Elsődleges egyveleg
A miniszterelnök azon javaslata, amely szerint törvény kötelezné a kormányt arra, hogy 2008-tól csak pozitív elsődleges egyenlegű költségvetési törvényjavaslatot nyújtson be, első látásra a pénzügyi fegyelem megerősítése felé tett jelentős lépésnek tűnik. Akár csak egy kicsit is belemélyedve a javaslatba azonban kitűnik, hogy ez inkább propagandacélokat szolgál, és ami lényegesen súlyosabb probléma: a kormány középtávú gazdaságpolitikai koncepciója hiányának egy újabb jele. Közgazdasági megalapozottsága pedig erősen megkérdőjelezhető.
Bizonyára a politológusok fogják szóvá tenni, hogy olyan követelményt törvénybe foglalni, amelyet az előző ciklusban az akkori kormány négyből három évben törvény nélkül is teljesíteni tudott, inkább a mai ellenzéknek szolgáltat érveket a jelenlegi gazdaságpolitika bírálatához. Másfelől a jogászok vitatni fogják egy olyan törvény értelmét, amely a kormány előterjesztése alapján, deklaratív módon előírja a kormány számára, hogy úgy cselekedjen, ahogyan amúgy is cselekedne a hatályos konvergencia-
program alapján. Arról nincs információnk, hogy milyen szankciókat vonna maga után az elsődleges egyenlegre vonatkozó előírás szándékos nemteljesítése a költségvetés benyújtásának folyamatában. Azt sem tudjuk, mi történik, ha – ahogy az lenni szokott – a büdzsé megvalósulása eltér az elfogadottól.
Általában az a gond a deklaratív törvényekkel, hogy tiltják az olyan helyzetek előidézését, amelyeket inkább kezelni kellene, és kezelésük módjára eljárási szabályokat lenne szükséges megalkotni. Ahogy Magyarország esetében is a 3 százalékos deficitkorlát túllépése az uniós jogszabályok alapján az Ecofin részéről a túlzott deficit miatti eljárás megindítását vonta maga után. Vagy ahogy Lengyelországban törvény írja elő a 60 százalékos államadósság/GDP arány túllépése esetén a parlament és a kormány által megteendő lépéseket.
A javaslat legnagyobb problémája azonban az, hogy közgazdaságilag sem állja meg a helyét. Először is illene észrevenni, hogy a költségvetési sarokszámokat illetően van egy sor, Magyarországon is hatályos EU-s jogszabály. Nevük eléggé ismert: maastrichti szerződés, valamint stabilitási és növekedési egyezmény. Az előbbi szerint az euró átvételének feltétele a 3 százalék alatti költségvetési hiány, és egy 60 százalék alatti vagy csökkenő irányzatú államadósság/GDP arány. Ez utóbbi szerint az euró átvétele után a gazdasági ciklus átlagában kiegyensúlyozott államháztartási egyenlegre kell törekedni. Az elkövetkező években egyik kritérium teljesítésére sincs kilátás.
Az újabb hazai készítésű feltétel teljesítése még az államadósság/GDP arány további növekedésének a megállítását sem garantálja, ha az államadósságon jelentkező reálkamat meghaladja a gazdasági bővülés ütemét. Ha ilyen szándéka lenne a kormányfőnek, akkor törvénybe kellene foglalni például a 2,37 százalékos elsődleges többlet elérését, természetesen a konkrét szám negyedéves felülvizsgálatának a kötelezettségével, mert Magyarországon igencsak nagy volatilitást mutat a reálkamat. Továbbá: annál nagyobb elsődlegestöbblet-követelmény adódik, ha netán az lenne a szándék, hogy az államadósság/GDP arány újra csökkenésbe kezdjen, és ha egy kívánatosnak tartott 40 százalékos (70 százalék helyett) arány elérését tíz vagy öt év alatt akarnánk megvalósítani.
Ilyen szemszögből nézve a miniszterelnök javaslata a tervezhető költségvetési hiány törvény általi korlátozására akár fiskális lazításnak is tekinthető.
Mégis, ha nem a kormányfő hiányos közgazdasági ismeretei vagy a szerencsétlenül választott tanácsadók voltak ludasok e javaslat megalkotásában, akkor mi lehetett az indítéka? Meglehet, az, hogy Gyurcsány Ferenc már most kíván készülni a saját pártján belülről induló osztogatási nyomás ellen? A miniszterelnök eme félelme valószínűleg jogos, de ezzel a problémával nem kellene untatni a széles nyilvánosságot, amely valószínűleg zömében amúgy sem tud különbséget tenni hiány, elsődleges hiány, államadóság, s ennek abszolút és relatív értelemben vett növekedése között.
A szerző a Derive Kft. ügyvezetője
