Stirlitz és az ezermilliárdok

Némi rosszindulattal azt is állíthatjuk, hogy az MSZP érdeke az újabb kazetta-gate. Lamperth Mónika szövege azért kerülhetett nyilvánosságra, mert különben a kutya sem figyelt volna föl rá – állítólag a beszéde alatt a büfé jelentős forgalmat bonyolított le –, Szekeres Imre pedig így próbálta figyelmeztetni a vidéken egyre jelentéktelenebbé váló szabad demokratákat, hogy viselkedjenek, mert különben lecserélik őket a demokrata fórumosokra. S lehet majd magyarázatot kreálni a következő napok többi kiszivárogtatására is.

De ha túllépünk a szocialisták Stirlitz szellemét felidéző tragikomédiáján, könnyen beláthatjuk, véresen komoly a tétje az önkormányzati miniszter szavainak. Az EU vezetői azon még jól elszórakozgatnak, amit a parlamenti pártjaink kormányzás és konstruktív ellenzéki viselkedés címén művelnek – elvan a magyar, ha játszik, gondolhatják. Ám amikor már arról van szó, hogy az uniós pénzeket hogyan használjuk föl, a brüsszeli diplomaták arcáról másodpercek alatt olvad le a mosoly. Azt ugyanis nagyon nehezen viselik el, ha a saját országuk állampolgáraitól kínkeservvel beszedett adóeurókról egy másik tagállamban nem objektíven, nem szakszerűen s nem jogszabályokkal alaposan körülbástyázott elosztási módszerekkel döntenek, hanem politikai alapon, s attól teszik függővé, melyik megyében, régióban élnek az ő cimboráik.

Éppen ezért úgy kell megfogalmazni az összes idevonatkozó törvényt, hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön a pénzosztókra, s ha kell, a kormányfő és minden miniszter naponta ismételje el: tisztességesen járunk el a támogatások kiosztása során.

S talán a nemzetközi panaszkodásra oly hajlamos ellenzékiek is belátják, uniós támogatás ügyében nem célszerű Brüsszelben ütni-verni a koalíciót, hiszen a valódi fájdalmat nem a kormánypártok, hanem a falvakban, városokban élők szenvednék el.