BUX 38,644.57
-1.50%
BUMIX 3,853.23
+0.02%
CETOP20 1,945.79
-0.35%
OTP 8,530
-5.33%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
0.00%
-1.40%
+0.42%
ZWACK 17,450
+0.29%
0.00%
ANY 1,600
-0.62%
RABA 1,145
-1.72%
0.00%
-3.62%
-1.35%
+0.47%
0.00%
-5.14%
-1.90%
0.00%
-0.54%
OTT1 149.2
0.00%
-2.24%
MOL 2,560
+2.24%
+0.77%
ALTEO 2,270
+3.18%
0.00%
+1.87%
EHEP 1,545
-3.13%
0.00%
+0.79%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
+0.35%
0.00%
0.00%
SunDell 42,000
0.00%
0.00%
-1.16%
-7.46%
0.00%
+0.96%
NUTEX 10.85
+2.36%
GOPD 12,000
0.00%
OXOTH 3,700
+9.79%
+4.53%
NAP 1,188
-1.49%
0.00%
0.00%
Forrás
RND Solutions
Vélemény

Élet a félperiférián

A világgazdasági válság mára az euróövezet déli tagállamait is elérte. A közép-európai országok és Magyarország számára a lecke nyilvánvaló: a felelős közpénzügyi gazdálkodás mellett az export-versenyképesség és a belső megtakarítási képesség biztosítása is szükséges az elérhető jólét stabilitásának megőrzéséhez.

Bár a jelenlegi világgazdasági válság vitathatatlanul az Egyesült Államokból, azon belül is alapvetően az amerikai pénzügyi rendszerből indult, a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi következmények nagyrészt más országokban jelentkeztek. Európán belül első körben azok az országok kerültek bajba, amelyek szélsőségesen kiszolgáltatottak voltak a külső forrásoknak: vagy gyenge export-versenyképességük és drámai mértékű külkereskedelmi hiányuk, vagy nagy államadósságuk és a befektetők által felelőtlennek ítélt közpénzügyi gazdálkodásuk, vagy a lakosság jellemzően devizában történt eladósodottsága miatt. Ha a kelet-közép-európai régióban sorra vesszük a nehéz helyzetbe került államokat (Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia), jellemzően ezeknek a kritikus pontoknak valamilyen kombinációját találhatjuk. Bár efféle Achilles-sarka nyilvánvalóan van az eurózóna déli tagállamainak is, sokáig úgy tűnt, hogy számukra a közös valutaövezet hatékony védőernyőt jelent a válságos időszakban.

Görögország padlóra kerülése azonban mintha áttörte volna a részben pszichológiai védőfalat: a kötvénypiaci kereskedők és elemzők vicceskedő, ugyanakkor cseppet sem jóindulatú és erősen sztereotipizáló beszédmódja szerint a félperiféria „disznócskái” („PIIGS”) a közeljövőben ígéretes spekulációs célpontok lehetnek. A megtámadhatónak tekintett euróövezeti tagállamok (Portugália, Olaszország, Görögország és Spanyolország, helyenként a körbe beleértve Írországot is) csoportos csúfnevüket angol elnevezésük kezdőbetűi után kapták, és a pejoratív mozaikszó voltaképpen azt a negatív állampapír-piaci megítélést fejezi ki, mely szerint a nyugat-európai félperiféria országai a valutaunión belül is lényegében felelőtlen gazdaságpolitikai hagyományaikat folytatják. Persze, mint minden előítélet, ez is nyilvánvalóan torz, és összemossa a negatívan besorolt országok közötti különbségeket. Spanyolország és Írország közpénzügyi gazdálkodása, államadóssága, belső megtakarítási rátája alapján lényegesen jobb állapotban van, mint a skála másik végpontján elhelyezkedő, nagyon alacsony belső megtakarítás mellett kiugróan nagy – a GDP 100 százalékát tartósan meghaladó – államadósságot és államháztartási hiányt produkáló, helyzetét ráadásul időről időre szándékoltan csalárd adatszolgáltatással súlyosbító Görögország.

Kelet-közép-európai nézőpontból a nyugat-európai félperiféria közelmúltbeli története azt mutatja, hogy a vágyott stabilitás és jólét tartós eléréséhez a felelős közpénzügyi gazdálkodás, a külgazdaságilag versenyképes vállalati szektor és a megtakarításokra képes, illetve hajlandó lakosság egyaránt szükséges feltétel. A görög helyzet súlyosságát talán az jellemzi legjobban, hogy ott lényegében mindhárom kritikus feltétel teljesülése erősen megkérdőjelezhető – miközben Szlovénia, de akár az euróövezeten kívüli Csehország esetében is úgy ítélhetjük meg, hogy e tényezők alapvetően fennállnak.
Magyarországot tekintve a helyzet ma ugyan lényegesen jobbnak tetszik, mint az utóbbi években, ez döntően a közpénzügyi helyzet javulásának tudható be. Nem egyértelműen meggyőző ugyanakkor a vállalati szektor export-versenyképességének alakulása, és kritikusan alacsonynak számít a lakosság megtakarítási képessége. Ennek tartós javulását nem lehet pusztán a jövedelmi folyamatok kedvezőbb alakulásától vagy a pénzügyi szektor szigorúbb szabályozásától várni: ehhez olyan gazdaság- és társadalompolitikai intézkedések is kellenek, amelyek a rövid távú, fatalista viselkedési mintákat hosszú távú, előrelátó, racionális életvezetési stratégiával helyettesítik. Ennek tükrében a nyugdíjrendszer és az adórendszer közelmúltbeli változásai jó irányba tett, de nyilvánvalóan befejezetlen lépések.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója


Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek