Karcsú adójavaslatok

Az újraelosztásnak, azaz összességében az adóterhek csökkentésének szándékával aligha vitatkozna bárki is, különösen, hogy régiós öszszehasonlításban adórendszerünk nemcsak bonyolultsága és ellentmondásossága miatt nem versenyképes, hanem azért sem, mert összességében is magasabb adóterhet ró a lakosságra és a vállalkozásokra, mint a szomszédos országokban. Talán mégsem tűnik elég hitelesnek és kellően hihetőnek adóteher-csökkenésről beszélni úgy, hogy még csak nem is körvonalazódik, ez a csökkenés milyen adónemekben és mely adóalanyok vonatkozásában következne be. Közhely, hogy a vállalkozások, beruházók számára az adórendszer kedvezményei semmivel sem fontosabbak az adórendszer kiszámíthatóságánál. Bármiféle ígéret tehát csakis akkor értékes, ha az részleteiben megismerhetővé és ezáltal ellenőrizhetővé, számon kérhetővé válik. Ehhez képest az adóteher-csökkentés koncepciója legalábbis kidolgozatlannak tűnik.

Ezen túl is találhatunk olykor ellentmondásokat, máskor hiányosságokat a koalíciós megállapodás elvi kijelentései és kisszámú intézkedési javaslatai között. A versenyképesség radikális javulását nyilván képtelenség várni a kkv-k számára megajánlott fejlesztésitartalék-növelés lehetőségétől, amely ráadásul nem is véglegesen nyújtott kedvezmény, csupán halasztás az adófizetési kötelezettség teljesítésére. Versenyképességünket valójában nem a kkv-szektor beruházásainak társaságiadó-kedvezmények híján történő elmaradása, sokkal inkább a foglalkoztatás költségei, illetve a fejlesztéseket általában visszafogó adójogi szabályok sértik. E körben például fájó, hogy a koalíciós megállapodás mélyen hallgat a helyi iparűzési adó jövőjéről. Ezen adónemmel kapcsolatban kevesen vitatják, hogy milyen káros a hatása a beruházásokra és a foglalkoztatásra, miközben irracionálisan drága az adminisztrációja, így minden szakmai érv a megszüntetése mellett szól. A politikai akarat tükröztetésére szolgáló koalíciós megállapodásban azonban ennek nyomát sem látjuk. Hasonlóképp kevés konkrétum található arra vonatkozóan, hogy miképp fog olcsóbbá válni egyébként a foglalkoztatás, és mi ösztönözhetné a munkakínálatot.

Ezzel együtt nem lenne méltányos hallgatni a javaslatban szereplő pozitívumokról. Az adórendszer és az adóadminisztráció tényleges és látványos egyszerűsítése már önmagában is javíthat a rendszer versenyképességén. A kis adók némelyikének összevonása helyes irány, csak remélhető, hogy ez nem csupán a megállapodásban nevesített adónemeket fogja érinteni, hanem végre átgondolják a hazai közterhek teljes rendszerét, és annak kialakításakor az ésszerűség és hatékonyság szempontjai kerülnek előtérbe.

Ugyancsak további támogatást igényelnek az adóalap kiszélesítésével kapcsolatos kezdeményezések, különösen, miután az adókötelezettségüket eltitkolók valójában nem is a költségvetést, hanem a tisztességes adófizetőket károsítják leginkább. E körben ugyancsak kevésnek tűnik az adóhatósági ellenőrzési gyakorlat szigorítása, illetve néhány apróbb kedvezmény, mint például a biztosítási kedvezmények megszüntetése, hiszen ettől még nem fog radikálisan változni az adófizetők köre. Ehelyett nemcsak a hatósági gyakorlat, hanem az adójogi szabályozás felülvizsgálatát is el kell végezni, és meg kell tudni válaszolni olyan kérdéseket is, hogy például Magyarországról miért lehetséges még mindig könnyűszerrel adóparadicsomokba csoportosítani adóköteles bevételeket, vagy hogyan lehet továbbra is tevékenységből származó jövedelmek széles körét osztalékként felvenni, és így elkerülni a társadalombiztosítási járulékterheket.

A szerző a Deloitte elnök-vezérigazgatója