Sarkozy EU-játszmája

Az alapvető kérdés, vajon Sarkozy felvetése a pénzügyminiszteri ülésen – azonnali reformokért cserébe már előre egyfajta engedékenységet kér arra az esetre, ha 2010-re Franciaország nem tudná hozni a beígért makrogazdasági mutatókat – végső soron gyengíti-e az eurót megalapozó stabilitási paktum kohézióját, vagy egyéb következményeiben még akár erősítheti is?

A kérdésre azért lehet akár homlokegyenest ellenkező választ is adni, mert az egész elnöki show-t hétfő este nagyon árnyaltan rendezték. Nem arról volt szó, hogy Franciaország nem tudta hozni a stabilitási paktum hiánymutatóit, és ezért magyarázkodni kényszerült. Még csak az sem történt, hogy Sarkozy eleve eldöntött tényként jelentette volna be a paktum keretében vállalt kötelezettségek biztos felrúgását. Nem, a francia elnök reformok sorát vázolta fel, amelyek mellett hangsúlyozottan továbbra is érvényesnek ismerte el az egyes mutatókhoz rendelt 2010-es céldátumot. Csak éppen azt is hozzátette, hogy nem lehet kizárni: a megcélzott rendcsinálás esetleg nem hozza a tervezett időre azt a gazdasági növekedést, amely biztosíthatná a célszámok teljesítését, és az utóbbi esetleg kicsúszhat 2012-re.

Brüsszelben diplomaták, bizottsági tisztviselők és sajtóértékelések azóta sem tudnak megegyezni, vajon mindez most veszélyt vagy valami bátorító új jelenséget jelent-e a jövőre nézve. A legismertebb aggodalom szerint, ha mindezek fényében a hiány leszorításával küszködő eurótagok sorra felvetik az „időkérés elvi lehetőségét”, akkor ez kikezdheti a paktum hitelességét. Emellett a dolog nem is igazán fair azon tagokkal szemben, amelyek minden áldozatot meghoznak, hogy az eredeti határidőre teljesítsenek mindent.

A stabil euró brüsszeli őre, Joaquín Almunia pénzügyi biztos ugyanakkor lát más olvasatot is. Egy pénteki konferencián fontosnak tartotta négy mozzanatra is felhívni a figyelmet. Így többek között arra, hogy egy évvel ezelőtt – úgymond – elképzelhetetlen lett volna, hogy a francia elnök – vagy akár a kormányfő – eljöjjön a pénzügyminiszterek tanácsülésére, ott beszámoljon egy jövőbeni reformprogramról, a tagtársak elvi jóváhagyását kérje hozzá, és felajánlja, hogy kormánya hamarosan részletes programismertetőt terjeszt eléjük véleményezésre. Hogy ez most megtörtént, az Almunia szerint nem csupán Sarkozy stílusváltását, hanem „az idők jelét” is mutatja.

A pénzügyi biztos biztatónak találja azt is, hogy míg három-négy éve egyes tagországok készek voltak kivonni magukat a stabilitási paktum irányszámai alól, ma nemcsak mindenki elismeri az érvényességüket, de politikai elkötelezettséget is vállal a betartásukra. Ez arra utal, hogy az erősödő külső kihívásokkal szembesülve kezdik belátni az egyeztetett számok tiszteletben tartásának a fontosságát.

További lényeges tényező Almunia szerint, hogy Sarkozy nem egy „összeszedett hiány” felett állva, utólag tárja szét a karját, hanem évekkel előre tekintve, a tervezés fázisában osztja meg gondjait a tagtársakkal.

És végül Almunia – Jean-Claude Junckerhez, az eurócsoport vezetőjéhez hasonlóan – kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy az egyik legnagyobb tagállam komolyan elszánta magát átfogó reformok végighajtására. „Az európai gazdaság most ugyan feljövőben van, de nagy a veszély, hogy megint úgy járunk, mint a kilencvenes évek végén: nem teszünk semmit, mert látszólag minden jó. Pedig éppen akkor kell változtatásokat végrehajtani, amikor vannak tartalékok ennek finanszírozására” – mutat rá, őszintén remélve, hogy a francia példa ragadós lesz, és más országokban is hasonló lépéseket generál.

Ha ez tényleg így lesz, akkor a történtek összességében a stabilitási paktum erősítését fogják jelenteni – véli a pénzügyi biztos. Három éven belül ez is kiderül.

A szerző a Bruxinfo EU-szakértője