Ellenszélben

„A dollár a mi valutánk, de az önök problémája” – egyre többen emlegethetik manapság John Connally amerikai pénzügyminiszter híres mondását, amellyel 1971-ben, az aranystandard feladása után sokkolta az árfolyam-ingadozások miatt aggódó európai vendégeit. Persze az idők változnak, de a lényeg most is ugyanaz: az amerikai gazdaság súlyos egyensúlyhiányának helyreállítását – legyen szó a folyó fizetési mérleg tátongó hiányáról vagy az ottani másodlagos jelzálogpiaci válságról – Európa is kényszerűen elszenvedi.

Abban az elemzők többsége egyetért, hogy a jövőben a növekedés lassulásával és az infláció gyorsulásával kell számolni a világgazdaságban. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az áremelkedés gyorsulásánál jóval nagyobb veszélynek látja a recesszió eljövetelét, ezért drasztikus kamatcsökkentésekkel igyekszik likviditást pumpálni a gazdaságba. Az Európai Központi Bank ugyanakkor – eltérő mandátuma miatt – az inflációs kockázatokra koncentrál, és egyelőre nem követi amerikai társát a monetáris enyhítésben.

Az így megerősödő euró azután növekedési áldozatot okoz az európai gazdaságoknak, ez ellen sok exportőr és politikus berzenkedik.

Magyarországon – részben külső, részben belső okok miatt – ugyancsak gondot okoz a magas infláció, így elemzők szerint az év közepéig maradhat a magas kamatláb. Még akkor is, ha fiskális oldalról most kedvező folyamatoknak lehetünk szemtanúi: épp tegnap jelentették be, hogy tavaly a vártnál is nagyobb mértékben, a GDP 3,5 százalékával sikerült lefaragni az államháztartás hiányát. Ami – el kell ismerni – jelentős teljesítmény, még ha az 5,7 százalékos szintre továbbra sem lehetünk büszkék. Ráadásul – ha Connally bon mot-ja ezúttal is beigazolódik – épp akkor eshet vissza a külső kereslet, amikor a fenntartható növekedés belső feltételei elkezdenek javulni. De hát tetszettek volna…