Reformtempó

Ha minden igaz, a kormány túljutott döntései egyik fordulóján: azaz a nagy horderejű, az állampolgárok zsebeit érzékenyen érintő ügyekben letette a voksát. Beterjesztette a parlament elé javaslatait, a kormánypárti többség pedig két hét múlva már az utolsó előterjesztésre is rámondja az áment. Ki tudja, milyen alkudozás és huzavona után, de eldől lassan a súlyponti kórházak listája is. Vajon a kabinet azért szabta szűkre a listát, hogy a képviselőknek is jusson sikerélmény, amikor valamennyire átírják? Erről nem szól a fáma.

Arról sem, hogy vajon csak a kívülállónak tűnik úgy, hogy tollal és körzővel készülnek a reformok, s nem látszik, hogy a fiskális szempontokon túl milyen racionalitást hordoz egy-egy döntés. Egyelőre nem látszik, hogy a jegyárak emelése vagy a szárnyvonalak megszüntetése milyen utazási előnyökhöz, európai komforthoz juttatja a hazai utazókat. Mindenesetre Kóka János közel négy hónapos készülődés után el tudta fogadtatni a kabinettel és a kormánypártokkal a tömegközlekedés reformját. Ebben a reformtempóban, valljuk meg, a négy hónap kicsit sok előkészítésnek tűnik, amikor az egészségügyre szinte feleennyi időt sem szántak.

Szóval a döntések megszülettek, s bár úgy tűnik, a nehezén túljutottak, hiú ábránd lenne ezt is hinni. Ma még felmérhetetlen, mit „kalapáltak” össze ebben a tempóban a szocialisták és a liberálisok. Vajon működő rendszereket hoztak létre, amelyek kiállják majd az idő próbáját? TE