Három forgatókönyv

Milyen válságban is vagyunk? Első pillantásra az állam pénzügyi válsága látszik. Az idén már két számjegyű, s az EU27-ben a legmagasabb a GDP-arányos államháztartási deficit. A költségvetés hitelessége az elmúlt négy évben látványosan összeomlott. Sorozatban érkeznek a hitelleminősítések. Ezek már nem kis pénzügyi kilengések, hanem az állam pénzügyi krízisét jelzik. Mögötte a gazdaság strukturális válsága is kitapintható.

A globális gazdaságban a folyó fizetési mérleg tíz legmagasabb deficitét elérő országok között szerepelni nem érdem. A régióban és az EU10 csoportban legalacsonyabb gazdasági növekedés sem az. Történik ez annak ellenére, hogy az elmúlt években a térség országaival öszszehasonlítva a magyar növekedés kapta a legtöbb injekciót: ilyen a két számjegyű költségvetési deficit, a dinamikus fogyasztásbővülés és a GDP-arányosan 4 százalék feletti éves többletberuházási forrás (FDI és EU-transzfer együtt). Mi ez, ha nem a gazdaság strukturális válsága?

Ma már nyíltan ezekhez csatlakozik a politika és az erkölcs krízise. Egy hosszú erkölcsi és politikai válságfolyamat jelenik meg most: nem váratlan, ami történik. A D–209-es ügy, majd a hivatalban lévő miniszterelnök elleni politikai puccs már a lappangó válság jele volt. 2002 és 2006 között a kormányzó politikai elit rendre pillanatnyi politikai érdekeinek rendelte alá a gazdaság-, a pénzügy-, sőt az árfolyam-politika lépéseit is. Fokozatosan adta fel az euró 2006-os, 2007-es, 2008-as, legkésőbb 2010-es bevezetésének tervét. Ezek mind a kormányzó politikai elit erkölcsi és politikai megingását jelzik. Ez nyílttá akkor vált, amikor az eltitkolt őszödi beszéd nyilvánosságra került. E szép négyes ikrek – a pénzügyi és gazdasági, valamint az erkölcsi és politikai válság – együtt hitelességi krízist hoztak: ma Magyarországon egyszerre rendült meg a demokrácia és a piacgazdaság hitele kint és bent, fent és lent. A köztársasági elnök felszólítása ellenére a kormányzó pártok nem váltják le a miniszterelnököt, és a választók tömeges, demokratikus tiltakozása ellenére nincs alkotmányos mód a menesztésére. Mi ez, ha nem a demokratikus intézményrendszer válsága?

Mi a megoldás? Először a hitelesség válságát kell orvosolni. Ehhez az erkölcsi és politikai krízis kezelésén át vezet az út. A gazdaság a politika foglya, nem képes, de nem is feladata az erkölcsi és a politikai válság megoldása. A miniszterelnöknek mennie kell, az erkölcsi és a politikai válságkezelés első lépés ez. De hogyan távozik a kormányfő? Három forgatókönyv rajzolható fel. Az elsőben a miniszterelnök önként lemond és átadja a helyét egy szakértői kormánynak, amely megkapja az ellenzék és a társadalom korlátozott időre, jogkörre szóló támogatását. A másodikban a koalíció leváltja a kormányfőt, és új koalíciós kormány alakul, részben régi, részben új arcokkal. Ez is megkaphatja az ellenzék és a társadalom korlátozott támogatását. A harmadikban a pénzpiac megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől, és a forintválság során bukik a kormány. Nincs új választás, de új miniszterelnök és kormány jön, hiteles arcokkal és programmal. Az elsőben a kormányfő vonja meg magától a bizalmat, a másodikban a koalíció teszi ezt vele, a harmadikban a külföld, de valaki megteszi.

De mikor? Heteken belül jön a 2007-es költségvetés, az 1956-os forradalom évfordulója, lassan érkeznek az emelt számlák, s hűl a globális gazdaság. Minél később esünk túl rajta, annál nehezebb lesz, tehát minél előbb történik meg, aminek meg kell történnie, annál jobb.

A politikában semmi sem lehetetlen, sőt olyan szó sem létezik, hogy soha: „soha ne mondd, hogy soha…”

A szerző a Növekedéskutató Intézet igazgatója, a Fidesz – MPSZ országgyűlési képviselője