Európa „növekedési pesszimistáinak” tévelygései

Az idei az európai növekedés egy kiváló éve volt. Ahelyett azonban, hogy arra gondolnának: a mostani lendület jövőre is hatni fog, s 2007 még jobb esztendő lesz, Európa komor szakértői jelentős lassulást jósolnak. Számukra szemlátomást elképzelhetetlen, hogy Európának egymás után két jó éve legyen.

Természetesen minden évnek megvannak a maga bővülési kihívásai, és ez alól 2007 sem lesz kivétel. Az európai növekedési pesszimistákat ebben a tekintetben különösen aggasztja a magasabb kamatszint, az amerikai gazdaság lassulása és a január 1-jére kitűzött, 3 százalékpontos német áfaemelés. A félelmük azonban mindhárom tényező tekintetében alaptalan.

Az Európai Központi Bank 2006-os kamatemelései miatti félelmek nagyrészt a reálkamatszint és a nominális kamat zavaros megítélésén alapulnak. Az év végéig a kamatokat összesen várhatóan 1,5 százalékponttal emelik (3,5 százalékra a januári 2-ről). Ezzel egyidejűleg azonban az árszínvonal is hasonló arányban növekszik. Ez azt jelenti, hogy a reálkamatszint nagyjából változatlan marad. Márpedig a gazdasági bővülés szempontjából nem a pénzköltség nominális rátája, hanem a reálkamatszint számít.

Európának tehát azt kell önmagától kérdeznie, hogy miként válthatnak ki a kamatok 2007-ben lassulást, ha a reálszintjük alig mozdult az egészséges növekedést produkáló 2006-os évben. Ráadásul a profitok elég magasak, ezért az infláció féken tartásához esetleg szükségessé váló jövőbeni reálkamat-emelést a nyereségükből is finanszírozni tudnák a vállalatok, a gazdálkodásban érezhető törés nélkül. A kamatok ügyében az igazság tehát az, hogy Európában ezek szintje – mind a névleges, mind a valós – éppenséggel túl alacsony, nem pedig magas.

Az Egyesült Államokban a meredeken eső üzemanyagárak – alig egy hónap alatt rendkívüli mértékben, 25 százalékkal csökkentek – fokozták a fogyasztói bizakodást és a kiadások szintjét, olyan időpontban, amikor a lakáspiacon tapasztalható hanyatlás miatt mindenki a költekezési hajlam visszahúzódására számított. A Federal Reserve korábbi elnöke, Alan Greenspan mindennek a tetejébe ráadásul úgy nyilatkozott, hogy az ingatlanpiaci korrekció csaknem lefutottnak tekinthető.

Az európai pesszimisták a görbe mögött kullognak. Arra a 2007-es amerikai lassulásra számítanak, amely már végbe is ment, minimális következményekkel, akár az európai, akár az amerikai gazdaságra nézve.

Az üzemanyagárak természetesen Európában is csökkennek, ami – sajátos hozzájárulásként – segít kihúzni a fullánkot a német kancellár, Angela Merkel által kezdeményezett áfaemelésből. Ennyiben a német kormányfőnek külön is szerencséje van. A csökkenő üzemanyagárak és a magas németországi profitok „finanszírozni fogják” az adóemelést, amely így aligha gyakorol más hatást az ottani növekedésre, mint egy fekvőrendőr a közúti forgalomban, főleg akkor, ha a magasabb üzemanyagárak a jövő év folyamán hosszabb ideig fennmaradnak.

A német kormány egyébként lassan maga is rájön: a gazdaságot illető pesszimizmusa elhibázott volt. A felismerést mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a saját növekedési prognózisát 2006-ban többször is felfelé kellett korrigálnia. Legutóbb a folyó évre várható előrejelzést emelte 1,6-ről 2,3 százalékra, a 2007-re szólót pedig 1,0-ről 1,4 százalékra. További felfelé korrigálásra bárki számíthat, amint a kormányt folytatólagosan érik majd újabb meglepetések a gazdaság erejét illetően.

Az erős európai gazdasági növekedés egyik fontos mellékterméke az, hogy sürgetővé teszi a szerkezeti reformok végrehajtását. A munkaerő-piaci szabályozást, a versenypolitikát és más területeket érintő strukturális változtatások elmaradása oda vezet, hogy a növekedési potenciál – illetve ennek a plafonja – alacsonyabban van, mint lennie kellene. Ha pedig ez a plafonérték alacsony, akkor a gazdaság javuló teljesítménye már az élénkülés korai fázisában is inflációs nyomást gerjeszt, s ez megnehezíti, hogy Európa élvezni tudja a drágulás nélküli, gyors növekedés áldásait.

Az idő előtti inflációs nyomás veszélye adott okot arra, hogy az Európai Központi Bank elnökei – az elhunyt Wim Duisenberg és jelenleg Jean-Claude Trichet – következetesen sürgették a szerkezeti reformok végrehajtását, mind a beszédeikben, mind a sajtótájékoztatóikon. Végső soron ugyanis a közös jegybanknak kell küzdenie azon infláció ellen, amelyet az európai szerkezeti reformok hiánya váltott ki.

A növekedési pesszimistáknak igazuk lehet, ha a bővülési plafon megemeléséhez szükséges szerkezeti reformok miatt aggódnak, mert az európai politikusok nem mernek a szükséges változtatások élére állni. Tévednek viszont, ha úgy vélik, hogy Európa a korlátozott növekedési potenciált sem tudja elérni. A tényleges gazdasági bővülés erős, és – az alacsony üzemanyagáraknak, a mérsékelt kamatoknak, a kedvező profitoknak és a fellendülésnek köszönhetően – azzal biztat, hogy tovább erősödik, mielőtt az expanziós plafon vagy az inflációs nyomás érezhető hatást fejtene ki. Nevezzenek engem „növekedési optimistának”, akkor is azt állítom, hogy Európa egy újabb, kedvező növekedéssel járó év elé néz 2007-ben.

A szerző a Stanford Egyetemen működő Hoover Intézet vezető kutatója