A trükk nem jogi kategória

A kormányzat gyakorlatilag az összes költségvetési törvényét úgy alkotta meg, hogy már elfogadása pillanatában nyilvánvaló volt, azok megvalósíthatatlanok. Katasztrofális tervezési kultúrával, hátborzongató voluntarizmussal srófolták egyre feljebb a bevételi oldalt, hogy legalább papíron helyet teremtsenek amúgy fedezetlen kiadásokra. Ugyanakkor a költségvetés – bármennyire is törvényerejű – egy gazdálkodási terv. Így hamisításról értelmetlen beszélni.

A PPP-svindli. A költségvetés helyzetének tartósan jobb színben való feltüntetésének egyetlen esélye az autópálya-építés kiadásainak büdzsén kívülre helyezése lett volna. Legalábbis ez ügyben mással nemigen próbálkozott a kormányzat, ez pedig végül nem jött be. Lapunk következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy az egész terv – a PPP-ügyletek gyenge jogi szabályozottsága ellenére – bukásra van ítélve, mert annak módja egészen átlátszó, és nyilvánvalóan nem felel meg a kritériumoknak. Ezzel együtt nem Magyarország az egyetlen hely, ahol a magántőke bevonásával próbálja az állam kiszervezni a feladatait, és végül az Eurostat „elkaszálja” az ötletet.

GFS–ESA. A két csúnya rövidítés a pénzforgalmi és eredményszemléletű módszertant takarja, amelynek a különbözőségeit a kormányzat gyakran használta fel arra, hogy kommunikációjában a jobb eredményt hangsúlyozza. Az eredményszemlélet sajátosságainak legabszurdabb kikerülési módja az áfa-viszszaigénylések több hónapon keresztül történő visszatartása volt, ez annak árán javított ideiglenesen a költségvetési számokon, hogy több száz vállalkozásnak okozott likviditási problémát. Hamisításnak vagy közérdekű adatok eltitkolásának azonban ezt sem neveznénk, nyilvánosan történt mindez, az EU-csatlakozással felerősödött áfacsalások felderítésének ürügyén.

Vakon vezetve. Az elmúlt kormányzás utolsó negyedévében a pénzügyminiszter leállított mindenféle költségvetési elemzést, nehogy kiszivárogjon az államháztartás valós helyzete. Finoman szólva csúnya dolog volt, de az adott időszakban minden kötelező adatszolgáltatásnak eleget tett a Pénzügyminisztérium, és semmi nem kötelezte arra, hogy ezen felül bármilyen többletinformációt megtudjon vagy szolgáltasson. Mondjuk az elemi felelősségen kívül, de ez erkölcsi kategória.

Az utolsó szám. A márciusi előzetes költségvetési adatok közlését a PM egy pénteki napról a következő hétfőre rakta át, történetesen a két időpont közötti hét végén volt a választások első fordulója. (A részletes adatokkal ugyanez történt a második választási fordulónál.) Aligha hihető, hogy volt bárki az országban, akit ez a cinikus lépés akadályozott meg abban, hogy felnyíljon a szeme a költségvetés állapotát illetően. Ráadásul a PM-nek nincs kőbe vésett publikációs naptárja, vagyis eltitkolásnak ez sem nevezhető – a csúszással együtt sem volt kirívóan későn a közzététel.

Hol a pénz? Az államháztartás állapotával kapcsolatos legostobább kérdésre a válasz egyszerű: benne van a költségvetésben. Onnan tudjuk, hogy sok pénzt szórt ki a kormány, és jelentősen eladósodtunk, mert benne van a dokumentumokban. Vagyis pont annyi pénzt keresünk, amennyit látunk leírva a kiadási oldalon.

A lapunkat rendszeresen forgató tisztelt olvasók emlékezhetnek rá, hogy jóval a választások előtt írtunk 10 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányról és 70 százalék felé közelítő adósságrátáról. Mi sem eltitkolt adatokból kaptuk ezeket, hanem publikus információkból és például a jegybank (szintén ilyen források felhasználásával készülő) elemzéseiből.

Akármilyen ködösítés is folyt tehát a kormányzat részéről, leplezendő a gyalázatos fiskális politikát, nem érdemes a kormányzat jogi felelősségét firtatni, „csupán” az erkölcsit. Na és persze az értelmiségét, amely (összességében) szakmai és motivációs problémák okán meg sem próbálta féken tartani az ámokfutást.

A szerző a Világgazdaság munkatársa