Győztesek, vesztesek

Most megtapasztalhattuk, milyen az, ha egy miniszterelnököt hazugságon érnek, s a „malőr” után miként igyekszik a kormánytöbbség hatalmon maradni, az ellenzék pedig miként igyekszik megbuktatni a kormányfőt. Úgy tűnik, a demokratikus átalakítás utáni tizenhat év alatt most volt két durvább hetünk, három nagyon kemény napunk... azután döcög minden tovább. Amúgy, magyarosan: tanulságok,

következmények nélkül. Persze, ígérik, most majd jobbak, ügyesebbek lesznek, s ha ez nem is, de – egy szocialista politikust idézve – jöhet a megoldás, a „kollektív felejtés”.

Gyurcsány Ferenc a helyén maradt, nem hátráltak ki mögüle a kormánypártok, s az ellenzéknek sem sikerült kiábrándult, egzisztenciájukat vesztett szocialista politikusokat elszipkázni a frakcióból. Hiába mondja Orbán Viktor: itt most nem róla van szó, ő nem akar miniszterelnök lenni, „csupán” a válság megoldására kínál gyógyírt. Nem, a koalíció igyekszik megtartani a hatalmat, a kormányfő pedig majd valahogy meg akar válni a hozzátapadt hazug jelzőtől.

Ez talán csak akkor sikerülhet, ha valóban megvalósítja az általa felrajzolt forgatókönyvet, s bár úgy tűnik, győzött, mégis, nagyon kell igyekeznie, hogy ne hibázzon. Az ellenzék oldaláról pedig az a kérdés: Orbán Viktor – aki a nyilvánosság előtt most először ismerte el, hogy kell megszorítás, kellenek a reformok – győztesen miként is hagyhatja el a Kossuth teret, s hová forgatja át az ott felgyülemlett energiát. TE