Új front a Kreml energetikai háborújában

Most nem az adóhivatal, hanem a környezetvédelem a Kreml fegyvere. Egy ez év július 25-én kiadott rendelet értelmében Jurij Trutnyev, a természeti kincsek minisztériumának hiperaktív első embere felülvizsgáltatja a külföldi kőolaj- és földgázkitermelők oroszországi tevékenységét. A feltárási munkák közben keletkezett környezeti ártalmakra hivatkozva a vizsgálat a Shell, az ExxonMobil, valamint a Total számára kiadott kitermelési engedélyek visszavonását javasolja az orosz kormánynak. Ugyanezzel fenyegetik a TNK-BP-t, mert az elvártnál kevesebb energiát biztosít a környék lakosságának.

A multinacionális cégeket az 1990-es években a magatehetetlen és kiszámíthatatlan Jelcin elnök politikai káoszba süllyedt birodalmában, a rubel összeomlása nyomán, az alacsony világpiaci olajárak teremtette feltételrendszerben engedték be Oroszországba. Az ExxonMobil annak idején a 2,5 milliárd hordó kőolajjal és annál is nagyobb gázmennyiséggel kecsegető Szahalin 1 kitermelésére kapott engedélyt. A Shell két japán nagyvállalattal együtt a feleannyi kőolaj- és ugyanannyi földgáztartalékot rejtő Szahalin 2, a Total a nagyságrenddel kisebb, de még így is számottevő harjagniszkojei lelőhelyre nyert előnyös licencet. A megállapodások értelmében a termelés beindulása után az Exxon, a Shell meg a Total előbb visszakapja a feltárásra és üzembe helyezésre fordított súlyos dollármilliárdokat, majd ezt követően elkezdődik az orosz állam és a befektetők közötti arányos profitelosztás.

Nemrég azonban mindhárom mamutvállalat bejelentette, hogy csaknem a kétszeresére nőttek a kitermelési költségek. A Szahalin 2 esetében például a tervezett 11 milliárd dollár helyett 20 milliárdos ráfordításra van szükség. Életszerű az érvelés, hiszen pokolian nehéz természeti feltételek közepette folynak a munkálatok, és a nyugati világcégek valóban korszerű – vagyis méregdrága – technológiát telepítenek a helyszínre. Egyebek mellett elkészült az első gigantikus oroszországi tengeri olajkitermelő bázis, valamint az exportlehetőségek szempontjából létfontosságú gázcseppfolyósító rendszer, amelyből idáig még egyetlenegy sem működött a térségben.

Moszkvát azonban nem hatják meg a modern technológia vívmányai. A Kreml mielőbbi profitszerzésre és – a Jukosz-üggyel, valamint az ukrajnai gázháborúban nyert pozíciókkal előkészített talajon – látványos geopolitikai térnyerésre akarja felhasználni az ország energetikai kincseit.

Meglehet, az oroszok nem minden alap nélkül sejtenek tisztességtelen üzleti fogást az Exxon, a Shell és a Total drámaian megnövelt – és a kitermelés közeledtére időzített – új költségvetése mögött. Annyi bizonyos, hogy a multinacionális cégek bejelentése további évekre elodázza az orosz költségvetésbe történő befizetéseket.

Tovább bonyolítja a képet, hogy független környezetvédelmi szervezetek helyszíni jelentése szerint a gyakori földmozgásnak kitett régióban a tessék-lássék összeillesztett, rozsdás csövek bármikor elmozdulhatnak, és a kiömlő kőolaj helyrehozhatatlan természeti károkat okozhat. Sovány vigasz, hogy a szakemberek hasonló ócskavasgyűjteménynek minősítették a Nagy-Britannia területére vezető, nemrég elkészült vezetéket is, amelyet többek között az orosz Gazprom fog felhasználni az Angliába irányuló exporthoz.

És akkor már meg is érkeztünk a most kirobbant világbotránynak a viharos fejleményeket mind ez idáig szokatlan csendben a háttérből szemlélő főszereplőjéhez. Több figyelemre méltó jel – köztük a Shellnek, a Totalnak és a TNK-BP-nek tett konkrét részvénycsomag-vásárlási ajánlat – arra utal: a tavaly egyetlen év alatt megkétszereződött kapitalizációjú orosz mamutvállalat csak arra vár, hogy megkaparintsa a külföldiektől visszavont kitermelési engedélyeket. A Gazprom a Roman Abramovicstól tavaly 13 milliárd dollárért megvásárolt Szibnyefty mellé újabb kőolajcégeket akar szerezni, hogy még a 2008-as orosz elnökválasztás előtt egy kézben – méghozzá állami kézben – összpontosítsa az orosz energetikai vagyont. Alekszandr Rjazanov, a gázóriás egyik kőolaj-leányvállalatának igazgatóhelyettese udvariasan biztosította is a British Petrol leányvállalatát, a mesés koviktai lelőhely feltárási engedélyével rendelkező TNK-BP-t: ha részvényesei netán eladáson gondolkodnának, cége készséggel áll rendelkezésre. Az ajánlat két nappal azután hangzott el, hogy az orosz környezetvédelmi felügyelet helyettes vezetője potom 50 milliárd dolláros bírságot helyezett kilátásba a TNK-BP-nek a vezetéképítés közben kivágott fák miatt.

Ez a háttere a most kirobbant nemzetközi botránynak, amelynek rendezésébe a brit és a japán miniszterelnökkel az élen bekapcsolódtak az érintett országok politikai vezetői (a Fehér Ház egyelőre jobbnak látja a kulisszák mögötti intervenciót). Az angolszász sajtó tüzet okád, és sajnálkozik, hogy 2004-ben „orosz belügyként” interpretálta a Jukosz-ügyet s benne Hodorkovszkij sorsát. Ma már másként látják a 2006. júliusi Rosznyefty-részvénykibocsátást is, amelytől – a Jukosztól elorzott vagyon szalonképessé tételétől és a részvényjegyzéssel az orosz energetikának nyújtott egymilliárd dolláros tőkeinjekciótól – oly sokan óvták a londoni tőzsdét.

A mára kialakult helyzet azonban jóval bonyolultabb a Jukosz-ügynél. A nyugati mamutvállalatokkal létrejött szerződések kétharmadát ugyanis külföldön kötötték, így a vitás kérdésekben sem orosz bíróság az illetékes. Talán ez az oka annak, hogy Vlagyimir Putyin a hét végén soron kívül fogadta a természeti kincsek miniszterét. Nem tudni, miről beszélgettek, a világcégek azonban már a találkozó puszta tényét úgy értékelik, hogy az államfő kihátrál az orosz energetikai szektor politikailag motivált vadkeleti intézményei mögül.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa