A lét elviselhetetlen könnyűsége
Szerencsétlenül időzítette a gazdasági szabadságot mérő legújabb rangsorának kiadását a Fraser Intézet. Az üzleti élet, az áru- és tőkeforgalom szabadságát, és általában véve az állami beavatkozás minimumra szorítását hirdető jelentés ugyanis éppen akkor látott napvilágot, amikor a Lehman Brothers csődje új fejezetet nyitott a tavaly óta húzódó válságban. Világszerte napirenden van a pénzügyi szektor szabályozásának szigorítása, a jelzálogpiacihoz hasonló „piramisjátékok” megelőzése.
Nem csoda, hogy egyre több szakember hangoztatja: a gazdasági liberalizmus a jólét növelése mellett jelentős kockázatokat is magával hoz. Bár a vezető párizsi lapokban felbukkanó, a liberalizmus haláláról szóló eszmefuttatásokat túlzott – a francia etatizmus hagyományaiban gyökerező – reakciónak tekinthetjük, kétségtelen, hogy a zűrzavar sok területen az állami szerepvállalás újragondolására készteti a fejlett országokat. (Hogy ez a gondolkodás milyen nemzeti és nemzetközi szintű változásokat fog eredményezni, azt persze egyelőre nem lehet megjósolni.)
Ráadásul válság nélkül sem egyértelmű a helyzet. Kérdés például, vajon tényleg a liberális gazdaságpolitika vezet-e el a jóléthez, vagy inkább fordítva: ha egy gazdaság megerősödik, akkor válik számára előnyössé a korlátozások lebontása? Mindkét megközelítést számtalan gazdaságtörténeti és -elméleti érvvel lehet alátámasztani, így legalábbis óvatosan kell bánni azokkal a receptekkel, amelyek minden ország számára minden helyzetben minden korlátozás megszüntetését javasolják.
Milan Kundera leghíresebb regényében felteszi a kérdést, vajon a könnyű vagy inkább a nehéz utat válasszuk-e, az előbbi vagy az utóbbi vezet-e el a boldogsághoz. Erre csak látszólag egyértelmű a válasz, mint ahogy a gazdaság szabadságának vagy szabályozottságának dilemmájára is.
