Versenyképes adórendszer?

Nem vitatva az üzleti szférát és a lakosságot sújtó adóterhek nehezen elviselhető voltát – különösen a legutóbbi megszorító intézkedések után –, a nemzetközi összehasonlítások mégis inkább azt mutatják, hogy az öszszesített elvonások mértéke nem kiugró, és adórendszerünk szerkezete is többé-kevésbé a nemzetközi trendekhez igazodik. A kisebb-nagyobb eltéréseken túl igazából csak az élőmunka terhei ítélhetők magasnak, és a vagyon után fizetendő adók hiányoznak. Ami talán új az adókkal kapcsolatos vállalati és lakossági évszázados szembenállásban, hogy napjainkban az axiómává vált versenyképesség összefüggésében minősítik a hazai adóelvonás mértékét és összetételét elfogadhatatlannak.

A jelenlegi adórendszer valóban mindenekelőtt a költségvetés bevételének növelésére, a hiány mérséklésére irányul, és talán a lehetőségek határain belül sem keresi például a növekedési szempontok erőteljes érvényesítését. Igazából azonban a korábbi évek lehetőségeket meghaladó belső fogyasztásának visszafogása szükségszerűen a növekedés jelentős mérséklődését idézi elő. Még az olyan erősen nyitott gazdaságban is, mint Magyarország, nem remélhető, hogy a belső fogyasztás három-négy százalékos viszszaesését a külpiaci értékesítés dinamizálódása képes lenne ellentételezni. Különösen igaz ez a döntően a belső piacra termelő kis- és középvállalkozásokra. A 2007. év eddigi gazdasági mutatói drámaian hozták tudomásunkra, hogy a kis- és középvállalkozások milyen erősen függnek a költségvetéstől, nyersebben fogalmazva az adófizetők pénzétől. A költségvetési kiadások visszafogása, a létszámleépítés és a bérek kordában tartása a közszférában a belső keresletet minden várakozásnál nagyobb mértékben csökkentette. Az adott helyzetben tehát úgy tűnik, hogy a kisebb és olcsóbb állam és ezzel összefüggésben a kisebb adóterhek ugyan aligha vitatható követelmények, de a hazai kis- és középvállalkozások számára az eddigieknél jóval nagyobb kihívást jelentenének. Amit megnyernének az adóterhek mérséklődésével, duplán veszítenék el a fizetőképes kereslet további zsugorodásával.

A versenyképes adórendszer álruhájába öltöztetett adóváltoztatási törekvések időszerűsége és célszerűsége is erősen vitatható. A makrogazdasági szinten kiugró államháztartási hiány mellett az államháztartás összesített bevétele középtávon aligha csökkenthető, illetve csak akkor, ha a kívánatos egyensúlyjavulást teljes egészében a kiadások drámai visszafogásával kívánjuk elérni. Amennyiben tehát a versenyképes adórendszer nem jelenthet adómérséklést, akkor csupán a költségvetés bevételeit biztosító különböző adók és elvonások közötti arányváltoztatásokról lehet szó.

Gyakran felvetődik például, hogy a direkt adókkal szemben a fogyasztásiakat kellene növelni. Azon túl, hogy a vállalati körtől érkező ilyen javaslatok mögöttes szándéka túlságosan is átlátszó, vitatható a növekedésre gyakorolt hatása is. Az üzleti szféra, különösen pedig a hazai kis- és középvállalkozások számára ma és a rendszerváltás óta mindeddig a fizetőképes kereslet hiánya, szűkössége volt a növekedés legfőbb korlátja, ami a költségvetéssel és a lakossági jövedelmekkel függ össze. Az áfaemelés ugyanis növelné a fogyasztói árakat, tovább mérsékelné a költségvetés és a lakosság fizetőképes keresletét. Különösen a hazai kis és közepes cégek növekedését érintené, ahol nem a tőke, a munkaerő, a versenyképesség és a kapacitás hiánya gátolja a növekedést, hanem a belső kereslet korlátozott volta.

Az adórendszer átalakításának követelése és a „versenyképes” adórendszer álma az adott helyzetben – az adóterhek érdemi csökkentése nélkül – kimondva, kimondatlanul az adóterhek másokra hárítását célozza, és aligha hozhat jelentősebb növekedési előnyöket.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója