orosz villamosenergia-ipar modernizációját, de az adott cég beruházási problémáit sem oldja meg.
Ha pedig Csubajsz amúgy is ingatag alapokon nyugvó liberális gazdaságpolitikája látványos kudarcot szenved, az jó időre elveheti más nagyvállalatok menedzsmentjének kedvét a saját erőből, privatizáció útján történő fejlesztéstől.
És a nagyon sajátos orosz államkapitalizmus agresszív híveinek malmára hajtja a vizet, meghatározva az orosz gazdaságpolitika további fő irányát, amelyet a Jukosz augusztus elsején jogilag is véglegessé vált csődje éppúgy jól jelez, mint az orosz titániumgyártás zászlóshajója, az Aviszima készülő visszaállamosítása.
A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.