Nálunk látszólag kevesebben veszítették el az állásukat, mint sok más európai országban, legalábbis ha a válság „hivatalos” kitörésétől, 2008 őszétől számítjuk. Csakhogy nálunk már előtte is voltak gondok, így a foglalkoztatási szintben még most is leghátul kullogunk.

A problémákra az egyik nemzetközi elektronikai cég esete is rávilágít, amelyet a Bloomberg hírügynökség tett közzé. A Flextronics Zalaegerszegen akart 900 dolgozót felvenni, ám a munkaügyi hivatal által kiközvetített 1400 ember helyett alig 250 fő jelent meg. A gyár pénzügyi vezetője elmondta, hogy többen szándékosan hibáztak az alkalmassági teszten, hogy inkább segélyen maradhassanak. Az ösztönzőrendszert valóban sok kritika érte szakértői részről, sőt, a politikusok is egyetérteni látszanak az ügyben. Lépések is történtek a Bajnai-csomag keretében a probléma rendezésére, azaz a segélyből elérhető jövedelmek csökkentésére.

Ez azonban csak az érme egyik oldala. Szép számmal vannak ugyanis olyanok, akiket nem is lehet ösztönözni munkára, egyszerűen képtelenek dolgozni. Olyan rég vagy talán még sohasem volt munkahelyük, hogy már nem is tudnak rendszeresen munkába járni, nincs meg a tudásuk sem, amely akár a legegyszerűbb munkakörök betöltéséhez elegendő lenne. Itt is történt elmozdulás, azonban az Út a munkába program keretében foglalkoztatottaknak még az első turnusa sem került a munkaerőpiacra. És akkor még az intézményi keretek miatt alacsony mobilitást nem is említettük.

Szerencsére legalább már a problémák gyökerét látják a politikusok, pártállástól függetlenül is. Legalábbis a nyilatkozatok alapján arra lehet következtetni, hogy a foglalkoztatás növelését kulcskérdésnek tartják. És valóban, ha nem is ez az egyetlen út a felzárkózáshoz, de mindenképpen ez a legigazságosabb.

Hosszú az út a munkához